A Slow Budapest blogja 2013-2019 között

Slow Blog


"A halogatásban a legnagyobb probléma az, hogy nem hozunk döntést olyan élethelyzetekben, amikor döntést kellene hoznunk."

Interjú Dr. Takács Ildikóval a halogatásról

A halogatás tulajdonképpen az az állapot, amikor arra vagyunk motiváltak, hogy ne csináljuk semmit. Az édes semmittevés alapvetően egy jótékony és hasznos időtöltés, kivéve amikor a kötelességeink rovására megy. Akkor ugyanis a várt felüdülés és kipihentség helyett inkább kelti káosz érzését az…

Tovább olvasom

„Ha lassítunk, annak mindig ára van, de megéri megfizetni”

Interjú Limpár Imrével

Októberben már csak halvány emlék a nyári szabadság, és a feladatok sűrűjében lavírozva sokan eltűnődünk: hogy lehet az, hogy semmire sincs időnk? Minden nap 24 órából áll, és valahogy mégsem sikerül úgy beosztani, megszervezni, hogy mindenre jusson belőle, ami igazán számít, bárhogy rohanunk is.…

Tovább olvasom

Találd meg a tégládat – hogy legyen időd arra, ami igazán fontos

Időbeosztás, kiegyensúlyozatlan egyensúly módra

Nem tudom, ti hogy vagytok vele – én nemrég nagy fába vágtam a fejszémet: elhatároztam, hogy megtalálom a módját, hogy mindig legyen időm azokra a dolgokra, amik valóban fontosak. Olyan döntés ez, amiről úgy érzem, már régen esedékes (lett volna); túl régóta pörögnek már számolatlanul a napok úgy,…

Tovább olvasom

„Annyira szép ez a világ, hogy a szülőt is rabul ejti, ha egy kicsit a gyerek szemszögéből nézi”

Interjú Kádár Annamáriával a slow parentingről

Kádár Annamária mesélt nekünk arról, lehetséges-e a gyereknevelésben is kicsit lassítani. Interjúnkban arról beszélgettünk, miért olyan fontos, hogy szülőként képesek legyünk ráhangolódni a gyerekek tempójára. Herendi Kata interjúja

Tovább olvasom

„Ami az embereknek igazán hiányzik, az a szabadon eltölthető idő”

Interjú Hamar Domonkossal a túlterheltségről

2017. április 26-án, a Slow How – létformáló előadássorozat előadásán Hamar Domonkos produktivitási coach, GTD tréner beszélt a túlterheltségről és az időhiány érzetéről, Testi, lelki, spirituális egészségünk alapja: A túlterheltség megszüntetése címmel. Domonkossal az előadást megelőzően egy igazi…

Tovább olvasom

Fogadjam vagy ne fogadjam?

Hogyan kezdd az új évben a lassítást?

Most írhatnám, hogy a 2016-os év is hogy elrohant, de nem írom. Egyrészt mert megteszik helyettem sokan, másrészt meg azt figyeltem meg, hogy minél gyakrabban emlegetünk valamit, annál igazabb lesz – legalábbis igazabbnak tűnik – az állítás. Jelen esetben az idő és annak a gyorsuló tempója, a rohanó…

Tovább olvasom

Állítsd meg az időt egy pillanatra!

Hat éves vagyok, mikor egy hideg decemberi éjszakán felébredek. Kékes fény van a szobában, orromban az otthon ismerős illata, kinn minden puha és csendes. Egy ideig csak fekszem, nézem a szoba ismerős hajlatait, aztán lassan felkelek, és az ablakhoz megyek. Esik a hó, én pedig ott…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása