„Sokszor nem magunknak vásárolunk, hanem annak, akivé válni szeretnénk”

Interjú Szentesi Rékával a slow fashion-ről

Új kollekciók háromhetente, akciók, leárazások minden nap – és több millió tonna szemét évente, kizárólag azokból a ruhákból, amelyeket nem visel többé senki. Öltözködni márpedig muszáj, és bizony nem csak a praktikus okok vezérelnek minket, amikor betérünk egy üzletbe válogatni. „Gyors divat, lassú divat – miért fontos a slow fashion a mai világban?” címmel Szentesi Réka divattörténész, divatkutató kalauzol majd minket a divat kulisszái mögé következő SlowHow előadásunkon, április 23-án. Rékával most a divat felgyorsulásáról, és a ruháinkhoz fűződő kapcsolatunkról beszélgettünk.

catwalk.jpg

Fast fashion, fenntartható divat – mit takarnak tulajdonképpen ezek a kifejezések?

A fenntarthatóság lényege röviden az, hogy úgy őrizzük meg a gazdasági fejlődést, hogy közben nem tesszük tönkre a környezetet és a társadalmat is fejlesztjük. Magát a definíciót egy 1987-es ENSZ jelentés fogalmazta meg elsőként, és bár nem belőle indult ki, ebben a kérdésben a divat is igencsak érintett. Rengeteg helyen hallhatjuk, hogy a divat a kőolajipar után a második legszennyezőbb iparág. Ezzel ugyan kissé túloz a média, de a divat a pontos adatok szerint is a negyedik helyen áll, ami szintén elég kétségbeejtő.

Ezzel el is érkeztünk a fast fashion témájához (a magyar neve, a gyors divat, nem igazán épült még be a szakmai megnevezések közé), ami egy olyan gyártási modellt jelent, amely az ellátási lánc minden egyes momentumát felgyorsította. Az ellátási lánc az a folyamat, amelynek során a nyersanyagból kiindulva a ruha elkerül a fogyasztóig, tehát a vásárlás a végső pillanata. A fenntartható divattal foglalkozók azonban a ruha utóéletét is számításba veszik, hiszen energiát használsz arra, hogy kimosod, vasalod, vagy az Amerikában divatos szárítógépet használod, illetve a ruhának akkor is kerülnie kell valahová, ha te már nem viseled tovább.

Hogyan változhatott meg ennyire a divat tempója?

A divat hagyományosan két szezon köré épült: a tavasz-nyár, illetve az ősz-tél köré. A divatházaknak minden évben két nagy, szezonális bemutatója van; tavasszal bemutatják a következő ősz-téli kollekciót, ősszel a következő tavasz-nyárit. Ez azt jelenti, hogy van egy féléves ciklus arra, hogy a divatház legyártsa, forgalomba hozza a ruháit, és visszajelzést kapjon rájuk.

Egy fast fashion márka ezzel szemben akár évi ötven minikollekcióval is dolgozik. Vannak olyan fast fashion márkák, akik akár 3-4 hetente bevezetnek új kollekciókat – így a vásárló nagyon könnyen, és jó áron kapja meg az újdonság érzését.

Ez a folyamat nem újkeletű; bár a hatvanas években kezdett igazán felpörögni, de már sokkal korábban, a második ipari forradalom után, a XIX. század végén, a konfekciógyártás kezdetén lehetett érzékelni a gyorsulást.

Reagál valahogyan ma, évtizedekkel később a divat, mint szakma, a fenntarthatóság problémájára?

Rengeteg erre irányuló törekvés van, de egy óriási, globális iparágról beszélünk, ami nem tud egyik pillanatról a másikra megváltozni. A divatvállalatok tulajdonosainak akkor áll érdekében bármin változtatni, ha erre a fogyasztók részéről tömeges az igény. De ki kell mondani, hogy a fenntarthatóságra egyelőre még nincs ilyen. Egyre több szó van róla, de nem tömeges megmozdulás, Magyarországon különösen nem, hiszen itthon még alternatívát sem nagyon tudunk javasolni. A hazai tervezők márkáinak egy része is elmondhatja magáról legalább azt, hogy részben teljesíti a fenntarthatóság elveit (például lokálisan gyártat), de egyrészt a magyar tervezők is nagyon nehéz helyzetben vannak, másrészt a nagy többség nem engedheti meg magának, hogy designer ruhákat vásároljon.

A turkáló sem mindenkinek működő megoldás, és végső soron az is csak egy plusz lépcső, mielőtt a ruha a szeméttelepen köt ki. Sok, magát fenntarthatóként, slow-ként pozicionáló márka van, ám egy részüknél ez csupán marketingfogás. Próbálkozások a fast fashion márkáknál, például a H&M-nél vagy a Zará-nál is vannak, de sajnos attól, hogy ők a napi több tízezer legyártott ruha némelyikére rácímkézik, hogy etikus, attól még nem lesz fenntartható a gyártási folyamatuk egésze. Abból a szempontból azonban mindenképpen pozitív minden törekvés, hogy azoknak a fogyasztóknak is felhívja a figyelmét a problémára, akik másként nem találkoznának vele.

Fogyasztóként mennyire vagyunk tudatosak? Honnan van ez a hatalmas igényünk a vásárlásra?

Az öltözködés olyan dolog, amiben valamilyen szinten mindenki érintett, hiszen mindenki kiválasztja reggelente valamilyen preferencia alapján, hogy mit vesz fel. A ruhának van praktikus funkciója: eltakarja azt, amit el kell, véd a hidegtől, kényelmessé teszi a sportot, kifejezi a hovatartozásodat – de egyetlen ruhadarab sem tudja ezeket a funkciókat betölteni anélkül, hogy ne jelentene valamit, még ha ez nem is tudatosul bennünk. Ha adott esetben valaki semmit nem vesz fel, vagy ugyanazt az egy holmit viseli valaki, annak is van üzenetértéke. Nagyon intim dolog egy ruha: lényegében ez az egyetlen réteg, ami a testünk és a külvilág között áll.

Az új ruhának pedig, ahogy gyakran szoktam mondani, van egy különös hatalma, amit sokan megtapasztalnak, ha megvesznek egy ruhát, viselik, és jól érzik magukat benne. A ruha egy nagyon elsődleges metakommunikációs, önkifejezési eszköz.

Ha valaki nem divatkövető, hanem tényleg csak a normának megfelelve elfedi a testét, az is üzenetértékű, csakúgy, mint az, ha egy meghatározott stílus szerint öltözködünk. Ma pedig sokkal szélesebb tömeg számára elérhető a divatkövetés lehetősége – a ruha akkor is valamiféle státuszszimbólum, ha nem drága.

Mi az, amit tehetünk? Ne vásároljunk olcsó darabokat? Bojkottáljuk a fast fashion márkákat?

Amikor elkezdtem a fenntarthatóság témájában oktatni, eleinte én is megpróbálkoztam a teljes bojkottal. Aztán, nagy bűntudattal, de mégiscsak be-betértem az üzletekbe... Végül felvállaltam, mert beláttam, hogy számomra a teljes bojkott nem vált be. Olyan öltözködési rendszert kellett találnom, amit én is fenn tudok tartani a saját életemben, ami számomra fenntartható – és ez mindenki esetében igaz. Abban hiszek, hogy az információt kell eljuttatni az emberekhez, hogy meghozhassák a döntéseiket, és ha szeretnének tenni, bejárhassák saját maguk ezeket a lépcsőfokokat.

Érdemes (akár segítséggel) végignézni a meglévő ruháidat: megtanulni elengedni azokat, amiket már nem hordasz, vagy sosem hordtál, mondván, majd belefogysz, aztán végül mégsem. Nyomaszt. Nem érzed jól magad tőle.

Ki kell rakni azt is, ami már nem a te stílusod, hiszen az ember változik. Nem lehet ragaszkodni valamihez, csak azért, mert egyszer már megvetted, mert a végén lesz egy teli gardróbod, és abban egy rongyod se, amit felvehetsz. Ha van egy jó alapruhatára az embernek, a reggeli öltözködés sem viszi el annyira az időt. Egy-egy „szerelemdarab” is belefér később, ha ehhez tudod igazítani.

Szerinted hová vezet, ha tovább pörögnek a fogyasztási szokásaink, és továbbra is ilyen sokat vásárolunk?

Nagyon érdekes dolgok történnek most a divat világában. A fast fashion a luxusmárkákat is elkezdte felpörgetni, sokan áttértek az úgynevezett „see-now-buy-now” modellre. Ez azt jelenti, hogy annak érdekében, hogy ne tudják lemásolni, és ő is gyorsan tudjon igényeket kielégíteni, az adott szezonban már nem a következő szezon termékét mutatja be a márka, hanem az aktuálisat. Amint a modell kilép a kifutóra, online azonnal megvásárolható a ruha, amit visel. Ez egyrészt nem fenntartható, másrészt óriási a kockázat, hiszen olyan raktárkészletet kell felhalmozni, amit nem biztos, hogy aztán sikerül eladni.

Ha minden így marad… Az öltözködés egy elég nagy része a globális környezeti problémáinknak – de még mindig csak egy része. Én abban hiszek, hogy a divaton keresztül olyanokhoz is meg tud érkezni a slow szemlélet (mint például annak idején hozzám), akikhez egyébként nem biztos, hogy eljutna. Aztán szépen átterjed az életünk más területeire is, amire nagyon nagy szükség lenne.

Ha lassítanánk, eltűnnének a fast fashion márkák?

Nem az a cél, hogy ezek a márkák megszűnjenek, inkább az, hogy átalakuljon a rendszer, ami csak akkor történhet meg, ha a fogyasztás lelassul. A fogyasztói oldalnak pedig nagyon nehéz azt mondania, hogy lelassítok, hiszen egy olyan globális rendszerből kellene kivonnia magát az embernek, amit nem is biztos, hogy egészében átlát. Én például ezt tanítom, pontosan tudom, hogyan működik a fast fashion - és mégis, ha bemegyek egy üzletbe, úgy érzem magam, mint egy gyerek a cukorkaboltban: minden kell. Ezt kell megtanulnunk tudatosan kezelni.

Nagyon nagy felelőssége van ebben az internetnek, a közösségi médiának is. Nap mint nap, csinosabbnál csinosabb lányok tömkelegével találkozhatunk például az Instagramon: hogyan is távolíthatnánk el magunktól azt az érzést, hogyan mondhatnánk ki, hogy nem szeretnénk hozzájuk hasonlítani?

És ennek mindenképp az új ruha a záloga? Vagy beleszerethetünk újra a régi ruháinkba is?

Én azt látom a legnagyobb problémának abban, hogy rohanunk az új ruhák után, hogy elértéktelenednek számunkra a már meglévő ruháink. Többé nem hordozzák azt az érzést, amit egy új ruhában keresünk. Ezt is tudatossággal lehet kivédeni: végigmenni a ruhatárunkon, meggondolni, milyen érzések, emlékek kötődnek egy ruhához, kényelmes-e, tetszik-e, amit a tükörben látsz, ha viseled.

Olvastam egyszer, hogy hajlamosak vagyunk valaki más számára vásárolni a ruhákat; egy olyan személyiség számára, ami nem mi vagyunk, hanem amilyenné válni szeretnénk. Neki vásároljuk azokat a ruhákat, amik aztán örökre címkéstől lógnak majd a szekrényben, mert a jövőbeni, nem létező énünket szerettük volna kifejezni általuk.

Azt mondják, ha éppen formálódik az életed, ne is vásárolj, mert a lélekre, a változásokra is figyelni kell. A ruhákkal való kapcsolatunk ugyanolyan, mint bármelyik másik kapcsolat az életünkben – ezen is dolgozni kell. És igenis beszélni róla; sokan ellegyintik, hogy a divat felületes, felszínes dolog, pedig éppen hogy nagyon mély tartalmak vannak mögötte, mind egyéni, mind társadalmi szempontból. Sokat elárul az, hogy mit veszünk fel és miért, és hogy hogyan jelenünk meg valahol.

 

szentesi_reka.png

Szentesi Réka
Divattörténész és divatkutató, kiemelten foglalkozik divatszociológiával és fenntarthatósággal. Budapest vezető divatiskolája, a Mod'Art egyik intézményvezetője, szenvedélye az oktatás. A Fashion Revolution szervezet hazai képviseletének tagja.

  

en.png

Herendi Kata pszichológus, a Pszichoforyou online pszichológiai magazin főszerkesztő-helyettese. A Slow Budapest volt szakmai vezetője 2017-től 2019-ig.

 

 

 

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!