Miért olyan nehéz valójában lelassítani?

A döntéseink és a lassítás kapcsolata

Egy átlagos nap során rengeteg döntést hozunk, és többször kerülünk választási helyzetbe, mint azt gondolnánk. Eldöntjük, hánykor kelünk, mit veszünk fel, melyik útvonalon jutunk el a munkahelyre, mit eszünk aznap és mit kezdünk a szabadidőnkkel. Vajon az is a mi döntésünk, hogy futottunk reggel a busz után, hogy a bevásárlólistán szereplő tételek fele a boltban maradt, hogy késve érkeztünk az esti programra, vagy hogy nem tudunk lelassítani? A válasz: igen.

Pivarcsi Dorina írása

adult-audience-celebration-260907.jpg

Nagyon gyakori az, hogy tele vagyunk jól hangzó tervekkel, és remek elképzeléseink vannak arról, hogy egyszer majd milyen életet fogunk élni, mégis újra meg újra azon kapjuk magunkat, hogy annak, amit éppen csinálunk, már megint köze sincs ehhez a dédelgetett álomképhez. Sokak számára a lassítás is ilyen távoli álomképnek tűnik csupán: hogyan is lehetne elérni, amikor a világ egyre jobban felgyorsul körülöttünk?

Tulajdonképpen az életünk mindig akkor válik problémássá, amikor választási helyzetbe kerülünk. A választásaink során ugyanis általában két hibát követünk el: vagy minél előbb szeretnénk dönteni, vagy a legjobb döntést szeretnénk meghozni (esetleg a kettőt egyszerre). A hibát itt elsősorban az jelenti, hogy nem a legjobb döntést kell meghozni, hanem a sajátunkat. Az pedig időt igényel, hiszen végig kell gondolnunk, mit is szeretnénk valójában.

Abban, hogy valóban átgondolt, számunkra megfelelő döntést hozzunk, nagyon fontos szerepet játszik az önkontroll, és a késleltetés képessége. Walter Mischel közismert pillecukor kísérlete jól példázza az egyik legnagyobb dilemmát, amivel életünk során szembenézünk. A híres vizsgálatban gyerekeket állítottak választás elé: vagy rögtön kapnak egy pillecukrot, vagy várnak öt percet, és kettő lehet a jutalmuk. A kérdés az, feladjuk-e az azonnali megerősítés (hiszen a csábító pillecukor abban a pillanatban a miénk lehet) örömét a későbbi, nagyobb jutalom reményében.

Valami ilyesmi zajlik le sokszor a lassítással kapcsolatban is a fejünkben: a villamosra várva kitölthetjük az előttünk álló üres perceket azzal, hogy körülnézünk az interneten, és görgetünk kicsit a Pinteresten, lakberendezési ötletek után kutatva, vagy szánhatjuk ezt az időt egy napközbeni mini digitális detoxra, hogy hosszú távon egészségesebb legyen a viszonyunk az okostelefonunkkal. Legyünk őszinték: melyik mellett döntenénk szívesebben?

Vannak közös és visszatérő mozgatórugók az emberek gondolkodásában. Ilyen például az „élvezet most, szenvedés később” alapelv: ami jó, azt lehetőleg azonnal szeretnénk megkapni, a kellemetlen következményeket pedig lehetőleg a végsőkig halasztanánk. Most bizonyára sokan magunkra ismertünk, ennek ellenére nagyon nehéz ezt a jelenséget „akció” közben tetten érni. Nem könnyű hozzáférni ugyanis a saját automatikus gondolkodási módunkhoz, mert az sokkal többről szól, mint amit a felszínen látunk. Döntéseinket, választásainkat nagy mértékben befolyásolja a számunkra elérhető információ és a társas nyomás. Mit is jelent ez pontosan?

A környezetünkben élők választásai mintaként szolgálhatnak saját döntéseink során. Nem feltétlenül tudatosan, sőt, inkább a tudtunk nélkül hajszolnak minket a gyors, átgondolatlan döntéshozáshoz.

Szociálpszichológusok kísérletek ezreiben hívták életre a társas nyomás direkt és indirekt hatásait. Nem is gondolnánk, mennyi minden befolyásol minket abból, ami körülöttünk történik. Például, ha egy közeli barátunk felszedett néhány kilót, nagyobb az esélye annak, hogy magunk is meghízunk. Minél több plusz kilókkal rendelkező ember van a környezetünkben, annál nagyobb lesz a valószínűsége a saját súlygyarapodásunknak is. Bizony, a hatás lehet olyan mértékű, hogy a testünk belső működésébe is beleszól.

Képzeljük csak el, ezek után mennyi nehézséggel nézünk szembe, ha úgy döntünk, szeretnénk egy kicsit lassítani, és úgy kell kitartanunk az elhatározásunk mellett, hogy körülöttünk mindenki rohan tovább...

Változtatni leginkább olyankor érdemes, amikor ráébredünk, hogy egyre nő az a bizonyos távolság a vágyott és a jelenlegi életünk között. Ilyenkor feltételezhetjük, hogy kevés tudatosság volt a döntéseinkben, és inkább csak sodródtunk az árral. A „nem tudom, hogyan jutottam el idáig” érzés következtében nagy lehet a kísértés, hogy másokat hibáztassunk mindazért, amivel elégedetlenek vagyunk, ám sokkal fontosabb ekkor a saját mintáinkat, döntéseinket felülvizsgálni.

Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a teljes életet élő emberek másképp vannak kódolva, és nekünk legalábbis újra kellene születnünk ahhoz, hogy elérjük a vágyott életünket vagy a boldogságot. Ehhez ugyanis csupán az információforrásainkat kell nagyobb gonddal megválogatnunk, és a társas nyomásra nemet mondanunk. Egyszerű, nem igaz? Nos, valójában nem. Első ránézésre nem tűnik túl kifizetődőnek úgymond a forgalommal szemben haladni, sőt, külön energiabefektetést is igényel az, ha tágítani szeretnénk tudásbázisunkat.A döntés pillanatában ráadásul rögtön érvénybe lép az a dolog a pillecukorral.

Bár nemet mondás és a késleltetés képességében közrejátszik a genetika és a nevelés is, fontos szem előtt tartanunk, hogy ha valami számunkra igazán fontos dologról van szó, a döntéseink azok, amik igazán számítanak. Nincs ez másként a lassítással sem: ha a pillanatnyi választási helyzetekben nehéz is kitartani a döntésünk mellett, a nap végén biztosan vár ránk a két pillecukor.

 

dorina_k.pngPivarcsi Dorina pszichológus, a Slow Budapest gyakornoka. A SlowHow előadások szervezésében és lebonyolításában segíti a csapat munkáját.

 

 

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!