Nehéz lenne definiálni, hogy mivel foglalkozom, mert nem szeretem a címkéket, még ebben a formában sem. Mondhatjuk, hogy jógaoktató, szakács, állattenyésztő, biológia tanár, kertész vagy természetgyógyász, de jelenleg inkább azt mondanám, hogy a szövés és a nemezelés foglalkoztat leginkább.

Mindig is sokat gondoltam arra, hogy egyszer majd hogyan szeretnék élni. Aztán egyszer csak tudatosult, hogy már másra sem gondolok, csak arra a bizonyos életre. Rájöttem, hogy a tervezgetést a végtelenségig lehet húzni, ezért befejeztem az állandó gondolkodást. Édesanyám elment megnézni az első telket (azóta 11 van), majd úgy döntöttünk, megvesszük. Ezután elmentünk a párommal venni egy Jeepet, még akkor visszafelé vettünk néhány kecskét is, és elindultunk az új életünk felé. Felállítottunk egy sátrat és élveztük a madarak csicsergését, a természetet és a nyugalmat. Hetek után először megállt ott egy autó, a polgármester volt és egy óvónő. Hallották - a mai napig nem tudom, hogy honnan -, hogy tudok főzni és ekkor jött a felkérés a menzára. Nagyjából ilyen váratlanul alakulnak azóta is a dolgaim.

Még egyszer sem fordult elő velem a vidéki életem során, hogy ne lett volna annyi pénzem, amennyire szükségem volt. Tény, hogy egyre kevésbé érzem szükségét a pénznek, hiszen elő tudok állítani majdnem mindent, amire valóban szükségünk van. Amikor mesélek az életemről, általában úgy reagálnak az emberek, hogy “Jó, de honnan van pénzed?”. Sokszor keresnek meg Budapestről is, hogy adjam el az élelmet, amit készítek (lekvárt vagy pestot), de nem szeretném, mert nem tartom fontosnak. Viszont vannak olyan időszakok, amikor ezek jelentik a pénzkeresés forrását. Most például mellényeket és szőnyegeket készítek, amik akár meg is vehetőek. Az elején tényleg kell, hogy legyen egy induló tőkénk, de ne gondoljunk elérhetetlen dolgokra, inkább az újrahasznosításban gondolkodjunk. Ezekhez a romos, elhagyatott telkekhez olcsón hozzá lehet jutni, cserébe persze sok velük a munka.

Az elején én is féltem attól, hogy milyen lesz ébresztőóra nélkül kelni, mert korábban, még a fővárosi életemben gondjaim voltak a korán keléssel. Mostanra megváltozott az életem ritmusa és igazodott egy természetesebb tempóhoz. Ma már ébresztőóra nélkül, szinte a nappal kelek és teszem a dolgom, és egyáltalán nem esik rosszul. A vidéki élet egyébként nem lassabb, mint a nagyvárosi, viszont ennek az életnek természetesebb a ritmusa, és a különbség ebben rejlik. A természetnek ciklusai vannak, és az megengedi a lassítást, a megpihenést, amikor annak eljött az ideje. Vidéken ugyanúgy túlhajszolhatja magát az ember, viszont könnyebb meg-megállni, lassítani, ha valóban a természet ritmusában élünk. Ha nem tanulunk meg változni, akkor abba a hibába eshetünk, hogy ugyanazt az életet éljük, mint Budapesten.

Nem holnapra vagy a hétre vásárolok, hanem tavasztól őszig azon gondolkodom, hogy mi lesz velem a télen, ezért folyamatosan raktározok. Persze én is járok boltba, például bizonyos fűszerekért, de jóval ritkábban, mint azelőtt. Érthető, hogy sokan nehezen tudják elképzelni, milyen is lehet önellátóan élni. Ez az egyik nagy veszélye az életmódváltásnak, hogy nem találkoznak az elképzeléseink a valósággal. Óriási munka vár ránk a legelején. A mi telkeinken sem volt több egy romos háznál, bozótosnál és rengeteg megművelendő területnél, és csak lassan haladtunk a terveink megvalósításával. A természetben nem lehet megsürgetni a dolgokat, türelmesnek kell lennünk.

Megeshet, hogy már él bennünk a vágy az önfenntartó, ökotudatos, lelassult életmód iránt, és ki is néztük az eldugott, békés kis helyünket, ahol készen állunk mindent magunk mögött hagyva önálló életet élni, és vagyunk olyan szerencsések, hogy az elindulást meg is tudjuk finanszírozni, de fogalmunk sincs arról, hogyan kell a vetőmagot elvetni, a facsemetéket elültetni, a csirkét vagy a kecskét megetetni, kemencében sütni, főzni, befőttet elrakni, tartósítani, és így tovább. Jóval rövidebb viszont az a felsorolás, amiben azok az emberek szerepelnek, akik mindezt még meg tudják nekünk tanítani.

Bár vidéken nevelkedtem és rengeteg mindent ellestem a nagyszüleimtől, szüleimtől, nagyon sok mindent kellet még megtanulnom. Tanultam külföldön is, itthon is, olvastam könyveket és az internetről is sokat tájékozódtam. Az ökotudatos életmód és a permakultúra alapjai egyébként bárki számára elsajátíthatók és a tudás több helyről is összeszedhető, nem kell vidékinek lenni, csak józan ész kell hozzá. Az Erdőkert Facebook oldalát azért is hoztuk létre, hogy a permakultúra iránt érdeklődök inspirálódni tudjanak, és az emberek lássák, hogy semmi ördögtől való nincs ebben az életmódban, és hogy fillérekből lehet kihozni csodálatos dolgokat. Egyébként nem szívesen töltögetek fel képeket, főleg nem magamról, de remélem, hogy így több emberhez eljut ennek az életmódnak a híre, és kevésbé lesz idegen a permakultúrás gazdálkodás gondolata.