„Nem azért élek, hogy dolgozzak, hanem azért dolgozom, hogy éljek”

Interjú a kiégésről Velez Csaba pszichológussal

A Slow How – létformáló előadássorozat következő témája a kiégés, amelyről március 22-én Velez Csaba pszichológus, tanácsadó szakpszichológus jelölt mesél majd nekünk, Kiégés, a 21. század népbetegsége? címmel. Csabával most arról beszélgettünk, mennyire fontos lenne a megelőzés, és hogyan segíthet ebben az egyensúly megtalálása.

Herendi Kata interjúja

Mit takar tulajdonképpen a kiégés fogalma?

A kiégés talán a legegyszerűbben úgy írható le, mint a belső (szakmai) kiüresedés, a céltalanság érzése, a feladatok elvégzéséhez szükséges energia hiánya. Jól megragadható a változás érzésében: a lendület, a munka vágya, ami korábban megvolt, elveszett, és már nem olyan, mint korábban.

 

Észrevehetjük magunkon ezt a változást? Hogyan ismerhető fel a kiégés?

Önmagával kapcsolatban az ember hajlamos kifogásokat keresni, és olyasmikkel magyarázni a tüneteit, hogy fáradt, stresszes időszakon megy keresztül, esetleg rosszul alszik.
A kiégést sokszor a környezet jelzi vissza, akik külső szemlélőként tisztábban látják, hogy valami nincs rendben. Nagyon árulkodó lehet például a cinizmus; ha valakinek nem az alaptermészete része a cinikus hozzáállás, a megjegyzések a kiégést jelezhetik.

 

Bárkit érinthet a kiégés veszélye?

Azt szoktam mondani, hogy kiégni csak az tud, aki előtte égett. Ha valaki nem szereti a munkáját, de igazából soha nem is szerette, az nem kifejezetten kiégés, inkább egyfajta hosszan tartó unalom, fásultság. De ha valaki szerette azt, amit csinál, és rengeteg energiát nyert belőle, majd hirtelen azt tapasztalja, hogy belefáradt, gyűlöli az egészet – ezeknek a korábbi pozitív érzéseknek a hiánya jelzi igazán a kiégést.

 

Sokszor hallhatjuk, hogy a kiégés mára szinte népbetegséggé vált. Valóban gyakoribb napjainkban a megjelenése?

A kiégést 1975-ben írták le először, mint egy, a szociális szférában dolgozó embereket érintő jelenséget. Azóta gyakorlatilag nincs olyan szakma, ahol ne találkozhatnánk vele. Aki közép- vagy felsővezetőként multinál dolgozik, jól keres ugyan, de testileg-lelkileg kizsigerelve érzi magát, és biztosan eljut a kiégésig. Aki pedig más területen dolgozik, de keveset keres, a megélhetési gondok okozta stressz miatt van veszélyben.

Az elmúlt több mint negyven évben megváltozott a munkával kapcsolatos hozzáállásunk. Az emberek túlzottan beleélik magukat a munkájukba, mindent beleadva dolgoznak. Ez egyfajta „azért élek, hogy dolgozzak” attitűd, pedig éppen fordítva lenne helyes: azért dolgozom, hogy éljek, és legyen miből kikapcsolódni.

 

Ez a túlzott pörgés, a felgyorsult tempó is szerepet játszhat a kiégés kialakulásában?

A felgyorsult világ fontos faktor lehet, elsősorban a bennünket érő hatalmas információmennyiség, és az ebből fakadó stressz miatt. Egy kutatás szerint száz évvel ezelőtt egy év alatt ért annyi stresszhatás egy embert, mint amennyi ma egyetlen nap alatt.

Ma szinte senkinek sincs magánélete, dolgozunk 12-14 órát, majd hazaérve képtelenek vagyunk kikapcsolni, „letenni” a munkát. Néhány évtizeddel ezelőtt mindenki ledolgozta a maga nyolc óráját, ami mellé persze ott voltak az otthoni feladatok, de azokat is másképp, egy sokkal lassabb tempóban végezték el.

 

Megelőzhető a kiégés, ha tudatosan lassítunk? Milyen tevékenységek segíthetnek?

Ha az egészségünkről van szó, jellemzően csak olyankor teszünk valamit, amikor már késő, és megtörtént a baj. Nem szeretünk figyelmet fordítani a prevencióra, szembenézni a problémáinkkal, így mindig csak utólag tudunk cselekedni.

Pedig a kiégéssel kapcsolatban fontos védőfaktor, ha valaki több időt szentel a családjának, vagy van valamilyen hobbija, tehát tudatosan törekszik valamiféle egyensúly fenntartására. A sport, a mozgás a kiégés kezelésében is elengedhetetlen.

 

Felépülhet valaki a kiégésből egyedül is? Mennyire fontos a szakember segítsége?

Lehetséges az öngyógyítás, csak az a kérdés, van-e valakinek elegendő erőforrása, önbelátása ehhez a folyamathoz. Mindenki azt hiszi, egy nagy dolgon kell változtatni, és minden rendben lesz, de valójában sok-sok kicsi dologból tevődik össze az egész. Ezeket az apró változásokat rutinszerűvé tenni, a határokat meghúzni szakember segítségével sokkal könnyebb, mint egyedül.

A kiégéssel hozzám forduló klienseimnek mindig elmondom, hogy két lehetőségünk van. Az egyik a rövidebb, és kevésbé „fájdalmas”, bár közel sem végleges megoldás, hogy munkahelyet váltanak. A másik pedig, hogy ők maguk változnak. Természetesen ez utóbbi a nehezebb.

 

vcskor.pngVelez Csaba pszichológus, tanácsadó szakpszichológus-jelölt. Fő területei a párkapcsolat, munkahelyi problémák, azon belül is a stresszkezelés, kiégés-burnout, konfliktuskezelésStresszkezeléssel és kiégéssel kapcsolatos tudását nem csak egyetemi könyvekből, hanem az életből szerzett tapasztalataiból szerezte.

 

 

en.png

Herendi Kata pszichológus, tanár, a Slow Budapest szakmai vezetője. A Pszichoforyou online pszichológiai magazin főszerkesztő-helyettese. 

 

 

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!