Minden azzal kezdődött, hogy novemberben leraktuk otthon a biciklit, amivel március óta közlekedtünk mindenhova a városban. Azóta persze már jó párszor elő akartuk venni, hiszen a tél csak most érkezett meg, eddig nagyjából folyamatosan lehetett volna tekerni. De kinek volt kedve lemenni a szűk, sötét, poros pincébe tudván, hogy bármikor beüthet a hideg és akkor vihetjük vissza őket?

Krajcsó Linda írása

Se Dávidnak, se nekem nem volt, viszont a biciklizéssel kieső napi 40-60 perc, közepes erősségű mozgás és a levegőzés nagyon hiányzott mindkettőnknek. Rájöttünk arra is, hogy ezt – jógaórák ide, futás oda – nehéz pótolni.

Aki biciklizik, nem véletlenül teszi: olcsó, gyors (én ugyanannyi idő alatt érek be a munkahelyre biciklin, mint BKV-val), praktikus, hiszen mindig velünk van, míg a BKV-val mindig okoskodni kell, hol mi jár és mikor, és ami nem feltétlenül jut elsőre eszünkbe: a bringán nincs tömeg sem. Csak én vagyok, a bringa és körülöttem a városi közlekedés, amit én külön szeretek, mert megkívánja az éberséget, így reggel könnyebben felébredek, míg a BKV-n a legjobb opció az olvasás, ami viszont nem feltétlenül az aktív reggel hozzávalója. Meg általában amúgy is sima bambulás a vége.

Szóval mindez nagyon hiányzott mindkettőnknek. Én válaszként elkezdtem többet sportolni este, de Dávid inkább úgy döntött, hogy elkezd gyalogolni. Reggel be a munkahelyére, este haza. Ez naponta kétszer fél óra sétát jelent neki, friss levegővel a tüdőben és jó zenével fülben. Ő már két hete gyalogolt szorgalmasan, amikor feltettem magamnak a kérdést: én tulajdonképpen miért szállok két megálló távolság miatt villamosra? Többféleképpen el tudok jutni a munkahelyre, de a legkevesebb gyaloglással járó útvonalat egyszerűen utálom: büdös Nyugati pályaudvar, kigyulladó kék metró, átépítés alatt álló Ferenciek tere. A másik már szebb egy kicsit (a metró benne van, csak már a piros), viszont kétszer 10 perc gyaloglással jár. És amikor késésben vagyok, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a BKV-val gyorsabban célba érek, pedig a saját méréseim szerint ez nem igaz. Mert a BKV-ra várni kell, átszállni, és közben csak stresszelek, hogy épp lekéstem a buszt vagy hogy nem haladok.

Szóval ma reggel először gyalogoltam a munkába én is (na jó, a Dunát metróval szeltem át). Jól esett, és a közepes tempó miatt komoly sportnak is éreztem a végén. Majd délben volt egy megbeszélésem, ahova nagyon körülményes tömegközlekedéssel eljutni, viszont légvonalban 15 perc gyaloglással ott lehet lenni. Úgyhogy döntöttem: zene és gyaloglás.

(forrás: http://www.flickr.com/photos/liamq/5848675669/sizes/l/)

A csapból is az folyik, hogy aki ülő munkát végez, óránként mozgassa át magát, hogy megelőzzön mindenféle betegségeket. Ezt nyilván azok az üzemorvosok találták ki, akik sosem dolgoztak még irodában, mert az újgenerációs munkahelyeket kivéve általában nem megfelelőek a körülmények a benti tornázásra. Ettől függetlenül persze sokaknak lenne rá igénye. Nekik ajánlom, hogy próbálják ki a gyaloglást! Elég hamar rá lehet kapni az ízére, nekem ez lesz a receptem az idei télre. Aztán, ha jól beleszoktam már, kipróbálok új útvonalakat is.

10 éve a fővárosban élő vidékiként csak most eszmélek rá, hogy otthon a gyalogos közlekedés mennyire magától értetődő volt, sőt rendszeresen sétáltunk is esténként. Ezzel szemben, amikor Budapestre kerültem, évekig eszembe sem jutott gyalogolni, mert valahogy az volt bennem, hogy ez egy nagyváros, ahol BKV-zni kell. Punktum. Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség, vettem egy biciklit és máris otthon éreztem magam itt. Most meg a gyaloglás! Olyan apró részleteket veszek észre közben, mint például, hogy a teljes Citadella látszik a Károlyi-kert mellett futó Henszlmann Imre utca egy bizonyos részéről, vagy hogy a Csendessel szemben megmaradt a középkori pesti városfal egy része. Ezek az apróságok nagyon könnyen fel tudnak vidítani, sokkal jobb kedvvel érkezem a munkahelyre, ami viszont úgy általában javít a közérzetemen. Elég nyerő, azt hiszem.