Az ünnepek közeledtével nagyobb valószínűséggel tudunk több időt tölteni családi, baráti körben. Minden bizonnyal ilyenkor többet beszélgetünk közelebbi-távolabbi rokonokkal, ismerősökkel ami sokak számára akár szorongáskeltő is lehet – mert a több kapcsolat gyakran jelent egyben több konfliktust is.

Rádó Zsófi írása

Ezt a szorongást szeretném most enyhíteni: szeretnék megosztani pár gondolatot a mediátori és erőszakmentes kommunikációs tapasztalataimból, hátha gördülékenyebbé tudom tenni a karácsonyi asztal körüli beszélgetéseket. Hiszen a kapcsolatok, a másikhoz való kapcsolódás a lassításban is fontos szerepet töltenek be: ők valódi, minőségi együtt töltött idő forrásai.

Ha kommunikációról, kapcsolatokról van szó, akkor az első és legfontosabb kérdés  mindig az, hogy „van-e szándékom a kapcsolatra”. Szeretnék-e ezzel a másik emberrel ebben a pillanatban és úgy általában is kapcsolatot teremteni, jó kapcsolatot fenntartani? Fontos nekem ez? Vagy már késő, mert annyit bántottuk egymást az évek alatt, hogy mindegy mit mond már? Netán sosem érdekelt...?

Ha tisztán látjuk azt, hogy nem szeretnénk ebbe a kapcsolatba energiát ölni, akkor szinte biztos, hogy a világ egyik kommunikációs technikája sem fog valódi segítséget nyújtani: ha nincs bennem valódi, élő szándék a kapcsolat javítására, akkor hiába csomagolom bármibe a mondanivalómat, mert hamisan fog csengeni.

De ugyanígy, ha szeretnénk valakivel szeretetteljes kapcsolatot ápolni, és ezt magunkban tudatosítjuk is és a beszélgetés során szem előtt tartjuk, akkor könnyebb lesz a megfelelő energiával válaszolni, mert ezt a szándék hatja át a szavainkat – még akkor is, ha nem sikerül mindig a legjobban kifejezni magunkat.

Ezen felül én abban hiszek, hogy minden kapcsolat „varázsvize” az empátia.

Könnyebb persze a tanácsot adni (Légy empatikus!), mint valójában csinálni. Erről én azt tanultam, hogy érdemes a beszélgetés közben azt kérdezni magamtól: vajon mi él a másik ember szívében, amikor ezt mondja? Milyen érzései, igényei lehetnek? Ha képes vagyok egy beszélgetésben arra fókuszálni, hogy vajon mi élhet a másik ember szívében, akkor sokkal könnyebben találom meg vele a hangot.

De mondok egy példát, hogy egyszerűbb legyen. Képzeld el, hogy többgyerekes anya vagy, aki rokonokat is vendégül lát karácsonykor. A készülődés egy pontján anyukád/anyósod megkérdezi: „Idén tényleg nem csinálsz lassan sült mézes-chillis mázas pulykacombot?”

Ettől a kérdéstől sokféle reakció elindulhat bennünk attól függően, hogy milyen emlékeink vannak a kapcsolat múltjáról. De akár milyen jó is a viszony, egy olyan pillanatban amikor millió dolgot csinálunk egyszerre, bizony lássuk be: nehéz fogadni egy kérdést, ami arra vonatkozik, hogy mit nem csinálunk épp. Mit tehetünk azért, hogy mentsük a menthetőt? Próbáljuk megtippelni, hogy mi élhet a szívében, valahogy így: talán amikor ezt kérdezi, aggódik, hogy a kedvence nem kerül az asztalra? Lehet, hogy egész évben ezt várta és most csalódott talán?

Ha mindebből nem is mondasz ki semmit, csak átfut az agyadon a gondolat, már az is segít abban, hogy az esetleg hirtelen feltörő csípős válaszodat vissza tudd tartani, ami már önmagában is nagy szolgálatot tesz a kapcsolatnak. Ugyanakkor ha képes vagy ténylegesen tisztázni, hogy vajon mi állhat a kérdés hátterében, és arra válaszolni is, akkor már nyert ügyed van – egy konfliktus kivédve! A választ is érdemes onnan megközelíteni, hogy mi él a te szívedben mindezzel kapcsolatban, és azt hangsúlyozni (pl. idén nagyon megterhelő volt a karácsonyi felkészülés időszaka nekem, szeretném egyszerűbben élni meg az ünnepeket, ezért döntöttem úgy, hogy egyszerűsítek a menün is, bízom benne hogy így is mindenki megtalálja benne az örömöt.)

És a végére az aranytartalék: empátiával magad felé is fordulhatsz! Mivel az empátiára is igaz az, hogy üres pohárból nem tudunk másoknak tölteni – ezért mindig fel kell vértezni saját magunkat is vele, hogy másoknak adni tudjuk.

Ha frusztrált vagy, ideges, kimerült és elkeseredett, ne bántsd magad, hanem állj meg egy percre, és kérdezd meg magadtól: mi a helyzet, hogy vagy most? Próbáld meg megtalálni a megfelelő szót arra, amit érzel. Bár nem tűnik óriási dolognak, de a gyakorlatban az, hogy képesek vagyunk egy kifejezéssel megjelölni a bennünk kavargó érzést, már rengeteget segít abban, hogy enyhítsük a hatalmát fölöttünk.

Ha képes vagy átfogalmazni, hogy nem „tiszta ideg vagyok és mindjárt megütök valakit”, hanem „felháborodottság, csalódottság és tehetetlenség van bennem, mert ...”, akkor azonnal érzed, hogy a feszültség már csillapodni is kezd. Mire lenne szükséged ebben a pillanatban? Mire vágynál? Szeretetre, megbecsülésre, segítségre lenne szükséged? Vagy elismerésre, gondoskodásra, netán együttműködésre vágynál?

Ha pedig ezt megfejtetted, akkor tedd fel magadnak a kérdést: mit tehetnék azért, hogy ez legyen nekem? Mi az a legkisebb megcselekedhető lépés, amit még ma megtehetek azért, hogy ezt kaphassam?

Lehet hogy valami távolinak tűnik, de akkor se csüggedj el, mert a tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik – ne a szakadék túloldalán akarj lenni, csak tedd meg az első lépést. A többi majd jön magától.

Idénre búcsúzom, konfliktusmentes ünnepeket, jó pihenést kívánok, és engedjétek meg, hogy Kányádi Sándor sorait idézzem végszónak:

„Végül pedig azt kívánom,

legyen béke,

gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!”

Dr. Rádó Zsófia környezetvédelmi szakjogász, mediátor, life coach. Két gyermek édesanyja, mellette egy hulladékgazdálkodással foglalkozó cég tulajdonosa. Nyolc éve járja az önismeret útját, szakterülete az erőszakmentes kommunikáció, amiről blogot is ír. Egy éve ismerkedik az egyszerűsítéssel és a mindfulness-szel is.