Fogadjam vagy ne fogadjam?

Hogyan kezd az újévben a lassítást?

Most írhatnám, hogy a 2016-os év is hogy elrohant, de nem írom. Egyrészt mert megteszik helyettem sokan, másrészt meg azt figyeltem meg, hogy minél gyakrabban emlegetünk valamit, annál igazabb lesz – legalábbis igazabbnak tűnik – az állítás. Jelen esetben az idő és annak a gyorsuló tempója, a rohanó évek, a rohanó élet... viszont ha most azt mondaná nekem valaki, hogy a legnagyobb, legtitkosabb vágyam teljesíti – ám nem most, hanem egy év múlva, bizony, nagyon hosszú lenne ez az év! Az idő érzékelése relatív, és ez az újévi tervezéseket alá tudja ásni.

Gulyis Csaba, vendégblogger írása

untitled_design_1.jpg

Azok, akik sikeresen túlélték a karácsonyi „húsdarálót”, egy nagyot fújva indulhatnak is tovább, hiszen már itt is az új év. Ha az idő absztrakciójában nézzük, december 31-ikét és január 1-jét egy teljes év választja el, ugyanakkor ha a hús-vér életünket éljük, csupán 1 másodperc. Emiatt a vízválasztó miatt, emiatt a mesterséges határvonal miatt is érezhetjük úgy, hogy az újévben tényleg minden más lesz, és hogy itt az alkalom egy-két fogadalmat tenni. Ránk jön a késztetés, hogy elhatározzunk dolgokat: „leszokom a cigiről/italról/szerencsejátékról”, „lefogyok”, „végre másik, jobb munkahelyet keresek”, „többet mozgok/elkezdek mozogni” “elkezdem a slow életet”, stb. Hogy meddig tart az első lendület, az változó, de a helyzet az, hogy többnyire február magasságában elfogy.

Mi ennek az oka?

Egyrészt – ahogyan Feldmár András is rámutatott – az ilyenkor megejtett fogadalom inkább egy gesztus, egy rituálé, és az emberek nagy része nem is gondolja komolyan az egészet, pedig a "tét" általában nem is kicsi: egy egészségesebb, jobb, boldogabb élet. Gondoljunk bele, valaki például megfogadja, hogy lassít, tudatosabban él. Ha ez ennyire általános, ennyire távlati formában marad megfogalmazva, akkor nagy valószínűséggel csak egy be nem tartott fogadalom lesz. A kis lépések, a célok lebontása ismert módszer arra, hogya valóság legyen a vágyainkból. De lehet, hogy valakinél ez sem válik be... Egy Richard Wiseman vezette, 3000 ember bevonásával lefolytatott 2007-es bristoli kutatás szerint a férfiak sikeresebben tartják be fogadalmaikat, ha a célig vezető út fel van osztva apróbb részfeladatokra. Nőknél viszont inkább az számít, ha erős érzelmi töltete van a dolognak (barátokkal megbeszélik, azok támogatják őket, stb.). Talán érdemes megvizsgálni, melyik segít minket jobban a változásban.

 

Nem egyszerű akkor sem a helyzet, ha tényleg egy rossz szokástól szeretnénk megszabadulni. Ezek a rossz szokások szinte mindig valami mást hivatottak kompenzálni, valami ellensúlyozására alakultak ki. A rohanó életmód például lehet annak az eredménye, hogy nem akarunk szembenézni jelenlegi élethelyzetünkkel, ami pedig – ha meg-megállunk egy pillanatra – elengedhetetlenül bekövetkezik. Talán éppen ezért is ijesztő, elsőre legalábbis mindenképpen az, hogy elengedjünk egy szokást, főleg, ha tényleg vannak „csontvázak a szekrényben” csak arra várva, hogy nyíljon az ajtó... és ugyan melyikünk életében ne lennének/lettek volna ilyen szekrények?

 

A fogadalmakkal kapcsolatban számolnunk kell azzal is, hogy elménk imád a múltban vagy a jövőben lenni. Ezzel arra célzok, hogy például szívesen képzeljük el a jövőbeli önmagunkat, aki már egyensúlyban, boldogan, tudatosan él – csak hogy ez egyelőre egy elképzelt, távoli kép, ami a „nemlét” jótékony, távoli homályába vész, és aminek a megvalósulásáért csak a jelenben tudunk tenni. A jövő sohasem jön el jövőként; egyszer ugyanolyan „most” lesz, mint ez a pillanat. Ha volt már részünk ilyenben, ha halogatók vagyunk, érdemes tudatosítani, ha éppen egy “új” jövőt keresünk magunknak csak azért, hogy ne kelljen a mostban a tettek mezejére lépni. Vagy ha olyan absztrakciókba kapaszkodunk, mint a január/február...október 1-jétől minden más lesz. Ilyenkor érdemes emlékeztetni magunkat a következő Jon Kabat-Zinn gondolatra: “A jelen pillanata az egyetlen, amelyben változni, változtatni, szeretni, gyógyulni lehet.”

 

Tehát ha éppen fogadkozások után / közepette vagyunk, egyszerre csak eggyel foglalkozzunk (azaz NE oszd meg és uralkodj!), és mindenképpen a jelenben tervezzünk. Másodszor, érdemes lejjebb pakolni azt a lécet. Ha már „slow”, első, rövid távú tervünk lehet mondjuk az, hogy tudatosítjuk azokat a helyzeteket, amikor túlhajszoltak vagyunk, vagy amikor csak azért vállalunk valamit, mert „kell”, mert „muszáj”. Látszólag ez egy nagyon picike lépés, hiszen semmit sem tettünk – valójában azonban hatalmas! Minden építkezés egyetlen téglával, minden változás a változás igényének a felismerésével kezdődik!

És ott abban a pillanatban, eldönthetjük, hogyan tovább: máshogy folytatjuk a napunkat, vagy ugyanúgy mint eddig mindig.

 

Megnézhetjük, milyen hatással van az ránk, ha máshogy döntünk. Figyelhetünk a türelemre és az elengedésre, és ha nem is sikerül minden elsőre, akkor is tudjuk, hogy megpróbálhatjuk megint.Türelem, fokozatosság, tudatosság lehetne a jelszó – és ne aggódjunk, úgyis mindjárt itt a következő újévi fogadalom ideje!

 

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!