"Tegyél a változásért minden nap!"
Változtass valami apróságot, és idővel minden megváltozik
Miután az első posztom megjelent ezen a blogon, a rákövetkező napokban sok ismerősömmel merült fel a lassítás fontossága a beszélgetéseinkben. Többen mondták, hogy kíváncsian várják a folytatást, mert érdekli őket a „megoldás”, hogy miként lehet többgyerekes, dolgozó szülőként a lassítást behozni az életünkbe.
Rádó Zsófi írása
Átgondolva ezeket a beszélgetéseket, és a bennük felvetett kételyeket, arra láttam rá, hogy legtöbben úgy képzeljük a lassítást, hogy minden megváltozik: egyik nap még rohanok-kapkodok reggeltől estig, majd jön „a megoldás”, és hirtelen minden megváltozik.
Vagyis egyszeriben már nincs több reggel, amikor azt kell mondjam a gyereknek, hogy „azt a tojást már tedd a zsebedbe, hozz egy villát és futás!”, vagy „a cipőt majd bekötöd a kocsiban, hozd a motyód, mert elkésünk!”. Nincs több rohanás iskolából a munkahelyre, munkahelyről a bevásárlóközpontba, onnan rohanás az iskolához, onnan edzésre, edzésről vacsorát készíteni, onnan vissza a gyerekért, majd vele haza, vacsora, aztán fürdés-mese-lefekvés már tényleg lóhalálában, hogy mihamarabb alvás legyen - hiszen különben reggel a gyerek nem bír időben felkelni, hogy az egészet kezdhessük elölről...
Szóval mi „a megoldás”? A felmondás? A költözés? A válás? Mi az?
A megoldás az, hogy nincs olyan, hogy „a megoldás”.
Én abban hiszek, hogy a megoldás egy része az, hogy elfelejtjük azt a mentalitást, hogy rögtön a szakadék másik oldalán akarunk lenni. Mert ha elhiszem, hogy a változás gyorsan, és egy látványos folyamat mentén megy, egyik napról a másikra, akkor óhatatlanul is csalódások fognak érni, és vagy el sem indulok, vagy félúton feladom, amikor már nyilvánvaló, hogy ez szinte lehetetlen.
Az életben a legfontosabb és legtartósabb változások apró szokások megváltoztatásában gyökereznek. Apró szokások, melyek nem alapjaiban próbálják felfordítani a jelenemet, csak igazítanak a rutinomon, és képes vagyok őket következetesen csinálni – ezek alkalmasak arra, hogy összességében teljesen megváltoztassák az életről alkotott elképzeléseimet, elvárásaimat, és végső soron magát az egész életemet.
Nap mint nap - minden egyes nap - változtass valami apróságot, és idővel minden megváltozik.
Ha szeretnél az új évben lassítani az életed tempóján, akkor kezdd el még ma. Mindig van valami, a cél felé vezető úton a legkisebb megcselekedhető dolog, amit akár már ma is megtehetsz – és holnap már egy lépéssel közelebb leszel a célhoz, mint ma voltál.
Tegyél a változásért minden nap!
És közben ne felejtsd el, hogy ezt a fajta változást nem kíséri fanfár, nem közvetíti a tévé és nem éljenez a tömeg. Lehet, hogy a kutya se veszi észre, csak te érzed, hogy jobban vagy. Lehet, hogy csak te fogod úgy látni, hogy könnyebb szívvel megy az ébredés, örömtelibb a hétköznap vagy kiegyensúlyozottabb a lefekvés. És ne törődj útközben azzal, hogy mennyire haladsz „jól” a változás útján. Mert teljesen mindegy, mennyit kalandozol útközben, és milyen lassan haladsz: biztosan jobban megy, mintha soha el sem indulsz. Hajrá!
Bővebben is érdekel a lassítás témája? Slow Time - Tudatos Lassítás Programunk ingyenesen elérhető fejezetében még többet olvashatsz róla!
Tovább a SlowTime Program oldalára! ››
A regisztrációnál használd a lajhar2018 kuponkódot, és csatlakozz 10% kedvezménnyel!
Dr. Rádó Zsófia környezetvédelmi szakjogász, mediátor. Két gyermek édesanyja, mellette egy hulladékgazdálkodással foglalkozó cég tulajdonosa. Nyolc éve járja az önismeret útját, szakterülete az erőszakmentes kommunikáció, amiről blogot is ír. Egy éve ismerkedik az egyszerűsítéssel és a mindfulness-szel is.