A Slow Budapest blogja 2013-2019 között

Slow Blog

Kerek erdő közepén kis kertben virágzó permakultúra

Ökotudatosság, permakultúrás gazdálkodás, önellátó életmód - Ismerjük ezeket a kifejezéseket, de biztosan tudjuk, hogy mit jelentenek? Vajon megértjük, mennyi munkával, alázattal és energiabefektetéssel jár mindez? Voltunk-e már hálásak azoknak az embereknek, akik így élnek és helyettünk is éltetik a Földünket? Czéh Balázs, szakítva a nagyváros által kínált embertelen fogyasztással, egy saját permakultúrás világot teremtett, egy mondhatni isten háta mögötti településen. Mesterségeit sorolhatnánk, de ha hitelesen szeretnénk jellemezni, akkor azt mondhatnánk, hogy szabad, önálló és kiegyensúlyozott emberként azt teszi éppen, aminek a legnagyobb szükségét látja. A vele készült interjúban megismerhetjük, hogyan teszi mindezt.
 
Pivarcsi Dorina interjúja
62520807_414327189158693_3158376219125219328_n.jpg

Tovább olvasom

Az apai slow ereje

Úristen, hogy csinálod? Hogy van ennyi erőd, időd, energiád foglalkozni, játszani a gyerekekkel? Munka, sport, feleség, barátok, és minden más mellett? Mégis, hogy nem szakadsz tíz felé?! Amióta a kicsik megtanultak beszélni - és új szuperképességüknek hódolva, megállás nélkül, felbecsülhetetlen értékű drágaköveket köpködtek -, azóta van egy erős késztetésem arra, hogy ezeket valamilyen formában dokumentáljam, valamint pont az előző kérdések sorozata volt az a másik erőteljes mozgatórugó, ami miatt megszületett a “tíz-kezű apa”.

Bíró Tamás írása 

juliane-liebermann-o-rku3aqnsw-unsplash.jpg

Tovább olvasom

Gyógyító gondolatok a kényszerpihenőkről

„Az élet rettenetes versenyében legtöbb ember csak akkor pihen meg, ha beteg." - olvashatjuk Márai Sándortól. Ha nem is írták volna le előttünk olyan sokan, és ha nem is mondogatnák ezt nekünk annyian, még akkor is tudnunk kellene, hogy ha nem állunk meg néha-néha a folytonos rohanásban, akkor bizony a testünk majd leállít minket. Vajon miért várjuk meg, míg kényszerpihenőre száműz minket a saját szervezetünk? Miért nem tanulunk a bölcsebbek intő szavaiból? Íme egy példa arról, mi történhet, ha az ember nem lassít időben.

 Rádó Zsófi írása

james-audry-spencer-1644965-unsplash.jpg

Tovább olvasom

Téged feltölt vagy lemerít az otthonod?

Avagy hogyan teremtsünk lakóhelyünkből "slow" otthont.

Az otthonunk vagy táplál minket, vagy szívja az energiánkat. Vagyis valahányszor belépünk az otthonunkba, vagy feltöltődünk, vagy épp ellenkezőleg lemerülünk. Egy olyan hely megteremtése, ami felemel és támogat minket, az első lépés lehet egy lassabb élet megalkotása felé. Ebben a cikkben összeszedtem azokat, a mondjuk úgy irányelveket, amiknek segítségével hiszem, hogy olyan otthont teremthetünk, ami nem csak esztétikailag vonzó, de lelkileg is tápláló.

Klément Évi írásaimg_1339_1.jpg

Tovább olvasom

Szabad-e a szabadidőd?

Itt a nyár és mi máris igyekszünk tele szervezni az elkövetkezendő pár hónapot az év legjobb programjaival. Szeretnénk különlegessé, emlékezetessé tenni ezt az időszakot, ezért általában olyan nagy dolgokban gondolkodunk, melyek a gyakorlatban sokszor nem tudnak megvalósulni, vagy máshogy alakulnak, mint ahogy elképzeltük őket. Ilyenkor könnyen csalódhatunk és elégedetlenkedhetünk, hogy „bezzeg nekünk semmi sem sikerül úgy, ahogy elterveztük”. Vajon a késztetés a tökéletes nyár iránt őszintén belőlünk jön? Felmerül a kérdés, hogy szabad-e a szabadidőnk.

Pivarcsi Dorina írásaali-morshedlou-576007-unsplash.jpg

Tovább olvasom

Szeretnéd a gardróbodat is tudatosan kezelni? Íme egy kis útravaló zöldülni vágyó boltkórosoknak

Mivel nagyon szeretek vásárolni és öltözködni (mint a legtöbb nő), a legnehezebb kihívás számomra, hogy mindezt úgy tudjam megtenni, hogy ezen a téren környezettudatos is maradjak. Sokszor egyszerűbb és gyorsabb a fast fashion boltok kínálatához nyúlni, a régi ruhákat pedig csak kidobni, mint végiggondolni, hogy milyen más lehetőségeim vannak arra, hogy inkább körforgásban tartsam a gardróbom. Igenis lehet változatosan és izgalmasan öltözködni, kímélve a környezetünket és egyben biztosítani azt is, hogy kiszelektált darabjaink is tovább éljenek. Egy kis kutatómunkával rengeteg megoldásra bukkantam, amiket szeretnék nektek itt bemutatni.

Tóth Eszter írása 

green_shirt.jpg

Tovább olvasom

Lassítani – jó lenne, de hogyan?

Többünknek ismerős az a kép, amikor hetek telnek el úgy, hogy már annak is örülünk, ha nagy nehezen eleget teszünk a kötelességeinknek és egyik napról a másikra vergődünk át. Ez az az időszak, amikor csak akkor mosunk, ha már nincs tiszta zoknink, amikor egyszer csak arra leszünk figyelmesek evés közben, hogy kocog a kanál az üres tálon, mert észre sem vettük, hogy megettük az ételt, és ez az, amire azt mondjuk, hogy mindjárt vége van, és utána majd több időnk lesz. A távoli majdba gyűjtögetjük a filmeket, a színdarabokat, amiket meg fogunk nézni, a könyveket, amiket el fogunk olvasni, oda szervezzük a találkozókat a barátainkkal és a családtagjainkkal, és tulajdonképpen így el is mehet mellettünk az egész élet.

Pivarcsi Dorina írása
pexels-photo-2253922.jpeg

Tovább olvasom

Amikor az emberrel történik valami, ami után már nem tér vissza az előző állapotába

Talán mindannyiunkkal előfordul néha, hogy egy teljesen különböző életről fantáziálunk, mint amit jelenleg élünk. Lehet, hogy álmainkban hollywoodi hírességek vagyunk, vagy világutazók, és valószínűleg sokan vágyunk egy nyugodt, egyszerű életre, aranyos kis házikóval a mezőn, ahol nem zavar minket senki és semmi. Mikor álmainkat készülünk megvalósítani, elsősorban a képzelőerőnk és a realitások találkozásából adódó nehézségekkel kell számolnunk. Az életmódváltás szépségeiről és kihívásairól Tőgyi Balázzsal beszélgettünk, aki egy jurtában éli fenntartható, ökotudatos, természetközeli, lassabb és főleg boldog életét.

Pivarcsi Dorina interjúja

hideg-hegyi-menedek-panorama-2018_2.jpg

Tovább olvasom

A meditálás mint edzés: konditerem az elmének

Mikor ismerőseimmel beszélgetek, gyakran látom rajtuk, hogy a meditálást alapvetően egy misztikus, nehezen definiálható dolognak tartják. A szerteágazó előnyei miatt valóban nehéz pár szóval leírni a meditálás lényegét, ezért most az egyik legjobban megragadható szempontja kerül bemutatásra: a mentális edzés. Jellemzően a meditálásnak ez az oldala a legvonzóbb a kezdők számára és nem is ok nélkül: könnyen értelmezhető, egyértelmű előnyei vannak és egyszerű elkezdeni. Szóval ha eddig elriasztott a spirituális körítés vagy csak kíváncsi vagy, miben hasonlít a meditálás a fekvenyomáshoz, akkor olvass tovább. 

Juhák Dániel írása

389351-pccm5c-214.jpg

Tovább olvasom

Anyák napjára - önmagunknak

Szerencsére egyre több szó esik manapság az anya-időről vagy az énidőről. Hogy szükségünk van a pihenésre, kikapcsolódásra, töltődésre. Az Egyszerűbb gyermekkor szülőcsoportokon fontos feladat, hogy a heti vállalásainkat, amikkel apránként egyszerűsítünk a családi életünkön, megünnepeljük valamivel. Ez az ötlet elsőre nagyon idegen lehet, és sokaknak nehezen is megy. Néha nekem is... Az amúgy is sűrű időbeosztásunkba iktassak be valamit, ami rólam szól…? Rólam? Nagyon sok családban ez az, ami már nem prioritás, amire valahogy sosem jut idő.

Faragó Ági írása

artem-bali-734424-unsplash.jpg

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása