A mi hulladékmentes életünk

Hogyan lassít a hulladékmentesség?

Munka után gyorsan beszaladok a sarki közértbe, bármelyikbe, amelyik útba esik. Persze, mindenki munka után megy, nagy a sor, lökdösődés, háromnapos ünnep előtt állunk, ebből egy napra be fognak zárni a boltok, és majd nem lehet semmit venni. Ezért MOST venni kell! Lehet kapni padlizsánt - egyenként csomagolva, mellette narancs és kétfajta HAZAI alma. Milyen évszak is van? Honnan érkezik a padlizsán? Ezt is egy csomó ideig kell keresni. Miért nem írják ki olyan nagy betűkkel a sárga papírra, mint azt, hogy HAZAI? Vajon tényleg permetezik valamivel a narancsot? Egészséges megenni? Valamit olvastam erről a múltkor. De hát ez van, ezt lehet kapni. Bekerül a padlizsán és az afrikai (vagy spanyol - nem is tudom már) narancs a kosárba. Sorban állás. Még több sorban állás. Hirtelen megnyit egy újabb kassza. Végre, annyira lassan haladt a sor, nekem meg annyi tennivalóm lenne. Persze mindenki siet, úgyhogy lökdösődés, a sor fele átáll a másik kasszához. Sorra kerülök, pakolom fel a termékeket, ügyelek rá, nehogy szóba elegyedjek a mögöttem állóval vagy a pénztárossal - már ő is fáradt… én is. Kártya, fizetés, blokk. Otthon kipakolás a hűtőbe. 3 műanyag doboz, 4 műanyag csomagolás, 2 zacskó, 3 konzervdoboz, 6 műanyag flakon… Hogyan kerültek ezek a szatyromba? Egyáltalán: meg akartam én ezeket venni?!

Kocsis Dóri írása

zero_waste.jpg

Pár évvel ezelőtt elhatároztam: nem akarom, hogy az élelmiszer beszerzése erről szóljon. Az étel, a táplálék, amiből minden lesz: a test, a szellem, a gondolat, az érzések, az élet - ilyen sok nehézség és stressz útján kerül hozzánk. Rájöttem, milyen stresszt okoz a sok vibráló szín, az „engem vegyél”, „akciós vagyok” felirat, amikor egy boltban vagyok… És még valami: a személytelenség, ami körbevett, és egyben távol tartott.

Talán elsőre furcsának tűnik az összefüggés a hulladéktermelés és a „gyors” életmódunk között, pedig a folyamatos információhajszolás mellett a felgyorsult életünk egyik legláthatóbb eredménye a hulladék drasztikus növekedése.

Annak, hogy mindent azonnal akarunk, és mindig, évszaktól függetlenül. Időt akarunk spórolni az igazán fontos dolgokra, ezért eldobható, rövid élettartalmú fogyasztási cikkeket vásárolunk.

Nagy ára van! Szerencsénkre elrejti a szemünk elől a hulladékgazdálkodás, hogy aztán a következmény egy tőlünk távoli országban jelenjen meg.

Ez a gondolatmenet annyira zavart, hogy elkezdtem figyelni a fogyasztási szokásaimat, és annak ellenére, hogy elég rohanó életet élek, számomra is meglepő módon ez a fajta tudatosság hatással lett a tempómra is.

Mire jöttem rá? Hogy engem a hulladékban egy nagyon is egyszerű, a környezettudatossághoz elsőre talán egyáltalán nem kapcsolódó tulajdonság zavar: hogy nem szép, hogy életidegen, az eldobott, az elhasznált, az elmúlás szimbóluma. Nagyon gyorsan válik haszontalanná és használhatatlanná. Ez persze egyértelműnek tűnhet, de rájöttem, hogy mennyivel kevesebb vizuális inger ér azóta, mióta a hűtőszekrényben nem látok színes csomagolásokat, reklámfeliratokat, és a fürdőszobába belépve sem különböző színű, illatú, márkájú flakonok tömkelege fogad. Ezekre a flakonokra, fogkrémes tubusokra, vajas dobozokra régen nem tekintettem hulladékként, csak amolyan járulékos dolgok voltak a termékhez. Pedig ezek mind azok. Egészen alattomosan bújtak meg érzékelésem legmélyén, egészen addig, amíg tudatosan el nem kezdetem rájuk figyelni.

Zavart az is, hogy nem tudtam, honnan származik az élelmiszer, amit eszünk. És azt hiszem, a leglátványosabb lassulást ez hozta az életembe.

A férjemmel kinéztünk egy közeli piacot, és kiderült, hogy szombat reggelente különleges, termelői piac van a közelünkben. Három éve kezdtünk el rendszeresen oda járni és rájöttünk, hogy a hulladéktermelés a szokásainkban, a gondolkodásunkban történik, és ez nem más, mint pusztán egy kulturális, fogyasztói beidegződés.

Ugyan nagyvárosban élünk, de van saját kenyeresünk, ahogy az egy faluban lenni szokott, aki tudja melyik kenyeret szeretjük, és ha nem jövünk egyik héten, megkérdezi, merre jártunk. Minden alkalommal kapunk egy kis kóstolót valami újdonságból. De van almaárusunk is, akitől megtanultuk, van olyan alma, amibe ha beleharapunk, édeskés, majd savanykás, a végén pedig egy érdekes finom, enyhén csípős, fűszeres íz marad a szánkban. A tejesünk és sajtosunk már meg sem kérdezi, hogy becsomagolják-e a sajtot, hanem várják, hogy nyújtsuk saját dobozunkat. Tudjuk, mi történt a kürtöskalácsos feleségével, és hogy miért nem lehet még paradicsomot kapni annál az árusnál, akinél mindig vásárolunk, mikor már az egész piacon árulnak. Kaptunk már receptajánlatot, és rendszeresen visszavisszük az üveget, amiben a házi paradicsomszószt vásároljuk.

Mit kaptunk a piacozástól?

Egészségesebben eszünk, van egy rendszeres, közös, minőségi idő, amit lassan, komótosan, a szabad levegőn, az árusokkal beszélgetve töltünk el. Tudjuk, honnan származik az étel, amit megeszünk, és jó érzéssel tölt el annak a tudata, hogy nem utazott át óceánokat a mi kedvünkért.

- Kreativitás és változatosság

A helyi- és idény zöldségek fogyasztása megtanított arra, hogy a levestől a desszertig mennyi mindent lehet készíteni sütőtökből, céklából és répából, és hányféle textúrát lehet belőlük kihozni a téli időszakban.

- Türelem

Na, én aztán nem voltam egy türelmes ember, sem a „felesleges” várakozásnál, sem akkor, ha valamire már nagyon vágytam. Imádom például a paradicsomot, meg az epret. Még mindig emlékszem annak a paradicsomnak az ízére és illatára, amit a hulladékmentes, idény életmódunkra való áttéréskor először ettem. Türelmesen kivártam, amíg megjelenik az első, szabadon termő paradicsom! Annyira jó érzés volt beleharapni, hogy le sem tudom írni az örömöt, amit okozott - egy ilyen egyszerű élmény.

- Minőségi, helyi, kevesebb

Sajnos, nagyon szeretem a csokoládét, és ehhez bizony sokáig nehéz volt csomagolásmentesen hozzájutnom. Mostanra ugyan felfedeztem a csokoládélelő helyeket, de jóval mértékletesebb vagyok. Egyrészt az ár miatt, másrészt, mert sokkal tovább ízlelem azt a kis darabot, és külön időt szentelek a csokoládé megevésének.

- Újrafelfedezés és tanulás

Újra elkezdtek feléledni az ízlelőbimbóim és felismerték, hogy bizony a napfényen érlelt eper édes, és nem kell hozzá se cukor, se tejszínhab. Hogy a répa önmagában is élvezhető rágcsa akár karalábéval, akár uborkaszeletekkel. Megszabadultam az ízfokozóktól, hiszen egy nagyon egyszerű szabály betartásával: semmi csomagolt, gyakorlatilag minden ízfokozó kiesett a táplálkozásomból.

Megtanultam kikeverni magamnak a kozmetikumokat, hogy kikerüljem a kőolaj-származékokból sajtolt agyonillatosított, tartósított kencéket, és megfigyelem, hogy mi az, ami valóban jó a bőrömnek. Ha valami nem az, akkor újrakeverem, kísérletezek. Odafigyelek magamra.

Az étkezés, kozmetikumok után szépen lassan minden választásomat meghatározta a hulladékmenetesség, a ruházkodást, az utazást, az étteremválasztást, ráadásul különösebb erőfeszítés nélkül.

Kicsit olyan ez, mint amikor megtudjuk, hogy valamire allergiásak vagyunk. Egy ideig óriási erőfeszítés mindenhol figyelni rá, egy idő után viszont minden olyan étel kiesik a látószögünkből, amit nem ehetünk meg. Egyszerűen nem lehet már eladni nekünk, bármennyire divatos, hasznos vagy akciós.

Most először nem vágyom arra, hogy megint valami újat próbáljak ki. Új terméket, új árust, új kenyeret. Az új dolgok utáni vágyamat felváltotta az élmények és új ismeretek megszerzése. Megnyugtató, hogy tudom, jó az, amit vásárolok, tudom, hogy kiket támogatok vele és tudom, hogy jó energiák hatják át az ételt, amiből felépítem magamat és az életemet. Ez megjelenik az életem más részén is. Egyfajta fókuszáltabb figyelem és kapcsolódás a meglévő dolgokhoz.

Mert nem megoldani akarom a főzést, vagy az étkezést, hanem táplálékot akarok adni magamnak és férjemnek, amiben benne van a figyelmem, a törődésem, a megfontolt döntésem, és az időm – ami legdrágább kincsünk e rohanó világban.

Maga az életmódváltás nem mehet azonnal, türelem kell hozzá, ezt jól megtanultam. Lassan megy, lépésről lépésre. De ha megérezzük a dolgok valódi ízét, ízfokozó nélkül, amiben döntés és tudatosság az egyetlen fűszer, akkor sokkal többre tudjuk értékelni a keveset, amit mi alkotunk, mint a sokat, amit csak vásárolunk.

Amíg mindent gyorsan akarunk, csak instant élményeket és élvezetek kapunk, amihez esszenciálisan nem tudunk kapcsolódni, mert nincs benne a tudatosság, a megismerés figyelme, a végiggondolás művészete. Egyre több és több kell, és azt veszítjük el, amit eredetileg az instant, gyors élménnyel akartunk megspórolni magunknak: Az Időt.

A hulladékmentességről és az utazásról Dóri bővebben is mesél majd nekünk következő SlowHow: Turista, vagy utazó vagy? - Mire taníthat az utazás? előadásunkon, május 23-án. Ha szívesen tudnátok meg többet a tudatos utazásról, tartsatok velünk!

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!

do_ri.pngKocsis Dóri kíváncsi utazó, aki 50 országban járt már. A Talpalatnyi történetek utazó blog írása mellett a Messzelátó Egyesület munkatársa, ahol a csapattal együtt éppen az ország első hulladékmentes, minimalista fesztiválját szervezik, a SimpliCity Fesztivál 2018-at. A hulladékmentesség, és az önként vállalt egyszerűség mindennapi életének is része, csakúgy, mint az utazásai során szerzett tapasztalatairól gyerekeknek és felnőtteknek tartott előadások.