Kocsis Dórival, a Talpalatnyi történetek utazó blog szerzőjével  arról beszélgettünk, hogyan utazhatnánk egy kicsit másként, tudatosabban, hogy igazi élményekkel térhessünk haza: lassabban, egyszerűbben, kevesebb hulladékkal.

Herendi Kata interjúja

Turista vagy utazó – ez a kérdés hangzik el az előadásod címében. Számodra mi a legfontosabb különbség a kettő között?

Leginkább az, hogy valaki mit lát, mit él meg egy idegen országban, és milyen élményekkel tér onnan haza. Hogy valóban élményeket keres-e, nyitott-e arra, hogy megismerje azt a kultúrát; és a megismerésen túl, megvan-e benne a türelem, a megértés a másik kultúrával szemben.

Egy turista általában elvárja azokat a standard dolgokat, amikhez itthon hozzászokott, és még jól meg is haragszik, ha például Nepálban vagy Olaszországban nem jön időben a busz. Egy utazó ezzel szemben elfogadja ezt, és rácsodálkozik arra, hogy az ottani emberek ezen mennyire nem stresszelnek – ott senkit nem zavar a késés, mindenki türelmesen várakozik, elbeszélget közben a többiekkel. Turistaként sok mindenen bosszankodunk: hogy ez vagy az miért nem úgy van, miért nincs olyan kaja, vagy milyen koszos ez az ország… Utazóként az a kérdés, mennyire vagyok képes mindezt elfogadni, és mennyire akarok belemerülni, megismerni.

Neked volt „turista” időszakod, amikor te is a bosszankodók közé tartoztál?

Persze, nagyon sokszor észreveszem magamon még ma is. Éppen Olaszországgal kapcsolatban volt hasonló élményem néhány éve, amikor anyukámat vittem Nápoly és Pompeii környékére utazni. Arrafelé a buszok tényleg teljesen véletlenszerűen járnak. Egyik este egy kisváros helyi járatán utaztunk, amikor a busz hirtelen megállt: fel akartak szállni a sofőr barátai. A buszvezető egyébként sem zavartatta magát a menetrend miatt, gond nélkül megállt cigizgetni, beszélgetni. Akkor én is azt éreztem, amit egy vérbeli turista: ideges voltam, puffogtam, hogy miért nem indulunk akkor, amikor ki volt írva.

Amikor felismertem magamban az érzést, rögtön tudatosítottam is, hogy hiszen éppen ezért jöttem Olaszországba: hogy gyönyörű dolgokat láthassak, rácsodálkozzak arra, hogy itt ilyenek az emberi kapcsolatok, hogy a buszvezető minden fiatalt ismer, aki felszállt, hogy kedvesek, közvetlenek egymással, egy szóval megismerni jöttem ide.

Amikor fáradt vagyok, persze nehezebb ezt a nyitottságot megtartani, de azért igyekszem.

Volt valamikor olyan igazi nagy, szemléletváltó pillanatod, amikor eldöntötted, hogy magad mögött akarod hagyni a turistaságot, és teljesen másképpen utazni?

Több is. Az egyik még gyerekkoromból származik, de ezt majd az előadáson elmesélem nektek. Egy másikat viszont megosztok most, mint az egyik legrosszabb, igazi „turista” élményemet.

Indonéziában, Bali szigetén történt, ahová fáradtan, betegen érkeztünk meg a férjemmel, Edvárddal, és ahol így, szorult helyzetünkben nem voltunk elég figyelmesek és elcsábítottak minket egy hajnali delfinnézésre. Életünk egyik legszívszorítóbb élménye lett belőle, legszívesebben ki is menekültünk volna onnan, ha nem lett volna rajtunk kívül még két turista a hajóban. Az, amit egy nagyon szép programként kínáltak, valójában úgy nézett ki, hogy több, lelkes turistákkal teli kis hajó szabályszerűen üldözte a delfineket kora reggel. Rajtunk kívül mindenki fényképezett, örvendezett, csak mi éreztük magunkat olyan rettenetesen, hogy a mai napig szégyenkezve gondolunk vissza erre a botlásra. Ráadásul nem csak egyszerűen kisétáltunk a partra, és a helyi embereknek fizettünk ezért, hanem egy átverés áldozatai is lettünk. Meg is fogadtuk, hogy soha többé ilyet, és akármilyen kimerültek vagyunk is, előre utánanézünk minden programlehetőségnek, hogy elkerülhessük az ilyen klasszikus, kizsákmányoló turistaélményeket.

Hogyan kezdtetek bele az utazás közbeni hulladékcsökkentésbe?

Már a leghosszabb, egyéves utunk alatt is nagyon sok mindenre odafigyeltünk, például nem ittunk palackozott ásványvizet, csak magunk által tisztítottat.

De az igazi lökést az adta meg, amit a világban láttunk: hogy ott jártunk, ahol a mi szemetünk végzi - azokban az országokban, amik negyedannyi hulladékot sem termelnek, mint a miénkhez hasonló európai országok, és ahol mégis fuldokolnak a szemétben.

A látvány nem elriasztott, vagy ítélkezésre késztetett minket, hanem arra ösztönzött, hogy utánanézzünk, miért van ez, és mit tehetnénk az ellen, hogy a mi szemetünk ne oda kerüljön.

Ahogy elkezdtem a Messzelátó Egyesületben dolgozni, ahogy egyre többet tanultam a hulladékmentes életről, mindig egy picit több lett, amit meg tudtunk tenni. A piacra járás után jött a többi kis lépés, és mindegyiknek észrevehetően jó hatása volt az életünkre. Aztán rájöttünk, hogy nagyon szeretnénk továbbra is utazni, ami tényleg minden, csak nem ökologikus, viszont annyi csodálatos élmény és tapasztalat származik belőle, hogy nem voltunk képesek elengedni. Tulajdonképpen egy kísérlet volt ez: tudtuk, hogy itthon, a megszokott környezetünkben már nagyjából megy a hulladékmentes életmód – de vajon mi történik velünk egy idegen országban, egy idegen kultúrában? A kísérlet nagyon jól sikerült, és azóta nem is gondolunk arra, hogy másképpen is lehetne utazni. Vagy élni.

Ha össze kellene állítanod egy „Hogyan utazzunk?” receptet, mi az, ami biztosan belekerülne?

Ahhoz, hogy igazi élmény legyen az utazás, elsősorban az úticélt érdemes nagyon jól megválasztani. Ne azért menjünk valahová, mert divat, vagy népszerű, hanem azért, amiért mi valóban szeretnénk útra kelni. Gondoljuk végig, miért utazunk. Kikapcsolódásra vágyunk, városnézésre, vagy éppen idegen kultúrákkal szeretnénk ismerkedni? A távoli szigetek tengerpartján a napsütésben heverészni egy közkedvelt úticél, mégis sokan vannak, akik nem élvezik úgy igazán, csak nem gondolták át, mire vágynának valójában. A másik a szállás: érdemes helyieknél megszállni. Kipróbálni a tömegközlekedést, mert az tényleg olyan élményt ad, ami valóban, igazán helyi.

És tegyünk bele mindig valami picit az utazásba, ami a komfortzónánkon kívül van. Megkóstolni valami helyi specialitást, ételt, megnézni, hogy az általunk igénybe vett szolgáltatások mennyire szolgálják a helyi kultúra, környezet, az emberek érdekét.

Nem biztos, hogy azzal segítünk, ha megvesszük a Kínában tömeggyártásban készült szuvenírt. Azzal viszont már sokkal inkább, ha megveszünk egy szelet sajtot vagy egy üveg lekvárt egy nénitől, aki ezeket árulja az utcán. Ha már valamire költünk, akkor tegyük tudatosan, hogy olyasmit vihessünk haza, ami tényleg számít.

A borítóképként használt kép Dóri egyik saját fotója. Köszönjük szépen!

Kocsis Dóri kíváncsi utazó, aki 50 országban járt már. A Talpalatnyi történetek utazó blog írása mellett a Messzelátó Egyesület munkatársa volt, akikkel az ország első hulladékmentes, minimalista fesztiválját szervezték meg, a SimpliCity Fesztivál 2018-at. A hulladékmentesség, és az önként vállalt egyszerűség mindennapi életének is része, csakúgy, mint az utazásai során szerzett tapasztalatairól gyerekeknek és felnőtteknek tartott előadások.

Herendi Kata pszichológus, a Pszichoforyou online pszichológiai magazin főszerkesztő-helyettese. A Slow Budapest volt szakmai vezetője 2017-től 2019-ig.

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!