Állítsd meg az időt egy pillanatra!

Hat éves vagyok, mikor egy hideg decemberi éjszakán felébredek. Kékes fény van a szobában, orromban az otthon ismerős illata, kinn minden puha és csendes. Egy ideig csak fekszem, nézem a szoba ismerős hajlatait, aztán lassan felkelek, és az ablakhoz megyek. Esik a hó, én pedig ott állok az ablak előtt, földbegyökerezett lábbal, percekig, órákig, és csak nézem, nézem a havas játszóteret, az ablakunk előtti fa hajladozó ágait, nézem, ahogy a fehérség betemeti a padokat, az utakat és a lámpák tetejét. Hajnalig állok az ablak előtt ebben a különös hangulatban, és bár még néhány nap hátra volt a Karácsonyig, azon az éjszakán bennem megérkezik valami.

Sudár Györgyi írása

Minden féltve őrzött karácsonyi emlékem olyan, mint egy-egy kis hangulat kapszula. Bármikor felpattintom, kiáramlik belőle valami édes, otthonos puhaság, ami elönti a jelenemet. Miért van az, hogy gyerekként annyi hangulat kapszulát zsebre tettem, de felnőttként alig van olyan Karácsony, amire emlékszem? Mi kell ahhoz, hogy egy pillanatot képes legyek megélni, és hogyan lesz ebből emlék? Milyen utat kell bejárni ahhoz, hogy meg tudjak érkezni az ünnepre? Miért van az, hogy a kellékek észrevétlenül fontosabbá váltak, mint a lelki történések?

A konyhában ülünk, Karácsony reggele van, szól a rádió. Érett színű narancsokba szúrkáljuk a szegfűszeget. Az orrom tele van fanyar illattal. A narancsok lassan sündisznókká válnak. Végtelen tüskék, teljes meditáció a reggeli fényben. Egymásra nevetünk.

Mindannyiunknak ismerős az ünnepek előtti őrület: a tömeg a plázában, a kétségbeesett ajándékvadászat, a rengeteg feleslegesen kidobott pénz, az ünnepi menü készítéséhez kapcsolódó stressz. Ha mindezt sikeresen túléltük, és eljutunk addig a pontig, amikor a lakás ragyog, az ajándékok csinos kis csomagokban állnak a trendi fa alatt, az ünnepi teríték tökéletes rendben az asztalon, akkor kopogtat be, amire a legkevésbé számítunk: a nagy semmi. Nincs min meglepődni, hiszen mindenre szántunk időt, energiát, csak arra nem, hogy lélekben megérkezzünk. Az ünnep azzá vált, amivé tettük: puszta anyaggá. A legfurcsább az, hogy úgy teszünk, mintha nem lenne más választásunk. Évről évre eljárjuk a kötelezőnek hitt táncot, és az a kis kimondatlan, keserű csalódás évről évre ott marad a szívünkben.

Mi lenne ha idén másképp lenne? Ha idén úgy ünnepelnénk, ahogy valóban szeretnénk? Ha megpróbálnánk nem olyan tökéletesek, de kicsit felszabadultabbak lenni? Ha Szenteste stresszelés helyett régi lemezeket hallgatnánk, és beszélgetnénk egy nagyot? Ha megengednénk magunknak, hogy csak úgy belefeledkezzünk a csillagszóróba, ha sétálnánk egy nagyot az erdőben, vagy úgy ennénk a bejglit, mintha először kóstolnánk?

Állok az előszobában, a barna kordnadrágomban, és várom, hogy anyu csengessen. Ha a csengő megszólal, bemehetek a szobába, és felbonthatom az ajándékokat. Hosszú, hosszú, de annál édesebb percek ezek. A szoba üvegén átszűrődik a színes égők fénye, hallom, ahogy zörög a csomagolópapír. Kinn fúj a szél. Én pedig megállítom az időt egy pillanatra, és egy leszek a várakozás örömével. Mikor végre meghallom a csengettyű hangját, lopok magamnak még pár másodpercet. Lassan teszem a kezem a kilincsre. És nyílik az ajtó...

A legszebb pillanataimat és emlékeimet annak köszönhettem, hogy ösztönösen képes voltam átadni magam a jelennek, és türelemmel figyelni, hogy megmutatkozzon a lényeg. Azt is tudom, hogy mindezt akarni nem lehet, csak hagyni, hogy megtörténjen. Ahhoz azonban, hogy megtörténhessen, le kell lassulni, meg kell érkezni, jelen kell lenni. Idén állítsuk meg az időt egy pillanatra! Ne csak magunk, hanem a számunkra fontos emberek számára is. Ajándékozzunk időt egymásnak! Üres tárgyak helyett töltsünk együtt igazi, minőségi időt, szerezzünk közös élményeket és igazi emlékeket!

Hogy milyen Karácsonyt kívánok idén? Lassút. Olyat, ahol van időm átgondolni, miről is szól valójában az ünnep, és megtalálhatom a saját viszonyulásomat hozzá. Ahol csendben lehetek egy kicsit, és bebújhatok egy regénnyel a paplan alá. Olyat ahol reggelizhetek egy nagyot a barátaimmal. Olyat, ahol van időm anyukámmal töpörtyűs pogácsát sütni, mint régen. Olyat, ahol ha kedvem tartja, hajnalig nézhetem a hóesést...

 

Íme a receptem idén Karácsonyra:

  • Vállalj kevesebbet, de azt csináld teljes szívvel!
  • Ne bonyolítsd túl a karácsonyi feladataidat!
  • Bármit teszel, add át magad a pillanatnak!
  • Nem kell mindig csinálni valamit, néha elég figyelni!
  • Ha választanod kell a tökéletesség és a felszabadultság között, dönts az utóbbi mellett!
  • Hallgasd a hóesést!
  • Merülj el a fejed búbjáig a csendben!
  • Írj kézzel képeslapot!
  • Úgy ünnepelj, ahogy mindig is szerettél volna!
  • Sétálj egyet az erdőben!
  • Figyelj oda a többiekre!
  • Engedd el az elvárásaidat és add át magad annak, ami jön!
  • Ne akarj semmit, csak hagyd hogy megtörténjen!
  • Ajándékozz időt!