Sokszor érzem kellemetlen elemnek magamat a társaságban, mikor esküvőkre és lagzikra terelődik a szó. A barátaim már tudják, hogy nem igazán csillan meg a házasságtémánál a szemem. Nem valami alternatív, radikális erő hajt, hogy ellenálljak ennek a hagyománynak, inkább az van, hogy annyi túlzást és felesleges frusztrációt tapasztalok e téma kapcsán, hogy ahányszor esküvő (leánybúcsú!)-tervezésbe kezd valaki mellettem, próbálok meghúzódni a háttérben, és csak akkor szólni, ha muszáj. Semmiképpen sem akarok ugyanis ünneprontó lenni, viszont ha lehet, megspórolnám a fájdalmasan értelmetlen vitákat és a feleslegesen hosszú egyeztetéseket.

Krajcsó Nelli írása

Az esküvőre fel kell készülni lelkileg, ezzel maximálisan egyetértek. Mégiscsak életünk egyik legfontosabb eseményéről van szó, amikor hivatalosan is elismerjük, hogy össze akarunk kapcsolódni azzal, akit szeretünk. Tehát nem az időről van szó, amit gondolatban és a szívünkben rászánunk az eseményre. Sokkal inkább az esküvő megvalósításáról, amit nagyon sokszor sablonok és elvárások mentén alakítunk, mindenféle átgondoltság, tudatosság nélkül. Ismerőseim közül vannak, aki másfél éve spórolnak, nem utaznak sehová, nem járnak étterembe, hogy idén meg tudják tartani az esküvőjüket. Nem csoda, egy szalonból bérelt menyasszonyi ruha több százezer forintba is kerülhet! Vagy inkább ugyan mit számít 2,5 év az életünkből, ha minden tűpontosságúan tökéletes lesz a nagy napon? Mások, már házasok pedig a legutóbbi lagzis beszélgetés kapcsán azzal nyugtalanították már tavaly ősszel a házasodni készülő barátokat, hogy idén nyárra nem lesz már helyszín. Hiába, aki novemberig nem pörgeti ebbe bele magát, az lemondhat az igazán csodálatos élményről! Hiszen a cuki tóparti fapavilonos éttermek betelnek hamar.

Az efféle attitűd a saját magunk megszívatása mellett azért is káros, mert tovább táplálja a hatalmas esküvői bizniszt is, ami nyilván megállíthatatlan, mert pontosan tudja, hogy ha szerelemről, (vagy örömszülők esetében a kislányuk, kisfiuk boldogságáról) van szó, a pénz, a fogyasztás maximalizálása sosem kérdés. Ennek megfelelően a következő 1 hónapban is mehetünk arénaméretű esküvő kiállításokra, ahol körülbelül 30 témában kaphatunk ajánlatokat az autóbérléstől a tűzijátékig, és ahol fél nap alatt minden bizonnyal több milliósra is tudjuk duzzasztani az esküvői büdzsét.

Viszont esküvői büdzsé ide vagy oda, összekapcsolódás ritkán történik akkor, mikor ezer kattogó okostelefontól kísérve azon idegeskedünk, ki hova ül, mikor minek kell történnie, vajon veszteséges lesz-e a lagzi, az örömanya tényleg örül-e, vagy a dekor színei összhangban vannak-e a menyecskeruhával.

(forrás: http://www.pinterest.com/pin/112801165640444124/)

Ennek az ellensúlyozására, a nyugodt, bensőséges pillanat megteremtésére indult el az unplugged marriage (kikapcsolt esküvő) mozgalom, ami olyan esküvőket jelent, ahol a vendégek a bejáratnál leteszik a telefonjukat és egyéb kütyüjeiket, hogy teljesen jelen tudjanak lenni a barátjuk/családtagjuk legfontosabb pillanatakor. Hogy ne screenen keresztül kísérjék végig a menyasszony útját, hogy ne a hashtagekkel és fotófeltöltésekkel legyenek elfoglalva, miközben a pár kimondja az igent. A slow filozófia több szinten jelenik itt meg: a házasodó pár úgy teremt magának meghittséget, hogy közben a vendég is emberi léptékre lassul vissza, létrehozva ezzel a különleges, vágyott élményt, ahol mindenki egységben van, és ugyanazért örül, igazán.

Slow szellemben házasodott Czibere Zsolt is, aki novemberben vehette át az Ozone Zöld Díjat az augusztusban megtartott esküvője miatt. Imádtam, mikor hallottam, hogy a vendégek BKV-val utaztak, a vendéglátás non-profit módon, szatyorból történt, csak kézzel készített nászajándékok voltak és az ifjú pár gyűrűje otthon fellelt fél pár, ezért csak kallódó fülbevalókból készült. A kulcsszó a fenntarthatóság volt, és minden emberi léptékben történt.

(forrás: http://emmalinebride.com/themes/wedding-ideas/)

Az Ökoanyu blog szerzője, Nagy Réka több olyan példáról írt a saját esküvője kapcsán, amin érdemes elgondolkodni. Így például slow-bb nem is lehetne az a nászajándék, amit a barátok adnak a saját idejükkel, energiájukkal azáltal, hogy segítenek a párnak a szervezésben. De hallottam már olyat is, hogy az örömanya pénz híján maga varrta a menyének az esküvői ruhát, aminél úgy gondolom, nagyobb ajándék nem is létezik.

Nem hiszem, hogy ennél több kellene. A nagy pillanat akkor adja ugyanis azt a romantikus élményt, amit mindig is elképzeltünk, ha figyelünk arra, hogy lelkileg felkészüljünk rá. Ha az esküvőn nyugodt atmoszférát teremtünk, ami segíti a meghittséget, a lagzin pedig a program a lazaság és az őszinte öröm. Ennyi a slow esküvő receptje is.