Kerek erdő közepén kis kertben virágzó permakultúra

Ökotudatosság, permakultúrás gazdálkodás, önellátó életmód - Ismerjük ezeket a kifejezéseket, de biztosan tudjuk, hogy mit jelentenek? Vajon megértjük, mennyi munkával, alázattal és energiabefektetéssel jár mindez? Voltunk-e már hálásak azoknak az embereknek, akik így élnek és helyettünk is éltetik a Földünket? Czéh Balázs, szakítva a nagyváros által kínált embertelen fogyasztással, egy saját permakultúrás világot teremtett, egy mondhatni isten háta mögötti településen. Mesterségeit sorolhatnánk, de ha hitelesen szeretnénk jellemezni, akkor azt mondhatnánk, hogy szabad, önálló és kiegyensúlyozott emberként azt teszi éppen, aminek a legnagyobb szükségét látja. A vele készült interjúban megismerhetjük, hogyan teszi mindezt.
 
Pivarcsi Dorina interjúja
62520807_414327189158693_3158376219125219328_n.jpg

Balázs 6 éve él Szentmihályhegyen egy körülbelül 6 hektáros erdővel, bozótossal, kerttel, állatokkal és régi romokkal tarkított területen. A település 76 lelket számol, és bár ma már hivatalosan Őrtilos község része, a közösséget még mindig éltetik a szentmihályhegyiek. A helyiek közé Balázs is könnyedén, szinte észrevétlenül integrálódott, amit főként a postás néninek köszönhet, aki meggyőzte, hogy tartson jóga órákat a falu lakosainak. Azóta is hetente jógáznak együtt. Balázs egyszer a helyi menzán szakácsként is helyt állt, amikor is az óvodásoknak is egy különleges gasztronómiai élményben lehetett részük. Tulajdonképpen mindenből kiveszi a részét, ami által hozzátehet, akár egy kicsit is, mások életéhez, legyen az főzés, jóga, vagy táborok szervezése.

Nehéz lenne definiálni, hogy mivel foglalkozom, mert nem szeretem a címkéket, még ebben a formában sem. Mondhatjuk, hogy jógaoktató, szakács, állattenyésztő, biológia tanár, kertész vagy természetgyógyász, de jelenleg inkább azt mondanám, hogy a szövés és a nemezelés foglalkoztat leginkább.
Bár elárulta, hogy gimnazistaként még állatorvosnak készült, de sokként érte a valóság az állatorvosi asszisztensként töltött időszakban az állattartó telepeken, így letett erről a vágyáról, az állatok szeretete azonban megmaradt. Gyermekkorát is vidéken töltötte, a növényekről, az állatokról és az önellátó életmódról (amit véletlenül sem neveztek így azok, akiknek ez volt a természetes) a nagyszüleitől tanulta a legtöbbet. Végül persze Balázs is, mint sokunk, Budapesten kötött ki, ahol 6-7 évig tanult és dolgozott. Sosem érezte igazán otthon magát a fővárosi közegben, így végül 2011-ban végleg elhagyta a betondzsungelt:
Mindig is sokat gondoltam arra, hogy egyszer majd hogyan szeretnék élni. Aztán egyszer csak tudatosult, hogy már másra sem gondolok, csak arra a bizonyos életre. Rájöttem, hogy a tervezgetést a végtelenségig lehet húzni, ezért befejeztem az állandó gondolkodást. Édesanyám elment megnézni az első telket (azóta 11 van), majd úgy döntöttünk, megvesszük. Ezután elmentünk a párommal venni egy Jeepet, még akkor visszafelé vettünk néhány kecskét is, és elindultunk az új életünk felé. Felállítottunk egy sátrat és élveztük a madarak csicsergését, a természetet és a nyugalmat. Hetek után először megállt ott egy autó, a polgármester volt és egy óvónő. Hallották - a mai napig nem tudom, hogy honnan -, hogy tudok főzni és ekkor jött a felkérés a menzára. Nagyjából ilyen váratlanul alakulnak azóta is a dolgaim.
 
Ezt a történetet elképzelni is örömteli és megnyugtató, de korlátokba ütközhet a fantáziánk, ha azon tűnődünk, hogyan lehet ezt az életmódváltást finanszírozni. Ahhoz, hogy önfenntartóvá váljunk, meg kell teremteni azokat a körülményeket, melyek fenntartanak minket, és azoknak bizony anyagi vonzatuk is van. Balázs például egészen tavalyig kétlaki életet élt, tavasztól őszig a saját háza tájékán tevékenykedett, a teleket pedig Angliában töltötte, ahol permakultúrás gazadálkodásban, biokerteken dolgozott és tanult, ami segítette az átállás folyamatát a vidéki életre. A klasszikus "korán reggel csörög az ébresztőóra és meghatározott ideig ülünk a munkahelyünkön" életstílust élve nehéz elképzelni, hogy a pénzkeresés nem jár együtt rugalmatlan kötöttségekkel. Balázs például úgy látja, hogy a fix bevétel csak egyike a rögzült szokásainknak.
Még egyszer sem fordult elő velem a vidéki életem során, hogy ne lett volna annyi pénzem, amennyire szükségem volt. Tény, hogy egyre kevésbé érzem szükségét a pénznek, hiszen elő tudok állítani majdnem mindent, amire valóban szükségünk van. Amikor mesélek az életemről, általában úgy reagálnak az emberek, hogy “Jó, de honnan van pénzed?”. Sokszor keresnek meg Budapestről is, hogy adjam el az élelmet, amit készítek (lekvárt vagy pestot), de nem szeretném, mert nem tartom fontosnak. Viszont vannak olyan időszakok, amikor ezek jelentik a pénzkeresés forrását. Most például mellényeket és szőnyegeket készítek, amik akár meg is vehetőek. Az elején tényleg kell, hogy legyen egy induló tőkénk, de ne gondoljunk elérhetetlen dolgokra, inkább az újrahasznosításban gondolkodjunk. Ezekhez a romos, elhagyatott telkekhez olcsón hozzá lehet jutni, cserébe persze sok velük a munka.
Ha megértjük az anyagi részét az életmódváltásnak, a következő kérdés talán mindannyiunknak az, hogy vajon miből állna egy napunk. Egész délelőtt pizsamában fekszünk az ágyban, aztán felkelünk, kimegyünk az udvarra, szedünk egy-két gyümölcsöt (persze csak ha nyár van, hogy télen mi lesz, azt elképzelni sem tudjuk), megfejjük a tehenet és jóllakunk? Majd megint lepihenünk és jöhet a készülődés a vacsorára? Nehéz elképzelni azokat a tevékenységeket, amikről sosem hallottunk, nem ismerjük őket és nem tudjuk, hogy egyébként a természetes életmódunk velejárói lehetnek.
Az elején én is féltem attól, hogy milyen lesz ébresztőóra nélkül kelni, mert korábban, még a fővárosi életemben gondjaim voltak a korán keléssel. Mostanra megváltozott az életem ritmusa és igazodott egy természetesebb tempóhoz. Ma már ébresztőóra nélkül, szinte a nappal kelek és teszem a dolgom, és egyáltalán nem esik rosszul. A vidéki élet egyébként nem lassabb, mint a nagyvárosi, viszont ennek az életnek természetesebb a ritmusa, és a különbség ebben rejlik. A természetnek ciklusai vannak, és az megengedi a lassítást, a megpihenést, amikor annak eljött az ideje. Vidéken ugyanúgy túlhajszolhatja magát az ember, viszont könnyebb meg-megállni, lassítani, ha valóban a természet ritmusában élünk. Ha nem tanulunk meg változni, akkor abba a hibába eshetünk, hogy ugyanazt az életet éljük, mint Budapesten.
Könnyen félreérthető az állatok és a kertek körüli munka, tévesen azt gondolhatjuk, hogy az egyszerűbb, mint egy irodában ülni, fix időre járni, és határidőkre teljesíteni. “Neked könnyű, mert nem a boltban kell megvenned az ételt.” - mondták egyszer Balázsnak. Lehet, hogy közelebb van hozzánk a kertünk, mint a helyi bolt, de semmi sem egyszerűbb annál, mint hogy leemeljünk készen valamit a polcról.
Nem holnapra vagy a hétre vásárolok, hanem tavasztól őszig azon gondolkodom, hogy mi lesz velem a télen, ezért folyamatosan raktározok. Persze én is járok boltba, például bizonyos fűszerekért, de jóval ritkábban, mint azelőtt. Érthető, hogy sokan nehezen tudják elképzelni, milyen is lehet önellátóan élni. Ez az egyik nagy veszélye az életmódváltásnak, hogy nem találkoznak az elképzeléseink a valósággal. Óriási munka vár ránk a legelején. A mi telkeinken sem volt több egy romos háznál, bozótosnál és rengeteg megművelendő területnél, és csak lassan haladtunk a terveink megvalósításával. A természetben nem lehet megsürgetni a dolgokat, türelmesnek kell lennünk.

Megeshet, hogy már él bennünk a vágy az önfenntartó, ökotudatos, lelassult életmód iránt, és ki is néztük az eldugott, békés kis helyünket, ahol készen állunk mindent magunk mögött hagyva önálló életet élni, és vagyunk olyan szerencsések, hogy az elindulást meg is tudjuk finanszírozni, de fogalmunk sincs arról, hogyan kell a vetőmagot elvetni, a facsemetéket elültetni, a csirkét vagy a kecskét megetetni, kemencében sütni, főzni, befőttet elrakni, tartósítani, és így tovább. Jóval rövidebb viszont az a felsorolás, amiben azok az emberek szerepelnek, akik mindezt még meg tudják nekünk tanítani.
Bár vidéken nevelkedtem és rengeteg mindent ellestem a nagyszüleimtől, szüleimtől, nagyon sok mindent kellet még megtanulnom. Tanultam külföldön is, itthon is, olvastam könyveket és az internetről is sokat tájékozódtam. Az ökotudatos életmód és a permakultúra alapjai egyébként bárki számára elsajátíthatók és a tudás több helyről is összeszedhető, nem kell vidékinek lenni, csak józan ész kell hozzá. Az Erdőkert Facebook oldalát azért is hoztuk létre, hogy a permakultúra iránt érdeklődök inspirálódni tudjanak, és az emberek lássák, hogy semmi ördögtől való nincs ebben az életmódban, és hogy fillérekből lehet kihozni csodálatos dolgokat. Egyébként nem szívesen töltögetek fel képeket, főleg nem magamról, de remélem, hogy így több emberhez eljut ennek az életmódnak a híre, és kevésbé lesz idegen a permakultúrás gazdálkodás gondolata.

Az Erdőkert Facebook oldalon még több inspiráció található

64596888_409030699704135_8145475188478181376_n.png
CzéhBalázs két méteres emberként sokszor akadt fenn ajtókon, mire rájött, nem fér bele egy civilizált átlag-életbe. Kint az igazi világban már érzi, valójában mennyire kicsi is, ami segített, hogy elfelejtse és átértékelje a "kell", "szeretném", "akarom" szavakat, maradt a tisztelet és hála a természet iránt, hiszen az ellát minket mindennel, ami valóban fontos.
 

dorina_k.pngPivarcsi Dorina, a Slow Budapest pszichológus munkatársa. A SlowHow előadások szervezését és lebonyolítását vezeti, írásai rendszeresen olvashatók a Slow Blogon, elsősorban mindfulness és pozitív pszichológia témában. 

 

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!