Ahogy visszaemlékszem az utóbbi jópár, „felnőtt” Karácsonyomra, mindig volt bennem egy hiányérzet, hiányzott az A Hangulat, amitől korábban tényleg olyan varázslatosak voltak az ünnepek. De gondoltam, ha majd ha gyerekem lesz, akkor minden más lesz. Majd akkor újra minden lassú, varázslatos és megélt lesz.

Aztán hurrá, itthon vagyok, most aztán minden héten lehet mézeskalácsot sütni, kap a védőnő és a gyerekorvos, meg persze a kozmetikus is szupercuki csomagolásban. Az adventi koszorú kizárólag kézzel készített lehet, többféle stílus is tetszik, szóval egyik évben mindjárt kettő. Asztaldíszt is kell tervezni, mikorra jön a család. 3-4 napig minden fogás szigorúan karácsonyi fűszerezésű, extra, amit lehetőleg még sose próbáltam. Aztán valahogyan így sem jön az az igazi érzés, ellenben jól kifacsarom magam az ünnepekre.

Gulyás Gyöngyvér írása

Idén meg kéne próbálni valami mást. Tényleg magamévá tenni, hogy a kevesebb több. Ha rossz érzés tölt el arra a gondolatra, hogy elő kell keresni a gyertyatüskéket meg a ragasztópisztolyt, akkor legyőzni a perfekcionizmusomat és elmenni kész adventi koszorút venni. Ha már nem találok 2-3 szabad napnál többet a naptárban decemberre, akkor bármennyire is jó lenne, nem zsúfolni be még egy-két-három Karácsony előtti találkozót. Ha nem tetszik a gondolat, hogy átvágjunk az esti csúcsban a város másik végére és egyébként sem gondolom, hogy a hiperszuper játékgépeknek a játszóházban sok köze van az adventhez, nem menni Apa céges Mikulás bulijára. Ha máskor egész decemberben nyomasztott, hogy mikor mit kell beszerezni, főzni, akkor még jóval az ünnepek előtt felírni minden ilyesmit egy nagy barna konyhai csomagoló papírra, és így már nem kell decemberben agyalni az egyébként is leegyszerűsített menün, illetve a programokat is felvezetni ide, és ha azt látom, hogy megint túl akarnám zsúfolni a naptárat, leállítani magamat.

Persze az ember lánya szeretne fahéjas-narancs illatú, csengettyűszavas, csodákkal teli adventet teremteni a gyerekének, amire ő majd könnyes szemmel emlékszik vissza felnőttkorában, de ilyenkor könnyű beleesni abba a csapdába, hogy az összes, a FB hírfolyamára belinkelt házi díszecskét el akarja készíteni, legalább 3-4 féle sütipecsétes kekszet és minél több „nagyon karácsonyi” helyre elvinni a csemetét.

Igen ám, de ha eközben mindig az válasz az „Anyu, játsszunk a kukásautóimmal” kérésre, hogy mindjárt drágám, de most sütök/ ragasztok/már indulnunk kell, akkor nem sokat ér az egész.

Arról nem is beszélve, hogy tegye fel a kezét, aki nem emlékszik olyanra, amikor gyerekkorában pont a faállításkor borult ki a családi bili, mert addig már mindenki kellően kimerült volt a vásárlástól, takarítástól, főzéstől, csomagolástól. Nem csak a decemberi túlóráktól és az utolsó pillanatban plázában rohangálástól merülhet le az elem, arra kell rájönnöm, hogy az egyébként értékes, tartalmas tevékenységek túltervezésével is csínján kell bánni, különben az advent minden lesz, csak nem slow.

Idén próbálom megválogatni azt a néhány ünnepi dolgot, ami segít a hangolódásban, de még mindenkinek belefér a családban. Persze még ilyenkor is előfordul, hogy a 2 éves 2 percig sem csodálja a meggyújtott adventi koszorút, vagy ahelyett hogy idilli módon együtt csomagolná Apával a rászorulóknak a cipősdobozokat, sokkal érdekesebb annak tartalmát szanaszéjjel hordani a lakásban. Ilyenkor igyekszem arra gondolni, hogy ha befeszülünk, hogy de most aztán mindenki hangolódjon, megint pont a lényeg vész el és a családi tradíciók egyébként is évek alatt alakulnak ki és szilárdulnak meg, jövőre majd mindez jobban érdekli majd.

A szokások kialakítása kapcsán igyekszem szem előtt tartani, hogy csak azért mert mindenki más egy adott módon csinálja a dolgokat, mi követhetünk más utat. Amit lehet, azt úgy kell alakítani, ahogy a családunknak az adott élethelyzetben a legjobb. Miért ne tarthatnánk „szent 23-t”, ha nem akarunk 24-re bezsúfolni egy szülői és egy otthoni Szentestét is? Miért ne helyezhetnénk másra a hangsúlyt, amikor a Karácsonyról mesélünk, mint arra hogy a Jézuska majd mennyi ajándékot hoz, ha nem akarjuk, hogy erről szóljon az ünnep? Ha nem akarunk sem csokit, sem apró műanyag mütyüröket adni a kisfiúnknak, miért ne kaphatna egy-egy téli mesét 24 napon keresztül ajándékba? És amikor reggelente ezek a mesék életre kelnek, miközben a még ágymeleg kis csodaváró az ölembe fészkeli magát, akkor arra a pár percre egy kicsit megérzem azt, ami évek óta hiányzott.

A gyerekek valóban sokat tudnak rajtunk formálni, ha kicsit merünk és tudunk rájuk hagyatkozni. Én például évekig kerestem az orvosi szakszót arra, amikor valaki hangulatára már túlzottan hatással van az időjárás és betege voltam, amikor beköszöntött a szürke, lucskos ősz. Idén azonban egyszer sem jutott eszembe, hogy mennyire ki nem állhatom a novembert; lefoglalt, hogy felhívjam a Kisbogyó figyelmét az avarban sétálás, a sütőtök és sült gesztenye illatának örömeire. Márpedig számomra ez egy kész csoda, ráadásul éppen novemberben. Örömmel várom a decemberi csodát is.