A több száz ember, aki velem kezdett el meditálni, sok mindenre megtanított. Többek között arra, hogy a meditációs gyakorlás kialakítása az akadályok tudatosításával és átbeszélésével segíthető a legjobban. A következőkben a leggyakrabban felmerülő kérdéseket válaszolom meg, hogy ha úgy döntenél, meditálni kezdesz, legyen számodra is segítség.

Krajcsó Nelli írása

Mikor lesz sikeres a meditáció? Akkor, ha rendszeressé válik. Ez ennyire egyszerű, és ennyire nehéz. Egyszerű, mert napi 10-20 perc nem sok, és nehéz, mert sok észrevétlenül jelen lévő akadály merülhet fel, amiért a legtöbben nem jutnak el a rendszeres meditációhoz. Pedig a tudatos jelenlét, az ingerült reakciók helyett a nyugodt válaszadás csak a folyamatos gyakorlással biztosítható.

Amikor a rendszerességet szeretném szemléltetni a tréningeken, azt szoktam mondani, hogy úgy is tekinthetünk a meditációra, mint egy diétára vagy edzésre: nagy lelkesedéssel vágunk bele az elején, de az első pár nap után jelentkeznek a nehézségek.

A testünk fáj az izomláztól, nehéz felkelni reggel, főzni kellene este, de fáradtak vagyunk, és máris megtorpanunk. Ez azért történik, mert éppen szokássá próbálunk tenni valamilyen új tevékenységet, amihez a mindennapi rutin átalakítása, kitartás és az adott dolog priorizálása szükséges. Az valószínűleg már mindenki számára egyértelmű, hogy a testünk akkor változik, ha mindennap teszünk érte, tehát ha nem havonta egyszer megyünk le egy négy órás edzésre, hanem ha heti többször mozgunk. Ugyanez a helyzet a meditációval: akkor leszünk tudatosabbak, és kapunk rálátást a gondolkodási sémáinkra, amelyek csapdában tartanak minket, ha mindennap eddzük a mindfulness izmot, azaz az agyunkat a meditációval. Ebben különbözik egy mindfulness tréning a pszichológushoz járástól például: nem csak heti egyszer vagy kétszer jelenünk meg, hanem minden nap - a párnán.

Mindfulness kutatások szerint, a meditációnak és a mindfulness tréningeknek tulajdonított pozitív hatások (például a stressz- és a szorongásszintünk csökkenése, a nehéz érzelmek hatékonyabb kezelése) nagyjából 30 órányi meditáció után mérhetők.

Milyen téves elképzelések akadályozzák ennek a megvalósítását?

1. A meditáció akkor jó, ha azonnal megnyugszunk tőle.

Sokan összetévesztik a meditációt a relaxációval, és így is jönnek a tréningjeimre. Az autogén tréning, vagy az, amit jóga után csinálunk, hogy fekszünk a földön és ellazítjuk magunkat, nem meditáció, hanem relaxáció. Ilyenkor módszeresen, az izmok lazításán és a légzés hosszabbításán keresztül kerülhetünk egy nyugodt állapotba. Mi fixálásnak hívjuk ezt: amikor egy meghatározott cél elérésére törekszünk függetlenül az alapállapottól. A meditáció során viszont nem próbáljuk megmásítani a jelen helyzetet.

Vegyünk egy általános példát: egy stresszes nap után vagyunk, és leülünk meditálni – ilyenkor általában nem azt érezzük, hogy el tudjuk lazítani magunkat, és könnyű a légzésre koncentrálni, akármennyire is törekszünk rá.

Ezt, ha fixálós módszert gyakorolunk, könnyen kudarcként élhetjük meg. A meditációval viszont azt tanuljuk, hogy a stresszes, szétszórt állapot is az élet része, és hogy az első, amit ezzel kapcsolatban tehetünk, a kíváncsi megfigyelés. Hiszen a meditáció arra készít fel, hogy a mindennapokban együtt tudjunk áramolni az élettel annak lentjeivel és fentjeivel. Sokszor nincs a jelen helyzetben megoldás egy problémára, de mi mégis azzal töltünk el rengeteg időt és energiát, hogy próbáljuk megtalálni, ami könnyen meddő rágódáshoz és még több stresszhez vezethet.

2. Az a jó, ha nincsenek gondolataink, csak a légzést követjük és nem kalandozik el az elménk.

Ezen mindig mosolyogni szoktam. Hiszen gondolkodó lények vagyunk, naponta 60 000 – 125 000 gondolat születik meg a fejünkben. A gondolatainknak köszönhetünk minden fejlődést, hála nekik, képesek vagyunk problémákat megoldani, alkotni, elképzelni dolgokat. Nyilván amikor arról beszélünk, hogy szeretnénk kiüríteni a fejünket, mert túl sokat agyalunk, akkor azokra a gondolatokra gondolunk, amelyek szorongáshoz vezetnek. A meditációs gyakorlás célja az, hogy:

(1) felismerjük a gondolatainkat: nem csak az egyértelműeket, hogy hideg van és fel kell öltöznöm, amikor kilépek az utcára, hanem a tudat alatt állandóan beszélő, és észrevétlenül irányító gondolatokat.

(2) eldöntsük, hogy melyik gondolatnak adunk teret és cselekszünk a hatására, és melyiket engedjük el. Például sokszor veszem észre, hogy írás közben elindulok a konyha felé és keresek valamilyen ennivalót, de nem tudom, hogy pontosan mit. Az első megfigyelhető gondolat tehát itt az, hogy éhes vagyok. De az igazság nem ez: az alkotás frusztrációját próbálom meg elkerülni azzal, hogy valami másba kezdek, ami nálam az evés, másnál a kávé vagy a dohányzás. Tehát ha tudatosan jelen vagyok ebben a pillanatban, akkor becsukom a hűtőajtót, címkézem, hogy elkerülés van jelen, elfogadom, hogy ez kellemetlen, emlékeztetem magamat, hogy mindig ezt csinálom, és így már képes vagyok arra, hogy visszaballagjak az íráshoz anélkül, hogy feleslegesen ettem volna.

Meditáció során tehát a gondolatainkat nem kizárni szeretnénk, hanem bölcsebb viszonyt kialakítani velük.

Így nem probléma az, ha megjelennek. Üdvözöljük őket, és nevet adunk nekik, majd visszatérünk a légzéshez. És ha többször visszatérnek, megfigyeljük, hogy milyen érzelmek vannak alattuk.

3. A meditáció egyenlő azzal, hogy relaxálunk és jól érezzük közben magunkat.

Ha ez igaz lenne, akkor mindenki rendszeresen üldögélne egymagában csendben. Amikor a testünk nyugalomba kerül, meglódul az elménk, és aggódó gondolatokkal áraszt el minket. Ismerős az elalvás előtti gondolatfolyam, amikor újra meg újra lejátsszuk a múlt és a jövő eseményeit? Ugye ilyenkor nem megnyugtató forgatókönyvekkel játszunk? Az elménk biztonságban szeretne tudni minket, ezért a legrosszabbra készít fel, ami miatt a gondolataink nagy része negatív és túlzó. És mivel igaznak tűnnek, ezért nem kellemes üldögélni velük: a testünk mindenféle fizikai feszültséggel és fájdalommal reagál rájuk, és nehéz érzelmek, például félelem vagy harag lehet jelen. Sőt, azon gondolkozunk, mikor lesz már vége a gyakorlatnak, és hogy mennyi mindent kellene megcsinálnunk azonnal helyette. A jó hír viszont az, hogy ha ezt tapasztaljuk, akkor meditálunk! Hiszen nem szeretnénk görcsösen elérni semmilyen különleges állapotot, relaxáltságot sem. A lényeg az, hogy figyelünk és nem az, hogy mit figyelünk.

4. A meditáció egy izgalmas utazás.

A meditáció során egészen hétköznapi dolgokat figyelünk: a légzés áramlását, a has emelkedését és süllyedését, a hangokat, a bizsergést a lábujjunkban, vagy annak hiányát. Ezek unalmas dolgoknak tűnhetnek, és emiatt az első tapasztalatok egyike az lehet, hogy a meditáció nem izgalmas.

Az unalom azonban az ítélkezésből ered: ha valamire azt mondjuk, hogy az nem izgalmas, akkor gondolkodunk róla, és nem a közvetlen tapasztalatra fókuszálunk – ami pedig a meditáció lényege.

Így ha legközelebb unalmat tapasztalunk, tudatosítsuk, hogy így érzünk, és figyeljük meg, milyen az, hogy unatkozunk. Milyen gondolatok váltják egymást éppen? El tudom-e őket engedni, hogy visszatérhessek a légzéshez?

5. A meditációnak csendes környezetben kell történnie, nem jó, ha zajok vesznek körül.

Az egyik legnépszerűbb kifogás, amit az elménk kreál a meditációs gyakorlással kapcsolatban, hogy nincs megfelelő tér és idő rá. De a többéves tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy ideális helyzet, ahogyan az életben is, ritkán adódik. Ha arra várunk, hogy senki ne legyen otthon, vagy hogy abbahagyják a fúrást az épületben, akkor elveszítjük a legjobb meditációs lehetőségeinket. Hiszen ha meditáció közben dühítenek a zajok, akkor egy tágabb rálátással tudjuk megfigyelni magunkat: azt, hogy milyen az, amikor olyan dolgot tapasztalok, amit nem akartam, hogy ott legyen, és nincs arra lehetőségem, hogy megváltoztassam. Meg tudom vizsgálni, milyen az, amikor dühös vagyok: a bosszú gondolatait, a fizikai agitáltságot, a most-azonnal-felpattanok-és-elküldöm-őket-a-fenébe gondolatmenetet.

Minden tréningemen vannak a „jótanuló” típusú résztvevők, akik csak a csodás gyakorlásról számolnak be folyamatosan. Ezt azoknak nehéz hallgatni, akiknek nehezen jön össze bármiféle gyakorlás, és általában az is kihívással teli. Ilyenkor emlékeztethetjük magunkat arra, hogy hálásak lehetünk ezekért a tapasztalatokért, hiszen a valós életre gyakorolunk, ami nem csak csodálatos pillanatokból áll.

6. A meditációnak valamilyennek kell lennie.

Amint elengedjük ezt az elvárást, könnyebbé válik a gyakorlás. A változtatási kényszer elengedése segít a gyakorlatban is megtapasztalni a mindfulness meditáció definícójában szereplő ítélkezésmentességet, ami azzal kezdődik, hogy nem minősítjük jónak vagy rossznak a meditációt. Nincs ilyen, csak a jelen pillanat van.

 Krajcsó Nelli, mindfulness meditációs tréner és a Slow Budapest alapító-vezetője, csapatával 2012 óta vizsgálja a gyors-lassú témáját, és a lehetőségeket az egyéni egyensúly megtalálására. Folyamatosan tart előadásokat, egyike azon keveseknek, akik 3 TED színpadon is beszéltek már itthon. 2015-ben felkerült a La Femme 50 tehetséges magyar fiatal listájára, ő az első magyar anti-határidőnapló megalkotója, Budapesten biciklivel közlekedik, nincs okostelefonja, rendszeresen meditál és jógázik.