Viszlát, napsütés, hello, munka - a nyaralás utáni stressz

A jól megérdemelt nyaralásunk utolsó napjait töltjük, halljuk a víz vagy a madarak hangját, érezzük az arcunkon a szellőt, nézzük a napsugarak játékát, és ebben az idillben villanásokra sötét felhők jelennek meg az elménk egén: sunyin be-becsúszik a rossz hangulat és a sajnálkozás, hogy mindjárt haza kell menni. Ez a hazautazás napján frusztrációval és türelmetlenséggel folytatódik, majd a munka első napjaiban folyamatos irritált ellenállássá és/vagy befelé fordulássá állhat össze. A nyaralás utáni stresszt és lehangoltságot valószínűleg mindenki ismeri, és senki sem szereti. Mivel nemrég én is végigmentem ezen, ezért elkezdtem azon gondolkozni, vajon hogyan segíthet ennek a tapasztalatnak a feloldásában a mindfulness – nem csak a nyári, de bármilyen szabadság után.

Krajcsó Nelli írása

1.jpg

Kutatások alapján a nyaralás utáni lehangoltsággal mindenki találkozik enyhébb vagy komolyabb formában, és előfordulhat, hogy a visszatérés utáni harmadik napon már ugyanolyan stressz szinttel rendelkezünk, mint a nyaralás előtt. A kipihentség és a stresszmentesség még akkor is viszonylag hamar elmúlik (nagyjából 1 hét alatt), ha hosszabb időre mentünk el. Két dolog látszik befolyásolni ezt:

 

1) az, hogy mekkora munkateher alá esünk vissza, tehát például hogy már az első napon is olyan az időbeosztásunk és a munka intenzitása, mint az elutazásunk előtti őrületben, vagy megengedünk magunknak 1-2 extra szabadnapot, mielőtt visszatérünk az irodába és az első héten rövidebb napokat tartunk, több szabadidő tudatos beiktatásával (=slow!)

2) mennyire volt pihentető maga a nyaralás: napi 8 órás menetben rohantunk a látnivalók között egy nagyvárosban, vagy a semmittevés volt a progam.

 

A visszatérés sokkja több szinten jelentkezhet, és akár nyaralás utáni depresszióvá is változhat. A klasszikus tünetek:

  • Intenzív ellenállás a visszatéréssel kapcsolatban - amikor nem akarunk tudomást venni arról, hogy véget ért a nyaralás. Ismerős?
  • A szomorúság, hogy már megint ez van: a szürke hétköznapok egy napsütéses, csodálatos nyaralás után... hogy már megint nem változott semmi, a munka megvárt, és nemhogy kevesebb lett volna, hanem csak felhalmozódott.
  • A szorongás, mielőtt megnyitjuk az emailjeinket.
  • A halogatás és a pótcselekvések, amelyekbe erősen kapaszkodunk, hogy nehogy el kelljen már merülni valamiben úgy igazán, mert semmi kedvünk hozzá, sőt semmihez sincs nagyon kedvünk.
  • Az „összecsaptak a hullámok a fejem felett” frusztrációja, amikor újra a munkában ülve azt sem tudjuk, hova kapjunk, lehetetlennek tűnik eligazodni és priorizálni a teendők között, és ilyenkor nem kevés elveszettséget is tapasztalhatunk.
  • Az emiatt (is) érzett düh, ami átcsaphat a kollégák és más emberfajták iránti utálatba és indulatokba.
  • Az önsajnálat, hogy miért kell, hogy ez történjen, miért nem mehetnénk vissza, sőt!, költözhetnénk oda, és rúghatnánk fel eddigi életünket.
  • Annak a stressze, hogy nagyon sok elintéznivalónk van, és azok nem várhatnak, de közben egy nap csak 24 órából áll, és ott ülünk az asztalunknál már régen túlórázva, de mégsem tudunk a listánk végére jutni... egy vagy akár több nap alatt sem.
  • Végül pedig a bűntudat, hogy mennyit költöttünk a nyaraláson, és hogy már megint nincs semmi pénzünk, de legalábbis egy ideig nem tudunk elmenni hasonlóan jó nyaralásra... és újra a szomorúság, az ellenállás, a düh.

  

Ismerős? :) Szerencsére enyhíthetők ezek a napok néhány tudatos döntéssel.

Bár első ránézésre nem adja magát az ötlet, hiszen általában csak konkrétan a nyaralásra veszünk ki szabadnapot, de egy-két extra nap, amit a nyaralás után otthon töltünk, sokat segíthet a stressz enyhítésében. Ilyenkor otthon le tudjuk zárni a nyaralást, kimosunk, válogatjuk és szerkesztjük a fotóinkat, elküldjük az ismerősöknek, emléket idézünk azokkal, akik ott voltak velünk, és visszaállunk a hétköznapi időbeosztáshoz és koránkeléshez. Időt hagyunk az elengedésnek. 

Ezeken a napokon akár végigmehetünk az e-mailjeinken is, ha úgy érezzük, nagyon nyomaszt minket a tudat, hogy mi vár ránk az irodában, és otthon nyugodtabb, csendesebb körülmények között tudjuk szortírozni őket.

A visszaérkezés után a tudatos természetben tartózkodás is hasznos lehet: általában a nyaralás alatt sokat vagyunk a szabad levegőn, és keveset a képernyő előtt, ebből megtarthatunk itthon is valamennyit.

Mivel visszatérni fárasztó lehet, ezért a tudatosan sok alvás fontos. A strandon olvasáshoz képest sokkal rohanósabb hétköznapokba csöppenünk vissza, gondoljunk csak irodai munka esetében a sok ülésre, a képernyőbámulásra, a munkahelyi zajra, a közlekedésre, a mentális erőfeszítésre, amit a munka újra megkíván.

Ajánlják a tudatos pihenőidők beiktatását a munkanapok alatt, és a túlórázás elkerülését az első héten, ha lehetséges. Egy csendes irodai teázás alatt például visszatérhetünk gondolatban a nyaralásunk helyszínére, és átadhatjuk újra magunkat a kellemes élménynek.

 

Persze úgy is érezhetjük, hogy ezek nem mennek, mert az érzelmeink és a ránk szakadó munka terhe elsodornak. Ilyenkor lehet hasznos a mindfulness gyakorlása. Számomra általában a legnagyobb frusztrációt a „Mi vár rám?” félelme, a teendők tömkelegének kezelése és az abból fakadó türelmetlenség okozza, hogy úgy érzem, el vagyok késve, és most kell mindent kitalálnom, megoldanom, megcsinálnom, de ez nem megy.

 

Általában a visszatérésem után 12 órával rám szokott jönni a késztetés, hogy azonnal nekiessek a dolgoknak, miközben azért nagyon fáradt vagyok az előző napi utazástól, és nem igazán fog az agyam. Ilyenkor úgy érzem az első pillanattól kezdve, hogy mindennel el vagyok maradva, és csak a „Mit nem csináltam meg?” kérdésre fókuszálok egész nap, függetlenül attól, hogy folyamatosan dolgozok, és sok mindent elvégzek. Ez nagyon hamar egy igazi fejvesztett állapothoz tud vezetni: a mindfulness-ben ezt hívjuk robotpilótának, vagy cselekvés üzemmódnak.

 

Legutóbb a kényszereimet tudatosítva meditációval kezdtem a napot. A meditációról tudni kell, hogy az általános vélekedés ellenére nem vezet automatikusan relaxált állapothoz, sőt, frusztrált helyzetben csak felerősödhetnek ezek a tapasztalatok. Nálam is ez történt, de a tudatos jelenlét gyakorlása arra is megtanít, hogy ennek is teret hagyjunk. Hiszen a kellemetlenség már itt van velünk, már megtörtént, nem lehet nem érezni a szomorúságot, hogy újra munka van, a félelmet, hogy vajon tudjuk-e ezt kezelni és a dühöt, hogy nem akarunk ott lenni, ahol vagyunk. A mindfulness kutatások szerint, ha megnevezünk egy nehéz érzelmet, csökkentjük az intenzitását. A légzésfigyelés közben feljövő frusztráció és a kényszereink tudatosítása segíthet abban, hogy úgy tudjuk megtapasztalni őket, mintha csak egy madárhangot hallgatnánk – így könnyebben el is tudjuk őket engedni. Annak az ismerete, hogy ösztönösen a negatívat erősítjük fel a tapasztalatunkban (ami szintén egy tanítás a mindfulness-ben), segíthet aktívan a már jelenlévő pozitív felé fordulni.

Így amikor elkap a negatív spirál a nyaralás utáni első napokon, akkor erre tudatosan válaszolhatunk: biztos, hogy minden ennyire sötét, vagy csak a gondolatok csapdájában vergődöm, és van a jelennek kellemes része is? Mit tudok tenni azért, hogy jobban érezzem magamat? 

Ez a kérdés utat enged a magunk felé irányított együttérzés felé is: tudatosíthatjuk, hogy most szenvedünk, és azt, hogy szükségünk van arra, hogy gondoskodjunk magunkról. Esténként pedig a nyaralás felidézése, az emlék ízlelgetésének gyakorlása segíthet a hála, az öröm átélésében – amit minél többet gyakorolunk, annál könnyebb újra megtapasztalni.

 

A munkába nehéz széles mosollyal visszatérni, hiszen, akármilyen jó is a munkahely, valami kellemeset, a nyaralást el kell engednünk, magunk mögött kell hagynunk. Az, hogy megengedjük magunknak ezt a kellemetlen tapasztalatot is, segít a feldolgozásban és a koncentrálásban a jelen lehetőségeire. Talán így kezelhetővé válik a szabadság utáni stressz.

 

 

krajcso-nelli_1.jpg

Krajcsó Nelli, mindfulness meditációs tréner és a Slow Budapest alapító-vezetője, csapatával 2012 óta vizsgálja a gyors-lassú témáját, és a lehetőségeket az egyéni egyensúly megtalálására. Folyamatosan tart előadásokat, egyike azon keveseknek, akik 3 TED színpadon is beszéltek már itthon. 2015-ben felkerült a La Femme 50 tehetséges magyar fiatal listájára, ő az első magyar anti-határidőnapló megalkotója, Budapesten biciklivel közlekedik, nincs okostelefonja, rendszeresen meditál és jógázik.

 

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!

Kép forrása: canva.com