Hála - egy olyan érzés, ami szebbé, boldogabbá teheti a napjainkat, ha nem feledkezünk meg róla a rengeteg minket érő stressz, és az állandó rohanás közben. Ami pedig nem mindig könnyű.

Herendi Kata írása

A háláról annyit hallhattunk az utóbbi években, hogy talán már elcsépeltnek is érezzük a gondolatot, és csak legyintünk rá. A hála gyakorlása ráadásul sokunk számára olyasmi, aminek nehezen tudunk helyet találni a mindennapjainkban, még akkor is, ha szükségünk lehet rá.

Annak a felgyorsult tempónak, amit napjainkban élünk, talán az az egyik legszembetűnőbb hozadéka, hogy a bennünk és a körülöttünk kavargó ingerekből csak azt vesszük észre, ami a leghangosabban „kiabál”.

A minket körülvevő világ egyre aprólékosabban arra van tervezve, hogy minél ügyesebben megragadja a figyelmünket – elég, ha csak a filmekre, a reklámokra, vagy a szociális médiára gondolunk. A testünk és a lelkünk ennél csendesebb, illetve általában csak akkor hangos, ha azonnali cselekvésre akar figyelmeztetni. És mivel a halk jelzések könnyen elvesznek a zajban, amiben élünk, sokszor csak a tűzoltásszerű kapkodás határozza meg a napjainkat.

Idézd fel egy átlagos napodat, azon belül is azt, amikor reggel felébredsz! Mi az első gondolatod? Az, hogy milyen jó egy újabb napra ébredni, ami biztosan rengeteg pozitív élményt tartogat a számodra – vagy az, hogy még ahhoz is túl fáradt vagy, hogy bekapcsold a kávéfőzőt; hogy ma el kell rohannod befizetni a csekkeket, mert tegnap is elfelejtetted, és hogy bárcsak elmúlna az a makacs hátfájás, ami hónapok óta kínoz minden reggel?

Megkockáztatjuk, hogy nagy eséllyel az utóbbi. Ám a kérdés nem csak az, melyik történik veled, hanem az is, hogy ha választhatnál, melyik mellett döntenél? Egy derűsen induló nap hangzik jobban, vagy az első ébren töltött pillanatodban mindent elborító stressz? A kérdés persze költői, de a válasz valószínűleg az lenne: az első. A jó hír, hogy a döntés a te kezedben van.

A hála gyakorlása ugyanis éppen erről szól. Minden egyes hálagyakorlat abban segít, hogy a hála érzését legközelebb már könnyebben át tudjuk élni; így huzalozzuk át az agyunkat a reaktív stresszből a tudatos jóba. Minél többet gyakorolunk, annál könnyebben jön majd - a kis lépések, bármilyen kicsik is legyenek, akár csak napi egy kérdés a háláról, nagyon intenzív hatással lehetnek ránk hosszú távon.

Ez nem azt jelenti, hogy valamiféle erőltetett „hurráoptimizmus” szellemében, görcsösen összeszorított fogakkal kell bizonygatnunk, milyen szuper minden.

Inkább azt, hogy a kiabáló, azonnali cselekvést sürgető stresszorok mellett megtanuljuk észrevenni azokat a dolgokat is, amik szintén ott vannak, de nem követelik hangosan a figyelmünket.

A finom kávét vagy teát, az ablakon beszűrődő reggeli fényeket, a kényelmes ágyat, amiből felkelünk.

Olyan dolgok ezek, amikről hajlamosak vagyunk megfeledkezni – egyszerűen részeivé válnak a mindennapoknak, annak a kényelemnek, amihez hozzászoktunk, és amit már leginkább csak akkor veszünk észre, ha hirtelen kénytelenek vagyunk nélkülözni. Amiről úgy érezzük, a miénk, beépül az általános elégedettségi szintünkbe, és már csak akkor érezhetjük, hogy boldogabbá tesz, ha megtanulunk más szemmel nézni rá.

A hála lényegében azt jelenti, hogy tudatosan odafordítjuk a figyelmünket ezekre a dolgokra, és időt szánunk arra, hogy értékeljük a létezésüket. Mindaz a szépség, amit az érzékszerveinken keresztül befogadhatunk; a tárgyak, amik körülvesznek minket, és azok az emberek, akik szeretettel fordulnak felénk – csupa olyasmi, ami megérdemli, hogy észrevegyük.

A hála azonban nem merül ki a szép és jó dolgok megélésében. Olyankor is segítségünkre lehet, amikor úgy érezzük, nehéz időszakon megyünk keresztül, és a stressz, a szorongás minden napunkat uralja.

Nincs olyan csodaszer, ami varázsütésre semmivé foszlatná a nehéz tapasztalatokat, amikkel életünk során szembenézünk. Azon viszont hatalmunkban áll változtatni, hogyan szemléljük őket. A hála gyakorlása segíthet abban, hogy átkeretezzük azt, ami velünk történik; hogy más megvilágításba helyezzük azt, amit legszívesebben örökre a gondolataink mélyére száműznénk. A hála szűrőjén keresztül ugyanis megláthatjuk azt, mit tanultunk ezekből a helyzetekből, élményekből, hogyan formáltak minket azzá, akik ma vagyunk, és – még ha ellentmondásosnak tűnik is – hogyan fejlődött általuk a személyiségünk. Ezen a szűrőn át a teendőink végtelen listájára is másképp nézhetünk: nem csupán elvégzendő feladatokat, kipipálandó tételeket láthatunk, hanem újabb és újabb, ránk váró lehetőségeket.

Erre az utazásra invitálunk benneteket november hónapjában – egy kis őszi elmélyülésre, közös gyakorlásra, ami által nem csak a közeledő ünnepi időszakban is kifejezetten hasznos útravalót vihetünk magunkkal, de a jövőbeni napjainkat is másképp élhetjük meg.

Herendi Kata pszichológus, a Pszichoforyou online pszichológiai magazin főszerkesztő-helyettese. A Slow Budapest volt szakmai vezetője 2017-től 2019-ig.

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!