Itt a nyár és mi máris igyekszünk tele szervezni az elkövetkezendő pár hónapot az év legjobb programjaival. Szeretnénk különlegessé, emlékezetessé tenni ezt az időszakot, ezért általában olyan nagy dolgokban gondolkodunk, melyek a gyakorlatban sokszor nem tudnak megvalósulni, vagy máshogy alakulnak, mint ahogy elképzeltük őket. Ilyenkor könnyen csalódhatunk és elégedetlenkedhetünk, hogy „bezzeg nekünk semmi sem sikerül úgy, ahogy elterveztük”. Vajon a késztetés a tökéletes nyár iránt őszintén belőlünk jön? Felmerül a kérdés, hogy szabad-e a szabadidőnk.

Pivarcsi Dorina írása

Bizonyára többünket is foglalkoztat, hogy mit tervezzünk a nyárra. Lehet, hogy azon is elgondolkodtunk már, tényleg kell-e nekünk egy terv. Néhányunknak feszültséget is okozhat az, hogy még a szabadidőt is meg kell szerveznünk, hiszen lehet, hogy ötletünk sincs, vagy szabad agysejtünk, amivel kitalálhatnánk, mégis mivel teljenek el a következő hónapok. Van, amikor már éppen elengednénk ezeket a gondolatokat, és hagynánk, hogy a dolgaink maguktól alakuljanak, olyankor viszont gyorsan átfut a fejünkben, hogy mindez úgy tűnhet kívülről, mintha nem lenne életünk, és a végén arra jutunk, hogy hát mégsem mondhatjuk azt, hogy nincs tervünk a nyárra.

A közösségi média fénykorában szinte ömlik ránk mások tökéletesnek tűnő élete, és emiatt még inkább azt gondolhatjuk, hogy nekünk is muszáj halmoznunk az élményeket, nehogy valami fontosról maradjunk le. Ilyenkor a háttérben mozgolódhat a FOMO (Fear Of Missing Out, vagyis a kimaradástól való félelem) hatás, ami korunk egyik sajátossága, és ami felesleges szorongást eredményezhet sokunkban. A mai világban ráadásul elképesztően nagy mennyiségű információhoz férhetünk hozzá, és lényegesen több lehetőség tárul elénk, mint eddig valaha, ezért szinte pontosan tudjuk, hogy miről maradunk le (vagy legalábbis azt hisszük), amikor nemet mondunk valamire.

Tudjuk és mondjuk, hogy sok, talán túl sok inger ér minket, de az az igazság, hogy hozzá is vagyunk szokva mindehhez, és amikor hirtelen elvágjuk magunkat az ingeráradattól – már ha egyáltalán tehetünk ilyet -, akkor elvonási tüneteink jelentkeznek; hirtelen nem tudunk mit kezdeni magunkkal, magányosak leszünk és előtörnek a nem kívánatos gondolataink, amik az agyonhajszolt, külső ingerektől hangos elménkben egyébként csendben voltak.

Egyszerűen jó választásnak tűnik menni az árral és szervezni sorra a programokat, főleg itt a fővárosban, ahol egyébként is végtelen esemény kínálkozik, hát még a nyáron, és akkor még nem is beszéltünk a hívogató kirándulóhelyekről és az álomnyaralásokról. Ez a rengeteg program azonban sokszor mégis ürességérzetet hagy maga után. Jellemzően beindulnak a gondolataink arról, hogy lehetett volna jobb is, nem úgy alakult, ahogyan elterveztük, nem néztünk meg mindent, amit megbeszéltünk vagy nem készítettünk közös fotót a naplementében és így tovább.

Valóban nagyon nehéz elengedni azt, amit már fejben elképzeltünk és megszerettünk, és mindig igaz lesz az is, hogy valami történhetett volna máshogyan, jobban is.

A tökéletességre való igényünk teljesen irreális, mégis folyton arra törekszünk, mégpedig úgy, hogy közben lemondunk a spontaneitás szépségéről, ami azonban valódi szükségletünk. 

Talán elcsépelt, de tényleg a váratlan öröm a legszebb öröm. Annak azonban helyet kell szorítanunk az életünkben. Ha túlszervezzük magunkat, esélyt sem adunk neki. Ezt a szabadságot azonban sokan nem engedjük meg magunknak.

Érdemes végiggondolni, hogy vajon miért nem. Miért igényeljük, hogy egy programunk az elejétől a végéig meg legyen tervezve, miért kell úgy telnie a napnak, ahogyan azt az előző este megálmodtuk vagy hogy miért nem veszünk ki szabadságot indoklás nélkül, csak úgy. Vegyük fontolóra azt is, hogyan érezzük magunkat olyankor, amikor nem sikerül minden úgy, ahogyan elterveztük, és képzeljük el, mennyire más lehetett volna egy élmény az előzetes elvárásaink nélkül.

Ne feledjük, hogy a szabadidőnkről mi magunk rendelkezünk. Nem elég nemet mondani megtanulni, de tudnunk kell igent mondani is. Figyeljük magunkat: ha soknak érezzük az eseményeket és már rég nem érjük utol magunkat, akkor mondjunk nemet. Ezzel együtt máris igent mondtunk valami másra, akár a pihenésre, a lassításra vagy akár valamilyen spontán kalandra.

Pivarcsi Dorina, a Slow Budapest pszichológus munkatársa. A SlowHow előadások szervezését és lebonyolítását vezeti, írásai rendszeresen olvashatók a Slow Blogon, elsősorban mindfulness és pozitív pszichológia témában.  

 Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!

 Képforrás: unsplash.com