Sétálni, beszélgetni, megölelni, elmondani, megkérdezni… A személyes kapcsolatok és közös élmények néhány összetevője, ami sokszor nem igényel pénzt, hanem csak szándékot és jelenlétet, hogy megosszunk egymással a gondolatainkat, szabadidőnket. Viszont annál többet tud nyújtani.

- Balogh Beáta vendégblogger írása -  

Tapasztalatom szerint néha a legegyszerűbb dolgok adják a legtöbb örömteli és feltöltő pillanatot. Egyik este úgy alakult, hogy munka és egy program között lett pár szabad órám, és felugrottam a barátnőmhöz, ahol lassan a harmadik gyerek érkezik a családba. Egy ilyen este során abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy egyszerűen velük élem meg egy szokásos hétköznap estéjüket: vacsorázunk, játszunk a gyerekekkel, közben megbeszéljük a „felnőtt” dolgainkat, mesét nézünk (hihetetlen kikapcsoló tud lenni), még ott maradok a fürdetésre, aztán lefekvéskor elindulok. Közben hallok új információkat az óvodában történtekről, kacajokat, sírást, és átélem, hogy a gyerekek mennyire más szemmel látják a világot. Jó egy kicsit ebben a világban lenni, nem rohanva, tüllszoknya-pörgést nézve és kisautó-brummogást hallva. És persze nem árt, ha megtudom, hogy a csillámpóniknak mi a legújabb trendjük. Amikor búcsúzáskor azt mondja nekem a tüllszoknyás tündérhercegnő, hogy aznap velem fog álmodni, elmondhatatlan érzés. És ez „csak” egy spontán hétköznap este volt, olyan emberekkel, akik fontosak számomra, és szívesen beengednek a világukba.

Hasonló érzés, amikor a barátokkal összejövünk sütögetni. Rászánjuk az időt, mindenki hozzáad valamit, ötletelünk, lelkesedünk, csapatban dolgozunk, és sütés közben megbeszéljük a világ nagy dolgait. Nem mellékesen elkészül valami finomság, a többiek is belesnek a konyhába, alig várják a kóstolót. És még bókokat is be lehet seperni. Esetleg már ki is találjuk, mi lesz a következő sütéskor. Leülni, megenni, amit közösen készítettünk, nagyon jó élmény.

Ez az élmény családi körben is előfordulhat. Összenevetés, pletykálkodás, megkönnyebbülést adó vallomás, családi praktikák kiderítése, mitől is olyan jó az a padlizsánkrém vagy kovászos uborka. Vagy néha olyan jó családi ebéden részt venni úgy, hogy csak ülünk és történnek a dolgok, de mi csak eszünk, iszunk, beszélgetünk, látjuk a másik igyekezetét, és együtt vagyunk. Nem számít, hogy hány óra van, csak ejtőzünk ebéd után és létezünk. Én vendég vagyok, ők vendégül látnak, és ez mindenkinek jó érzés.

A közös élmények és az egymásra figyelés a szerelemben is alapvető fontosságú, rengeteget lehet meríteni ezekből, emlékeztetnek rá, miért is vagyunk együtt és miért is jó együtt. És néha csak ülni és elmerülni a másik tekintetében. Hagyni, hogy minden megszűnjön körülöttünk. Odabújni csendben, szó nélkül megnyugodni az ölelésben. Pillanatok, de maradandóak.

A munkatársi kapcsolatokban is sokat jelenthet, ha néha munkán kívül is szervezünk közös programokat, persze kötetlenül és önkéntes alapon. Akár egy sörözés, akár egy biciklitúra vagy korcsolyázás olyan emlék marad, melyen másnap összemosolygunk, és talán még az excel-táblák is könnyebben kezelik a képleteket.

Az összefutós, beülős, közös programos, beszélgetős találkozók kulcsának azt tekintem, ha tényleg jelen tudunk lenni. Nem rohanunk, nem szervezünk előtte vagy utána programot, hogy folyton az órát kelljen nézni, és nem lessük a telefont, hogy éppen milyen üzenetek jöttek. Valószínűleg nem dől össze a világ, ha csak két óra múlva válaszolunk rájuk. És akkor legalább arra tudunk figyelni. Most pedig a másikra. Így tényleg kialakulhat beszélgetés, nem csak egymás mellett elbeszélés van, feszültség a félbeszakított mondatok miatt, hanem feltöltődés. De akár csak ha közösen sétálunk, és rácsodálkozunk, milyen szép a város, vagy jé, ezt az épületet még nem is láttam este, ezt az útvonalat még ki sem próbáltam. És gazdagabbak lettünk egy élménnyel, közös élménnyel, amit megoszthatunk a másikkal. Egy hete például az az információ dobta fel a napom, hogy a lakóhelyem közelében nyílik egy olyan kávézó, ahol majd rengeteg társasjátékkal lehet játszani. Már el is képzeltem, milyen jó lesz ott összegyűlni a barátokkal...

Persze a hétköznapok nem csak vidám dolgokról szólnak, és ilyenkor talán még fontosabbak a személyes kapcsolataink. Elmondani, mi bánt, meghallgatni a panaszt, öleléssel vigasztalni, biztatást kapni… A vidám és szomorú dolgokat egyaránt megélve lehetnek valóban mélyek a kapcsolataink, és adhatnak olyan pluszt, ami nélkül magányosak és elveszettek lennénk. Alapvetően vágyunk barátokra, társra, családra és úgy általában olyan emberekre, akikkel jó megosztani az életünket, élményeinket és érzéseinket. Számomra ez létszükséglet, és nagyon hálás vagyok érte, hogy ennyi nagyszerű ember van körülöttem. És visszaemlékezve a februárra, hihetetlen, hogy milyen sok jó élményem volt velük, és hogy ezek a pillanatok azok, amik igazán számítanak. Szóval, mit szólnátok, ha megnéznénk a kivilágított belvárost este?

Ez az írás a Slow Budapest anti-határidőnaplójához kapcsolódik: a napló megalkotói és használói, az ott szerepeltetett havi slow kihívásokkal összhangban minden hónapban új témát járnak körül a lassítás jegyében. A február a társas kapcsolatok hónapja. Ha te is írnál, rajzolnál vagy fotóznál nekünk a témákban, jelentkezz az info@slowbudapest.com e-mail címen!

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!