Amikor arról kérdezek valakit, mi a legnagyobb vágya az életben, idén, most, vagy a jövőben, sokszor hallom válaszként a semmittevést. Leginkább fáradt fiatal szülőktől, de tavaly én is sokszor megfogalmaztam ezt magamban. A semmittevés olyan állapotnak tűnik, amire mindenki vágyik, de kevesen érik el.

Krajcsó Nelli írása

De mit is jelent pontosan? Egész januárban a téma körül forogtak a gondolataim, hiszen az anti-határidőnaplónk e havi témája a semmittevés. A semmittevés első olvasatra nekem azt jelenti, hogy fizikailag egy helyben vagyok, fekszem, alszom, ülök, nem csinálok semmit, tehát nem dolgozom, nem okostelefonozom, nem töltöm az időmet felesleges dolgokkal, viszont hagyom a gondolataimat szárnyalni. Álmodozom, és hirtelen eltelt fél óra. Ezt tiniként, emlékszem, nagyon jól műveltem, és azóta is csinálom, főleg amikor szépirodalmat olvasok, és le-leteszem a könyvet, hogy továbbszőjem az író gondolatait. Vagy amikor hétvége van, és ébredés után nem kell kiugrani az ágyból, csak figyelem az ablakon játszó fényeket. Az ilyen pillanatok sok jó érzéssel járnak, és mindenkit biztatok arra, hogyha úgy alakul, hagyja magát elsodorni és szárnyalni velük. Így teret kapnak az ötletek, de azáltal, hogy megállunk, tisztábban fogjuk látni a haladási irányt is, magabiztosabban tudunk majd dönteni a minket érintő kérdésekben - ami ugye nem hátrány. 

Viszont vannak olyan inaktív pillanatok is, amikor megállíthatatlanul rohannak a gondolataim, az elmém vészforgatókönyveket gyárt, és vissza-visszatérek egy stresszelő problémához, nem nyugszom. Látszólag ez is semmittevés, de mégis elfáradok benne a végén, úgy érzem, nem ad, csak elvesz tőlem. Amikor a hónap elején végignéztem a mindennapjaimon, megállapítottam, hogy van bennem valami izgága szorongás, ami miatt állandó „gondolatmozgásban” vagyok. Mostanában vissza-visszacsúszok az esti munkába, vagy ami még rosszabb, a hétvégézésekbe. Sokszor feleslegesen ugrálok a Facebookon, a megnyitott oldalak között, a Youtube-on, de ugyanez az érzés jön akkor is, amikor egyedül vagyok otthon, este van, és úgy érzem, csinálnom kell valamit. Ezek most vagy előzményei, vagy következményei az izgága elmémnek, mindenesetre tudom, hogy ha nem lennének, nyugodtabb lennék. Ahogyan az agyamra is ráférne a lassítás. A kérdés már csak az, hogyan oldjam meg ezek kisöprését?

Így történt az, hogy január elején rendszeres meditációba kezdtem, hogy megvalósítsam a semmittevést. A célom egy nyugodtabb állapot elérése, ami reményeim szerint tovább tartana, mint egy hónap, és aminek segítségével az életemet feleslegesen bonyolító szokásaimnak az elejét venném, fókuszáltabban dolgoznék, és több, a jóllétemet segítő döntést hoznék.

Az elmúlt napokban üres reggeleket adtam magamnak, hogy egy helyben ülhessek, és lecsendesített elmével létezzem. Amit most látok, hogy ha nem csinálom reggel, a nap folyamán már nem tudom rávenni magamat az ilyen fajta semmittevésre. Jógázom is, és azt vettem észre, hogy utána könnyebb üldögélni, így hetente háromszor jóga után meditálok is – így nyúlnak ezek a programok akár kétórásra is reggelenként. Egyértelmű, hogy elhatározás nélkül a meditáció nem igazán iktatódik be csak úgy magától az életembe.  

Mit kaptam mindettől eddig?

Ha jól sikerül a meditáció, heti legalább háromszor „aranyporos” állapotba kerülök, könnyűnek és gondtalannak érzem magam közben és utána is. Csendesebben és lassabban beszélek, könnyebben jönnek az ötletek, és tele vagyok energiával. Ilyenkor üldözött vadból nyugodtan áramló vízzé változom, a napfény átmelegít, és nem létezik a veszély, a félelem, csak a hit magamban, az életben, a jövőben. Azokat a perceket, amikor egyedül vagyok, nem zavarja a telefoncsörgés, nem száguld rajtam keresztül a rengeteg információ, a csend ül a vállamon, létezem. Ezek az üres órák nem azonosak az unalommal vagy a pangással. Épp ellenkezőleg: rájövök arra, hogy rengeteg mindent kell feldolgoznom, az agyam folyamatosan jár, a gondolataim cikáznak. Leszűröm a következtetéseket, és megfogalmazom az érzéseimet – több leszek.

Ha nem ilyen katartikus a végeredmény, az azért van, mert már az elején azon gondolkozom, mikor lesz vége, és mi mindent kell majd csinálnom utána. Ilyenkor nem tudok kilépni a mindennapokból, de függetlenül ettől mégiscsak kiegyensúlyozottabb leszek. A folyamat ugyanolyan fontos, mint az egyszeri siker.

Most büszke vagyok magamra, hogy tudom tartani az elhatározásom, sőt már várom a reggeleket, hogy meditálhassak. Az internetezésből lejjebb adtam, a múlt héten mindennap főztem, rajzolgatok és pihenek is. A gondolataim pedig megnyugtatóbb tempóban közlekednek.  

Mit tanultam ebben a hónapban? Tanácsaim kezdő semmittevőknek:

1. Ahhoz, hogy tudj semmit tenni, kétségtelenül kell egy megfelelő helyzet, idegállapot. A január eléggé csendes hónap szerintem, álmosan és ködfátyolosan indul, a befelé nézésre remek időszak. Viszont nyilván zsúfolt időszakokból van több. Ilyenkor az is elég, ha megvan a törekvés benned a semmittevésre, és ha jön egy könnyebb félnap vagy hétvége, felismered a lehetőséget és élsz vele!

2. A semmittevéshez szerencsére nem kell különleges tér, nem kell elutaznod hozzá: ezekben a percekben az elmédben tágul a tér, és a gondolataiddal fogsz utazni. Tehát ne várd meg vele a nyári szabadságokat!

3.  Kell, hogy bátor légy! A semmittevés félelmetes lehet először, sőt másodszor is. Ekkor előjönnek az elfojtott gondolatok, érzések. Nem csak a csodát tapasztalod meg ilyenkor, hanem a mélységeket is, amiket meg kell tanulnod elfogadni. Ha nagyon aktív vagy, kis pánik is úrrá lehet rajtad, és a kétség, hogy biztosan jól döntöttél-e, amikor nem programoztad be az idődet. (Jól J)

4. Ha kell, használj segítő kellékeket, mint az ellazító zene, vagy a felhőnézegetés, de a végső cél a csend legyen. Én letöltöttem például a Nature Sounds ingyenes applikációt a tabletemre, mert kevesebbet tudok a természetben lenni, mint kellene, itt viszont sok nyugtató hangot mixelhetek magamnak össze, attól függően, mire vágyom. 

5. Ne töltsd tele a napodat programokkal! Én például eléggé sok találkozón ülök, viszont próbálom tudatosan megtervezni: heti 1, maximum 2 napra összeterelni őket, és hosszúságtól és intenzitástól függően maximum kettőt berakni egy napra. Prioritásuk szerint csúsztatom a be nem férő meetingeket, és a végén mindig kiderül, hogy mindennek megvan a maga ideje, nem maradok le semmiről.

Végezetül pedig ne erőltesd a semmittevést, ha ma nem is jött össze, talán a héten össze fog, a lényeg, hogy ebben a hónapban próbáld ki valamikor!

Ajánlott inspiráció: Pico Iyer: A nyugalom művészete c. könyv és TED előadás. Amiből megtudhatod többek között azt is, hogy manapság több információval találkozunk egy nap, mint Shakespeare egész élete során. Vagy hogy átlagosan 25 perc kell egy telefonhívás után ahhoz, hogy vissza tudjunk rázódni a megszakított tevékenységbe. Csakhogy ilyen és ehhez hasonló események 11 percenként történnek meg az életünkben.

Ez az írás a Slow Budapest anti-határidőnaplójához kapcsolódik: a napló megalkotói és használói, az ott szerepeltetett havi slow kihívásokkal összhangban minden hónapban új témát járnak körül a lassítás jegyében. A január a semmittevésről szól, a február a társas kapcsolatoké lesz. Ha te is írnál, rajzolnál vagy fotóznál nekünk a témákban, jelentkezz az info@slowbudapest.com e-mail címen!

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!