A halogatás tulajdonképpen az az állapot, amikor arra vagyunk motiváltak, hogy ne csináljuk semmit. Az édes semmittevés alapvetően egy jótékony és hasznos időtöltés, kivéve amikor a kötelességeink rovására megy. Akkor ugyanis a várt felüdülés és kipihentség helyett inkább kelti káosz érzését az emberben. Ennek ellenére mégis hajlamosak vagyunk a halogatásra. Vajon miért éri meg nekünk mindez? Március 25-i SlowHow előadásunkon Takács Ildikó, munka- és szervezetpszichológus vezet be minket a halogatás pszichológiájába. Interjúnkban a halogatás hátteréről beszélgettünk.

Pivarcsi Dorina interjúja 
 

Hogyan hat a halogatásunk arra, hogy felgyorsultnak érezzük az életünket?

Tévesen gondolhatjuk azt, hogy a teendőink elhalasztása tud minket segíteni abban, hogy lassíthassunk. Ha fontos, sürgős, határidőre készülő dolgokat halogatunk, vagy ha a másik ember beosztását és idejét figyelmen kívül hagyva halasztjuk el a feladatainkat, akkor az stresszhez vezet és máris a túlhajszoltságot szolgálja. Ráadásul az időnyomás miatt elvesszük magunktól a lehetőséget egy igazi lassítás élményétől, mert nem marad más, mint a kapkodás és a rohanás. A kulcs a tudatosságban rejlik.

Hogyan lehet okosan halogatni?

Nem mindig hátrány a halogatás, létezik olyan helyzet, amiben okos döntés halasztani. Van, amikor időt kell hagyni arra, hogy „megszülethessen” egy-egy dolog, például egy kreatív feladatnál vagy egy nagyobb döntésnél. De sosem érdemes a végtelenségig húzni. Ezek a helyzetek sem erősítik meg azt, hogy jó halogatni, csak megmutatják, hogy van amikor szükségszerű.

Miért éri meg nekünk ez a viselkedés, miért csináljuk?

Legfőképpen a pillanatnyi felszabadultság érzés miatt. Nem hiszem, hogy megérné nekünk hosszú távon halogatni, hiszen az frusztrációt okoz, konfliktusokat generál az életünkben és ami a legfontosabb, bizonyos dolgokról lemaradunk miatta.

A halogatásra születünk vagy a környezet áldozataivá válunk?

Van aki erre születik, ők a krónikus halogatók, akik sok munkával tudnak csak változtatni ezen a szokáson. A krónikus halogatók közül sokan egészen komfortosan tudnak együtt élni ezzel a címmel, hiszen így magyarázzák a viselkedésüket: „kérem szépen, hát én krónikus halogató vagyok, hogy is csinálnám máshogy” - mondják sok esetben. Viszont nem kell ahhoz krónikus halogatónak lenni, hogy a következőt gondoljuk: minek szánjak rá 3 órát, ha 1,5 óra alatt is meg tudom csinálni. Bárki könnyedén rátanulhat arra, hogy rövidebb idő alatt, nagyobb stressz mellett is tud teljesíteni.

Valóban megoldható kevesebb idő alatt is egy adott feladat, de más lesz a folyamat, másként éljük meg az elvégzését és lehet, hogy az eredménnyel sem leszünk maximálisan elégedettek.

Olyankor pedig rendszerint azzal vigasztaljuk magunkat, hogy a ráfordított 1,5 órához képest még egészen istenes, amit csináltunk. Ezt párszor el lehet és el is tudjuk játszani, de ahhoz, hogy a lényeg létrejöjjön, szükséges a valódi elmélyülés és a tényleges felkészülés.

Jellemzően ki halogat?

A fiatalok inkább halogatnak, mint az idősebbek. Ez azzal magyarázható, hogy más távlatból nézik az eseményeket. Egy huszonéves úgy érzi, az ideje végtelen és bármit megtehet, az idő múlásával azonban egyre inkább az ellenkezőjét kezdjük gondolni és más perspektívából tekintünk az életünkre. Bizonyos életkorban már nincs hova halogatni. Ez egy lehetséges nézőpont, de vannak eltérések például társadalmi szinten is. A halogatással foglalkozó nemzetközi kutatócsoport eredményeiből látható milyen eltérések lehetnek országok között. Hollandiában például 6 nap eltelte után jár büntetés a be nem fizetett számlákért, míg Portugáliában ez a türelmi idő 40 nap. A halogatásunkat az is befolyásolja, hogy mennyire megengedő a környezet.

Mi történik akkor, ha folyamatosan halogatunk?

A magyar nyelv szépen megfogalmazza mi történik ilyenkor: úgymond körmünkre égnek a feladatok. Ez valóban így is van. Eljutunk addig a pontig, hogy azt érezzük, ettől a feladattól már nem szabadulunk, és minél tovább lógatjuk a fejünk felett, annál nehezebben tudunk kezdeni vele valamit. Rendszeresen megtapasztaljuk, hogy nem vagyunk elég hatékonyak a saját életünk szervezésében, ami egy belső feszültséget szülhet.

A halogatásban a legnagyobb probléma az, hogy nem hozunk döntést olyan élethelyzetekben, amikor döntést kellene hoznunk. Nem ritka, hogy valaki a húszas, harmincas évei lecsengése után kap a fejéhez, hogy miért is tart ott, ahol.

A halogatás egyébként nem csak a saját életünkre gyakorol hatást, de a környezetünkre is. Például egy szervezetben nagyon frusztráló lehet egy notórius halogató, aki a viselkedésével az egész csapatot képes hátráltatni, és másokat kapkodásra, plusz munkára késztetni. Nagyon fontos lenne egy közösségen belül, hogy ne akadályozzuk egymást a halogatással. 

Mit tehetünk a halogatás leküzdéséért?

Első lépésben ismerjük fel, hogy halogatunk, a következőkben pedig nézzünk szembe vele. Gondoljuk végig, szeretnénk-e a halogatást az életünk részeként látni.

Ha azt tapasztaljuk például, hogy valamit többször is elhalasztottunk már, foglalkozzunk tudatosan azzal a dologgal, mert nem véletlen, hogy újra és újra felbukkan és mi mégsem tudunk mit kezdeni vele.

Vizsgáljuk meg, milyen hatással van az életünkre. Tegyük fel a kérdést: Kell e nekünk az a valami? Remek példák erre az újévi fogadalmak, hiszen gyakran ugyanazokat a dolgokat fogadjuk meg évről évre.

Segíthet, ha tudatosan lassabb életmódot élünk?

Gondoljuk el, milyen az, amikor futunk, és mi történik, ha sétálunk. Sétáláskor szemlélődünk, tudatosulhat, hogy éppen sétálunk, futás közben azonban csak arra koncentrálunk, hogy levegőhöz jussunk és szinte észre sem vesszük, hogy rohanunk. Ma már mindenféle kütyüket tapasztunk a karunkra, amik monitorozzák helyettünk a testünket futás közben, mert mi nem tudunk befelé figyelni olyankor. Viszont, ha sétálunk, magunk vagyunk a szerszám, ami figyeli, mi történik bennünk. Ezért éri meg nekünk lassabban járni.

Dr. Takács Ildikó munka- és szervezet szakpszichológus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszékének oktatója. Kutatási területe a felsőoktatás pszichológiai kérdései, a hallgatói magatartás, a lemorzsolódás, a hallgatói sikeresség és a halogatás. Foglalkozik munka- és szervezetpszichológiai kérdésekkel is, a tréningek hatékonyságával, a munkavégző ember pszichológiai sajátosságaival.

Pivarcsi Dorina, a Slow Budapest pszichológus munkatársa. A SlowHow előadások szervezését és lebonyolítását vezeti, írásai rendszeresen olvashatók a Slow Blogon, elsősorban mindfulness és pozitív pszichológia témában.

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!