„Szeretettel gondoskodni önmagamról? Majd ha lesz időm!”- de miért nem most?

Ülök egy csendes meditációs elvonuláson, és érzem-tudom, hogy nem voltam jó és szerető gazdája saját magamnak az elmúlt hónapokban. Ki vagyok fáradva, legszívesebben csak aludnék napokig, nem főztem, nem vásároltam már egy ideje otthonra, fejfájással és állkapocs-fájdalommal küszküdök. Nem mintha szándékosan nem akartam volna gondoskodni magamról, hiszen minden feladatot megoldottam: új, izgalmas dolgokat alkottam, olvastam, vittem a csoportjaimat, terveztem az évet, szántam időt a családomra, rendszeresen meditáltam, sportoltam, kikapcsoltam... Mégis, amikor több napra elcsendesedtem, előjött a gondoskodás hiányából fakadó fájdalom. Amikor az ember elvonulásra megy, nem tudhatja, milyen felismeréssel jön haza, de annyi biztos, hogy valami alapjaiban változik meg benne. Én úgy jöttem haza, hogy mostantól odafigyelek arra, hogy megadjam magamnak azt, ami jó és meleg érzéssel tölt el, legyen az fizikai, mentális vagy érzelmi gondoskodás. És rájöttem arra is, hogy minden, amit a Slow Budapestnél lassításnak hívunk, tulajdonképpen gondoskodás saját magunkról.

Krajcsó Nelli írása

loveyourself.jpg

A gondoskodás ebben az esetben úgy határozható meg, mint a szükségleteinkre való odafigyelés és azok kielégítése a jelenben - nem majd később, majd a nyaraláskor, majd az ünnepek alatt! Ha együttérzéssel fordulok saját magam felé, az hozhat egy felismerést, hogy a/egy hiány miatt szenvedést élek át, másodszor felébresztheti az empátiát, hogy ez bizony nem jó érzés, harmadszor pedig konkrét lépéseket indukálhat a változás felé. Ehhez szükséges a tudatos jelenlét, a mindfulness, hogy meg tudjuk látni, mi van bennünk jelen, és szükséges a lassítás is, az elcsendesedés, a kilépés a mókuskerékből... a stresszvezérelt, túlhajszolt állapotból, amikor az elégedetlenség, mint meghatározó érzés közpette csak azt látjuk meg, mit nem csináltunk meg. Ilyenkor engedünk a negatív, vészforgatókönyves, alapvetően pesszimista gondolatfolyamnak, ami csak további pörgetésre késztet minket.

 

A gondoskodás ellensége a szükségleteink kielégítésének elodázása akkorra, amikor majd „lesz” időnk. Talán észrevehetted már magadon, vagy másokon, hogy szeretünk a nyaralásra és a szabikra időzíteni minden gondoskodást. Csakhogy ilyenkor jó eséllyel a fáradalmak kipihenésére és a feltornyosult feladatok elvégzésre lesz csak energiánk. Nem szolgál minket a testünkkel és az elménk működésével kapcsolatos tudatlanságunk sem: sok idő el tud telni, mire igazán megérezzük a szerveztünkben lévő hiányokat. Ahogyan mindig mondom: a gondoskodás, a lassítás sosem lesz sürgősnek tűnő feladat, tudatosan kell odafigyelnünk arra, hogy valós időben megadjuk magunknak a teret és időt rájuk.

 

Végül a gondoskodás egyik legnagyobb ellensége: a belső kritikusunk.

A belső kritikussal mindenki találkozott már:

  • „Nem tudom jól megcsinálni. Biztosan belesülök.”
  • „Hogy nézek már ki?”
  • „Hogy mondhattam azt, amit mondtam?”
  • „Miért nem tudtam jobban teljesíteni?”
  • „Miért nem úgy csináltam, ahogyan kellett volna?”
  • „Mennyi mindent nem csináltam meg!”

Az ilyen belső monológ állandó része az életünknek. Van, akinél kíméletlenebb, van akinél kicsit kedvesebb. Fontos tudatosítani a jelenlétét, mert extrém hajszoltságba és rossz hangulatba tud minket taszítani. Ráadásul a kritika közben izolációt élünk át: „Ilyen hibát biztosan csak én követek el, mások jobbak nálam.”, „Mások biztosan sokkal több dolgot meg tudnak csinálni egy nap, csak én vagyok ennyire haszontalan.”, „Másoknál biztosan minden flottul megy.” Pedig dehogy! :)

A mindfulness-ben a gondoskodás a saját magunk felé irányított együttérzésben jelenik meg, amikor megengedjük magunknak, hogy tökéletlenek legyünk, hiszen tudjuk, hogy ez az emberi alaphelyzet. Az együttérző gesztus és megengedés hozhat egy rálátást arra, mennyi szenvedést és extra erőfeszítéssel teli köröket okozunk magunknak a mindennapokban, és adhat egy megnyugvást is, ami segíti a hajszoltságból való kilépést.

 

A gondoskodás hiánya a túlhajszoltságból ered.

"Amikor túlhajszoltak vagyunk, nem látjuk el magunkat úgy, ahogyan szükségünk lenne rá, nem foglalkozunk a szükségleteinkkel. Ilyenkor nem jutunk el vásárolni, kifogynak otthon a dolgok, nem főzünk, nem iszunk elég vizet napközben, nem ülünk le az asztalhoz nyugodtan enni, nem tudjuk lerakni a telefonunkat este, amikor pihenni kellene, nem is megyünk időben aludni, elhanyagoljuk a sportot, a családot, elhanyagoljuk a kinézetünket, az egészségünket – az olyan tevékenységeket és pillanatokat, amelyek segítenének a testi-lelki egyensúlyunk visszaállításában, hosszú távon a mindennapi egyensúly megtartásában."  

És ha esetleg notóriusan hajszoljuk magunkat, talán visszafelé is átgondolhatjuk mindezt: lehet, hogy túl szigorúak vagyunk magunkkal szemben, és úgy érezzük, nem engedhetjük meg magunknak a gondoskodást?

 

234.png

Amikor gondoskodunk magunkról, az megérkezést hoz, saját magunkhoz.

Amikor lassítunk, végre megkapjuk saját magunktól (vagy mástól, ha például egy masszázst ajándékoztunk éppen magunknak) a szeretetet, a megnyugvást, az ellazulást, a megérkezést. Ilyenkor nem a saját ellenségeink, hanem a saját barátaink vagyunk.

Kérdezd meg magadtól:

  • Mit jelent számomra a gondoskodás saját magamról?
  • Mi az, ami megakadályoz abban, hogy gondoskodjak magamról?
  • Mire lenne ebben a pillanatban szükségem? Mi az, ami megnyugtat, és jókedvűvé tesz?
  • Mit tudok már ma megtenni?

Én a visszatérésem után elhatároztam, hogy ezentúl rendszeresen főzni és sütni fogok, keresek izgalmas és egészséges recepteket, (végre értelmet kapnak az Instagramos szörfölgetéseim) és rendszeresen bevásárolok.

Az, hogy ellátom magamat a legalapvetőbb szükségletemmel, a tápláló étellel, már egy nagy lépés az önmagamról való gondoskodásban, nem is beszélve arról, hogy a főzéssel és sütéssel másokról is tudok gondoskodni. Nem az elhatározásomat kellett ehhez megerősítenem (hiszen eddig is tisztában voltam a főzés áldásos hatásaival), hanem az otthoni főzés jelentését és jelentőségét kellett meglátnom a gondoskodás tekintetében. Ez hozott egy hozzáállásbeli változást, és innentől kezdve ez már nem csak egy vágyott dolog lett az életemben.

 

A gondoskodás a mindennapi robotot is jelenti – hogy micsoda?!

Ha már a hozzáállásbeli változásról van szó: a mindfulness-ben foglalkozunk azzal, hogy akár egy házimunka, egy teregetés, egy mosogatás is lehet olyan tevékenység, amit szívesen végzünk, vagy legalábbis nem nagy ellenállás közepette.

"Ha megvizsgáljuk, mivel telik egy napunk, láthatjuk, hogy sok muszáj, naponta ismétlődő dolgot csinálunk. Ezeket általában nem jókedvvel végezzük, viszont ha elkezdünk olyan szemmel nézni rájuk, hogy mindezek elvégzése sikerélménnyel is jár, és hogy a saját életterünk, életünk rendben tartása miatt végezzük őket, máris át lehet keretezni őket, és szépen bele lehet rakni őket a gondoskodás dobozba."  

Ezt a koncepciót megvalósíthatjuk úgy, hogy végre kipakoljuk a túlzsúfolt kamrát, elrakjuk a kallódó papírokat és dolgokat az asztalról, rendszerezzük a konyhai alapanyagokat, kitakarítunk. És hagyunk időt az ünneplésre is a végén: „Elmosogattam, és jól érzem magam ettől!” Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy ha éppen pihenésre van szükségünk, akkor megengedhetjük magunknak azt, hogy ma nem foglalkozunk mindennel. A házimunka, az elintézendők mindig jelen vannak, nem tudjuk őket elkerülni, egyetlen választásunk van: megváltoztatjuk a hozzáállásunkat velük kapcsolatban, ezáltal csökkentünk a frusztrációnkon.

A gondoskodás magunkról tehát sokféleképpen megtörténhet, és egészen apró dolgok is jelenthetik. A slow tevékenységek tipikusan ebbe a kategóriába esnek, de hogy ne csak mindig a sétával, vagy a természetben való kirándulással jöjjek, lehet ez akár egy masszázs, egy arckezelés, egy jó étterem, egy ruhavásárlás is. A gondoskodás alapszükséglet az életünkben, jó kedvre derít, és segít a lassításban.

 

Már csak az a kérdés: te hogyan tudsz magadról gondoskodni?

 

krajcso-nelli_1.jpg

Krajcsó Nelli, mindfulness meditációs tréner és a Slow Budapest alapító-vezetője, csapatával 2012 óta vizsgálja a gyors-lassú témáját, és a lehetőségeket az egyéni egyensúly megtalálására. Folyamatosan tart előadásokat, egyike azon keveseknek, akik 3 TED színpadon is beszéltek már itthon. 2015-ben felkerült a La Femme 50 tehetséges magyar fiatal listájára, ő az első magyar anti-határidőnapló megalkotója, Budapesten biciklivel közlekedik, nincs okostelefonja, rendszeresen meditál és jógázik.

 

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!

Képek forrása: 1, 2, 3, 4