Tévézz és meditálj!
A slow tévé csodálatos hatása
Tévézz és meditálj! Akár ez is lehetne a 2009-ben, Norvégiában elindult mozgalom szlogenje. Ebben az évben, november 27-én történt, hogy a norvég állami csatorna az Oslo-Bergen vasútvonal (a Bergen Line) 100. évfordulójára levetített egy filmet, amely vágások nélkül követett végig egy vonatot, ahogyan az megteszi ezen a vonalon az összesen 496 km-es utat. A film 7 óráig tartott, és több mint 1 millió nézőt vonzott a képernyők elé, ezzel 15%-os nézettséget produkálva a csatornának. A Slow Tévé műfaja Norvégiában töretlen népszerűségnek örvend, sőt már Amerikában és Angliában is fogalom lett. Nem meglepő, hogy egyre többet találkozunk vele a BBC-n és a Netflixen is.
Krajcsó Nelli írása
De mit is tudnak a slow tévé jegyeit magán viselő filmek? Ezek a narrációmentes, vágás nélküli, egy-egy látványon elidőző, többórás filmek rohanó világunkban igazi felüdülést hoznak. Sokan arról számoltak be a norvég filmek nézése kapcsán, hogy magába szippantotta őket az élmény, relaxáló és hipnotikus hatással volt rájuk. Egy néző például a filmben mutatott vonatút végén felállt, hogy vegye a kalapját és leszálljon a szerelvényről, amikor rájött, hogy tualjdonképpen nem a vonaton, hanem a fotelben ült.
Ebben az állapotban az agyunk tudatos, analitikus része megpihen, helyette a megfigyelői, érzékelői funkciók erősödnek fel. Itt nincsenek narráció által átadott információhalmazok, amelyek folyamatosan foglalkoztatják az agyat, a slow tévé nézése közben inkább szemlélődő meditációhoz vagy a flow-hoz hasonló élményben lehet részünk.
Hasonló a koncepció az ambient tévéhez, amikor bekapcsolunk egy kandallót, és „ég a tűz” a szobában, de a meditációs hatás akkor érvényesül, ha a figyelmünket is ott tartjuk a képernyőn, nem csak úgy a háttérben szolgáltat hangulatot a tévé.
7 órás slow tévé film a Bergen-Oslo vasútvonalról
Amikor először néztem meg ennek a filmnek az elejét, leesett az állam, hogy alighogy kigördül a vonat Bergenből, máris bemegy egy 8 km hosszú alagútba, így a film első hét percéből ötöt (!) vaksötétségben töltünk, nézzük a feketeséget. Ez teljesen a fogyasztói szemlélet ellen megy, hiszen, ilyenkor az emberek 99%-a felállna és otthagyná az egészet. Mekkora bátorság volt egy ilyet bevállalni a csatornánál! Ahogyan ültem a fekete képernyő előtt, figyelve a feljövő ingereket, hogy felálljak és azonal pótcselekedjek, eszembe jutott egy sor, amit meditációkhoz szoktam felolvasni:
„Ne gondold, hogy az a nagy üres tér,
amit átélsz, az a Semmi.”
Azt mondják a norvég készítők, hogy minél többet nézel valamit, annál érdekesebb lesz. A slow tévé nézése közben van lehetőségünk elidőzni, elmélyedni a látványokban, színekben és hangokban, és figyelhetjük, hogy milyen gondolatok és érzések jelennek meg eközben bennünk. Közben pedig, mivel órákon át tartanak ezek a filmek, közösség kovácsolódhat a nézőkből.
2011-ben a 134 órás, élőben közvetített hajóút során ezt több mint 3 millió norvég élte át, amikor 5 és ¼ napon keresztül lehetett végigkövetni egy hajó útját Bergenből Kirkenesig. Az emberek kimentek a partra integetni, még a norvég királynő is becsatlakozott, és a kikötőben kórusok készültek a hajó fogadására.
Azóta Norvégiában minden ősszel összeül egy produkciós csapat, hogy megtervezzék az éves slow tévé műsort. Volt már 24 órás élő lazachalászat, nemzeti kötőéjszaka, amikor egész éjszaka norvég mintás kesztyűket és sálakat kötött rengeteg ember, 2014-ben pedig Piip Show címmel 24 órán át lehetett verebeket nézni, ahogyan egy kávézónak kinéző etetőben eszegetnek. Mennyire pihent!
Piip Show (2014) – 24 órás slow tévé film kávézónak megcsinált madáretetővel
2016. június 21-én Izland is csatlakozott a mozgalomhoz, amikor a nyár leghosszabb, ezért teljes napfényben fürdő napján egy autó útját követhettük nyomon az 1-es főúton, Izland parti útján. Ez az esemény lett a Sigur Rós zenekar ’Route One’ c. albumának a debütálása is, ugyanis élőben kísérték zenéjükkel az utat.
Izlandi slow tévé a Sigur Rós zenéjével
A slow tévé nézése kapcsán felmerült bennem egy gondolat: bár a filmek nagyrészében valahonnan valahová mentek járművek, így volt a végén megérkezés, de ennek a műfajnak talán a legfontosabb üzenete az, hogy nem a cél, hanem az út a fontos. Ez az elcsépeltnek tűnő mondat... amit a rohanásban, a feladatlistás életünkben viszont sokszor elfelejtünk. A filmek arra tanítanak, hogy fel lehet oldódni a folyamatban, hogy megengedhetjük magunknak, hogy átéljük az élményeket, hogy kíváncsian szemlélődjünk, amit gyerekként annyira jól, ösztönösen tudtunk csinálni.
Henry David Thoureau Walden idézete jutott eszembe:
„Gyakran megtörtént, hogy a jelen pillanat hamvát nem tudtam feláldozni semmiféle munka kedvéért, akár fejemet, akár kezemet kellett volna igénybe vennem. Szeretem, ha az életemnek széles margója van.
Egy nyári reggel, szokott fürdőm után, leültem napsütötte küszöbömre, és ott ültem napkeltétől délig, álmodozásba merülve, a fenyők, a szömörcefák között, háborítatlan csendben és magányban – csak a madarak daloltak körülöttem, vagy suhantak át nesztelenül a kalyibámon, amíg a nyugati ablakomon át behatoló napfény, vagy egy-egy vándor árus szekérzörgése az országúton, hirtelen nem emlékezetett az idő múlására.
Az olyan napokon úgy nőttem, mint a kukorica éjjel; és ez többet ért, mint akármilyen kétkezi munka. Nem életemből ellopott idő volt ez, hanem ráadásidő a nekem rendelt élettartam fölé.”
Ha az elkövetkező hosszú téli estéken természetes megpihenésre vágysz, a túleffektezett, erőszakos, túlmagyarázott filmek helyett kapcsolj be egy slow tévét, és hagyd, hogy hozzáadjon az életedhez.
Krajcsó Nelli, mindfulness meditációs tréner és a Slow Budapest alapító-vezetője, csapatával 2012 óta vizsgálja a gyors-lassú témáját, és a lehetőségeket az egyéni egyensúly megtalálására. Folyamatosan tart előadásokat, egyike azon keveseknek, akik 3 TED színpadon is beszéltek már itthon. 2015-ben felkerült a La Femme 50 tehetséges magyar fiatal listájára, ő az első magyar anti-határidőnapló
