„Nem jut idő arra, hogy a fiatalok végiggondolják az élet nagy kérdéseit”

Interjú Vida Katával a kapunyitási pánikról

Eldönteni, milyen életet szeretnénk, milyen pályát választunk, hogyan alakítjuk a kapcsolatainkat, életünk egyik legnehezebb feladata. Nem csoda, hogy napjainkban olyan sokan tapasztalnak meg szorongást, döntésképtelenséget a felnőttkor kezdetén – azt a jelenséget, amelyet kapunyitási pánikként is ismerhetünk. Következő SlowHow előadásunkon, március 20-án Vida Kata tanácsadó szakpszichológus beszél majd nekünk erről a témáról, amelyet most egy interjú keretében is körüljártunk.

Herendi Kata interjúja

young.jpg

Milyen érzelmek zajlanak le az emberben a kapunyitási pánik során?

Maga a név egy olyanfajta szorongást, döntésképtelenséget takar, amelyet leginkább a húszas éveikben járó fiatalok tapasztalnak meg a felnőttkorba lépés átmeneti időszakában. Ezt az időszakot, a fiatal felnőttkort a pszichológia jellemzően egy lehetőségekkel teli, a kiteljesedésről szóló, felhőtlen időszaknak tekintette, holott a mai fiatalok számára sokszor egzisztenciális szorongást jelent. Ebből eredően a fogalmat nem is a pszichológia alkotta meg, hanem két újságíró, még 2001-ben.

 

Hogyan ismerhetjük fel a kapunyitási pánik jeleit saját magunkon, vagy a szeretteinken, barátainkon?

A fiatalok ilyenkor jellemzően arról számolnak be, hogy tele vannak kétséggel, kérdésekkel:

jó irányba haladok-e, jól döntöttem-e; idáig mindig megmondták, hogy mit kellene csinálnom, most nekem kell kitalálnom, de nem megy; a többiek már mind tudják, mit szeretnének, csak én nem; vajon a jó párkapcsolatban vagyok-e, ezzel az emberrel szeretnék-e majd együtt élni, összeházasodni...

Ezek a dilemmák a harmincas éveinkben kevésbé jellemzőek, hiszen ott már van valamiféle elköteleződés, gyarapodás, míg ez inkább ennek az előkészületi fázisa. A kapunyitási pánik a legtöbb esetben nem akadályozza az egyetemi tanulmányokat, a szakmai gyakorlatot, az esetleges munkába lépést, bár időnként tapasztaljuk, hogy halogatás kapcsolódik hozzá, például jobban megküzdenek egy szakdolgozat leadásával. De ezek a kétségek jól megtartott életvezetés, jó családi, párkapcsolati helyzet mellett is ugyanúgy gyötörhetik a fiatalokat.

 

Említetted, hogy 2001-től tartjuk számon ezt a jelenséget; létezett korábban is kapunyitási pánik?

Magát a szót azóta használjuk, de biztos, hogy ez egy XX. századi jelenség. Elsősorban azért, mert ekkor létrejött egy új pszichológiai életszakasz, 18 és 25 éves kor között, az egyetemista évek készülődő felnőttsége. Manapság a fiatalok nagyobb része jár egyetemre, később házasodnak, és sokkal később vállalnak gyereket. Beékelődött egy extra életszakasz, ami korábban, a pszichológia fejlődéselméletében nem kapott helyet.

A korábbi elméletek azt mondták: van a kamaszkor, amikor kialakul az identitás, aztán a fiatal felnőttkor, amikor kialakul az intimitás, és utána rögtön mindenki tudja, hogy mit akar csinálni, és dolgozik. Lehet, hogy ez korábban, az akkori társadalmi berendezkedésnek megfelelően igaz is volt, de napjainkban már biztosan számolnunk kell ezzel a köztes életszakasszal.

 

Lehet, hogy a társadalmi környezetnek van a legnagyobb szerepe abban, hogy ez a jelenség kialakult? Ma már nagyon sok a lehetőség, és nehéz szembenézni azzal, hogy egy döntés meghozatalával mennyi minden van, amiről már biztosan lemaradunk.

A döntési lehetőségek ambivalenciájáról van itt elsősorban szó: egyfelől nagyon sok a lehetőség, másfelől nagyon erős a gazdasági kényszerűség. Az Y generáció tagjai közül nagyon sokan élnek még mindig a szüleikkel, ezért gyakran mondják rájuk, hogy ők a „Pán Péter generáció”, akik soha nem akarnak felnőni. Ezzel az a probléma, hogy olyan képet sugároz a fiatalokról, mintha jelentős többségük önszántukból, a kényelem miatt élne otthon.

Nagyon ritkán vesszük észre azokat a társadalmi kényszereket, hogy sokan egyszerűen megélhetési okokból kénytelenek otthon lakni.

A legutóbbi kutatások szerint a 19 és 25 év közöttiek nagyon nagy többsége, 75%-a otthon él, a 21 és 29 év közöttieknek is több mint a fele még mindig a szüleivel lakik együtt. Nagyrészt azért, mert tandíj, diákhitel van, elszabadult albérletárak, és persze fizetetlen szakmai gyakorlatok. Fontos kiemelni, hogy az alsóbb osztálybeli fiatalokat még ennél is sokkal égetőbb megélhetési kérdések érintik. Kapunyitási pánikról, Y generációról elsősorban a középosztály kapcsán beszélhetünk.

 

Ha már szóba kerültek a generációk: segíthet ebben a helyzetben az Y-t felnevelő idősebb generáció a fiataloknak?

A legtöbbet azzal tehetik, ha biztos hátteret nyújtanak, és hagyják, hogy ez az időszak a botladozásokról szóljon. Szülőként néha nehéz elviselni, hogy a gyerekünk nem tudja rögtön eldönteni, mit akar csinálni. Lehet, hogy két-három egyetembe is belekezd, lehet, hogy külföldre megy, de ki kell próbálnia magát, ez nagyon fontos.

Napjainkban versenyalapú társadalomban élünk, osztott egyetemi képzésekkel, ami azzal jár, hogy a diákok nagyon feszített tempóban tanulnak.

Nagyon kevés idő jut arra, hogy klubokba, diákszervezetekbe járjanak, olyan helyekre, ahol egyáltalán semmi dolguk nincs, ami nem lendíti előre a karrierjüket, nem szerepel majd az önéletrajzukban, hanem csak az élet nagy kérdéseiről beszélgethetnek, és végiggondolhatják, kik ők, és mit akarnak az életben.

 

Gondolhatunk úgy a kapunyitási pánikra, hogy ez az időszak a hibák ideje; azé, hogy esetleg több döntést is hozzunk, amik közül nem biztos, hogy rögtön megvan a legjobb?

Mindenképp. A kapunyitási pánik egy frappáns szójáték a kapuzárási pánik nevével, de ne feledjük, hogy az eredeti, angol elnevezésben, a „quarter life crisis”-ben a krízis szó szerepel, aminek a kínai írásjele is nagyon kifejező pszichológiai szempontból - egyszerre jelent veszélyt, és lehetőséget. A kapunyitási pániknak is ez a lényege: ki kell bírni, hogy ez egy egzisztenciális kérdésekkel, identitásformálódással teli, szorongó időszak, de ebből születik meg aztán a valódi elköteleződés mind a párkapcsolatok terén, mind szakmailag, közösségileg.

 

Előfordulhat, hogy elhúzódik ez az útkereső időszak?

Hogyne.

A kapunyitási pániknak két életkori csoportja is lehet, az egyik kora húszas évek, az egyetem befejezésének, az első állás, szakma kiválasztásának ideje, a másik pedig a húszas évek végén, harmincas évek elején jelentkezik.

Ilyenkor másfajta szorongás jelenik meg: annak a súlya, hogy úristen, most már ez lesz az egész életem, hogy bejárok valahova dolgozni, és ezzel az emberrel leszek együtt életem végéig. Ez hasonló a kapuzárási pánikhoz, de sokkal könnyebben feloldható, hiszen nagyon sok lehetőségünk van még változtatni, ha valami mást szeretnénk. És mindig lesz is – ha úgy érezzük, az utazás tenne minket igazán boldoggá, és megtehetjük, van lehetőségünk, menjünk.

 

Mit tehet az, aki nem tudja pontosan, mi tenné boldoggá? Merre induljon, aki szeretne kilábalni a kapunyitási pánikból?

A legjobb dolog, amit ilyenkor tehetünk, az, ha próbálkozunk. Tenni kell a beszűkülés ellen, mindenfélével foglalkozni, ami érdekel minket. Az inspiráció egészen váratlan helyekről megérkezhet.

A másik nagyon fontos dolog, hogy bár a társas összehasonlítás egy teljesen természetes dolog, és a közösségi média ennek nagyon szépen meg is „ágyaz”, igyekezzünk felvértezni magunkat ez ellen. Ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz, hiszen úgyis csupán egy túlzó képet látunk arról, hogy ki mennyire boldog, és hol tart az életében. Ha pedig úgy érezzük, szükséges, ne féljünk segítséget kérni.

A kapunyitási pánik problémája életkorilag egy viszonylag szűk csoportot érint, tehát érdemes horizontálisan, a kortársak között támogatást keresni. Fordulhatunk kortárssegítőkhöz, fiatal szakemberekhez, alakíthatunk önsegítő csoportot, mert nagy erőt ad az az élmény, az a felismerés, hogy nem vagyunk egyedül ezekkel a szorongásokkal. Olyan krízis ez, amelyből nagyon szépen, érettebben lehet kikerülni.

vida_kata.PNG

Vida Katalin tanácsadó szakpszichológus, pár és családterapeuta jelölt. 2011-ben végzett az ELTE pszichológia szakán, gyakorló terápiás munkája mellett, az ELTE Doktori Iskola keretein belül évek óta foglalkozik a kapunyitási pánikkal és a fiatal felnőttek mentálhigiénés állapotával.

 

en.png

Herendi Kata pszichológus, a Slow Budapest szakmai vezetője. A Pszichoforyou online pszichológiai magazin főszerkesztő-helyettese.

 

 

 

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!