Instant boldogság vagy slow boldogság?

De egyáltalán mi az a slow boldogság?

Mindannyiunknak ismerősek lehetnek a boldogság tutibiztos receptjét kínáló könyvek a könyvesboltok polcain, és a „10 tipp a boldogsághoz” című írások az internetes oldalakon. Legtöbben talán már túltelítődtünk, megcsömörlöttünk, és nem is hiszünk nekik. A boldogság témájának instant kontra slow megközelítése azonban még tartogathat néhány újdonságot. Lássuk, mik ezek!

Pivarcsi Dorina írása

bubbles.jpg

Kezdésként tegyünk különbséget az öröm, az élvezet és boldogság között. Az öröm és az élvezet múlandó, pillanatnyi érzések. Örömünket lelhetjük például egy finom falatban vagy az új frizuránkban, és élvezetesnek tarthatunk egy koncertet vagy akár egy nyaralást. Az ilyenfajta tevékenységek erősen függenek a külső tényezőktől, mint például az időtől, helyszíntől vagy magától az öröm forrásától. Ezeket nevezhetjük instant boldogságnak, mert bár az adott pillanatban boldognak érezhetjük magunkat, a hatásuk nem tartós. Sőt, ha túlzásba visszük, meg is unhatjuk őket.

Vegyünk például egy üveg nutellát: isteni finom az első kiskanállal, még talán a második, harmadikkal is, na de fél üveg után a legtöbben már rosszul leszünk. Tehát – bár a következő megállapítás sokak szerint vitatható –: a nutella nem boldogít.

Többek között azért sem, mert az élvezet faktora változékony, a boldogságé azonban stabil.

Nincs azzal semmi baj, ha az ember újra és újra ezeket az örömforrásokat hajtja, hiszen mindezt egy igen komplex ősi rendszer szabályozza a központi idegrendszerben (a dopamin neurotranszmitter neve innen lehet ismerős), melynek köszönhetően alapvető igényünk van az élvezetes ételekre, italokra, a játékra, szórakozásra és a kikapcsolódásra. A boldogságunk azonban ennél több, nem egy helytől és időtől függő múlandó érzés; a boldogság egy mélyről jövő stabil állapot, amely a hangulatunkra és érzelmeinkre is hatással van. Ezt az állapotot nevezhetjük „slow”, azaz átható, lassú boldogságnak.

Milyen viszonyban áll egymással az instant és a slow boldogság? Az öröm és élvezet úgymond „kívülről” jön, amely által sokan megtévesztve kívül keresik a boldogságot, így előbb-utóbb arra a kiábrándító állapotba jutnak, hogy bár látszólag mindenük megvan, de valamiért mégsem boldogok. Sok esetben egy túlkompenzáló viselkedés is lehet a tárgyak és élmények gyors felhalmozása: ilyenkor „külsőleg” próbálunk pótolni valamit, ami azonban belül hiányzik. Valójában a tartós vagy slow boldogságot belül, magunkban kell meglelni.

A slow boldogság nem zárja ki az instant boldogság létezését, csupán egy lassabb, józanabb és tudatosabb formát ad neki, melynek köszönhetően nem veszünk el a boldogságot ígérő eseményekben, nem halmozunk fel boldogítani látszó tárgyakat és nem dobáljuk el az emberi kapcsolatokat. Ez beállítottság, hozzáállás kérdése, ami alakítható, formálható, bár időt igényel, mire az ember rátalál saját boldogságára.

A boldogság ugyanis szubjektív, ezért felesleges is pontosan definiálni azt. Vannak azonban olyan univerzális tényezők, amelyek mindenkit hozzásegíthetnek a megéléséhez. Ahogyan Freud – aki élete során azért látott egy s mást - frappánsan megfogalmazta: ha az ember tud dolgozni és szeretni, nagy baja már nem lehet. Megállapítása a mai pozitív pszichológiai elméletekkel is összecseng, melyek szintén hangsúlyozzák a minőségi társas kapcsolatokat és az élet értelmének megismerését.

Az élet értelmességének egyéni feltárása, tehát tulajdonképpen a saját céljaink, értékeink megfogalmazása megalapozhatja a boldogságunkat. Gondoljunk bele: ha adódik egy olyan szélsőséges helyzet, mely kibillent minket a megszokott működésmódunkból, akkor életünk szubjektív értelmessége, célja lesz az, ami továbblendít minket a nehézségünkön.

Most is, mint szinte mindig, a célravezető az arany középút. Ha az életünkben jelen lévő tevékenységeinek nagy része élvezetes és egyben értelemteljes, célunkhoz vezető is, viszonylag nagy esélyünk van arra, hogy felépítsük a hosszan tartó, slow boldogságunkat.

 

dorina_k.pngPivarcsi Dorina pszichológus, a Slow Budapest gyakornoka. A SlowHow előadások szervezésében és lebonyolításában segíti a csapat munkáját.

 

 

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!