Az elmúlt évtizedekben jelentős átalakuláson ment keresztül a női, illetve férfi nemi szerep és a kapcsolatok. Ezt a jelenséget jártuk körül Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta segítségével 2017. május 23-án, a SlowHow – létformáló előadássorozatunk Modern férfi és modern nő - változhatnak a nemi szerepek? című előadásán. Interjúnkban Dániel a változás gyökereiről, a nemi szerepek jelenéről, és lehetséges jövőjéről mesélt nekünk.

Herendi Kata interjúja

Nagyjából egy generáció már a saját bőrén is megtapasztalhatta, mekkora átalakuláson mentek keresztül a nemi szerepek az utóbbi években. Szerinted mik voltak ennek a változásnak a gyökerei?

A ma megélhető nemi szerepek átalakulásának nagyon sok gyökere lehet. Többek között az életmódunk, az élettempónk megváltozása is hozzájárult. Az, hogy nagyjából a múlt század közepétől kezdve a férfiak és a nők munkával, valamint a szülőséggel, gyermekvállalással kapcsolatos viszonya és szándékai, igényei teljesen megváltoztak, lehetővé tette, hogy a nemi szerepek is változzanak.
Nem lehet megkerülni azokat a mozgalomszerű, szervezett folyamatokat sem, amelyek hozzájárultak a nemi szerepek alakulásához, mint például a múlt század elején indult szüfrazsett mozgalom, ami a feminista mozgalmakban csúcsosodott ki. Ebből jött létre a párbeszéd, hogy tanakodjunk együtt azon, kinek mit jelent a saját neme, miből építi fel, milyen értékeket kapcsol hozzá, és hogyan gazdagítja ez a közös életünket.

Véleményed szerint miért ragaszkodnak sokan annyira a hagyományos nemi szerepekhez, még akkor is, ha nem érzik azokat annyira magukénak?

Mindenhez ragaszkodunk, ami megszokott. Mert ami megszokott, az ismerős, és ami ismerős, az biztonságos. A biztonságérzet, pontosan az életmódunk megváltozása és felgyorsulása miatt, ritka vendég lett a házunk táján.

Annyi minden változik, ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, amik ugyan nem biztos, hogy beváltak vagy segítenek, de mivel ismerősek, biztonságot nyújtanak.

A hagyományos nemi szereposztásra ma már inkább úgy tekintünk, mint egy korlátozó dologra. Azok számára azonban, akik otthonosan mozognak benne, belülről nem tűnik önmaguk feladásának. A szerepek lassan változnak, generációról generációra adódnak tovább, mert amit otthon láttunk, természetes, és ez felnőttkorunkban is így marad.

Mi történik egy családon belül, ha valaki a hagyományostól eltérő módon éli meg a saját neméhez kötődő szerepeket?

Ha a családban valaki akár a nemi szerepekben, de akár a pályaválasztásban, társ- vagy életmódválasztásban eltér a megszokottól, azt furcsállni fogják, és a család a saját temperamentumának megfelelően fog rá reagálni. A „kilógó” családtag ugyanakkor hatalmas lehetőség birtokosa lesz: a felé irányuló többletfigyelem azzal jár, hogy ha megfelelően képviselni tudja a saját választását, nagyon erős mintát jelenthet a többiek számára.

Amikor például egy apuka úgy dönt, hogy gondoskodó édesapa lesz, egy hagyományos szereposztású családban biztosan összesúgnak a háta mögött. Ám a gyerekek számára, akik mellette nőnek fel, egy különleges példát adhat. Megmutathatja, hogy a férfi mivoltába belefér az, hogy gondoskodó, hogy egy férfit kompetensnek tekinthetünk abban, hogy be tud pelenkázni egy gyereket, meg tudja etetni, sőt, képes számára három percnél hosszabb programokat biztosítani anélkül, hogy a gyereknek baja esne.

Ez valóban más, mint amit a tradicionális szerepekben megszokhattunk.

A hagyományos szereposztás leginkább korlátozó része, hogy nem tekintettünk a másik nemre, egymásra úgy, mint aki képes lehet dolgokra. Nem néztük ki a nőkből, hogy képesek hátrafelé egy emelkedőn párhuzamosan beparkolni, nem néztük ki a férfiakból, hogy képesek megetetni egy gyereket.

Most nagyon fontos lépés, hogy kompetensnek tekintsük egymást, bízzunk a másikban, hogy meg tudja csinálni, függetlenül attól, hogy más születési nemmel rendelkezik.

Ennyi változással a hátunk mögött hogyan lehet ma nőiességet, férfiasságot megélni?

Ezt mindenkinek a saját feladata megtalálni. Első lépésként megnézhetjük, milyen mintákkal találkoztunk a szűkebb-tágabb családunkban, a baráti körünkben, közösségünkben. De azt, hogy milyen értékek fontosak számunkra, hogyan érezzük jól magunkat nőként vagy férfiként, kizárólag mi magunk tudjuk eldönteni.

Amíg kívülről megmondták, milyen választási lehetőségeink vannak, bizonyos értelemben sokkal könnyebb dolgunk volt. A korlátok lebontása nagy felelősséget rótt ránk, hiszen meg kell dolgoznunk azért, hogy mi hogyan határozzuk meg magunkat nőként és férfiként, és mit jelent majd ez a másik nemmel való kapcsolódásban.

És mit jelent? Hogy alakulnak a párkapcsolatok a változó nemi szerepek tükrében?

Sok fiatal számol be ma a pártalálás nehézségeiről, ami szerintem abból is fakad, hogy sokszor egymást teljesen kizáró szereposztásban lévő párt igyekszünk magunk mellé „csiszolni”. Modern nőként választani egy klasszikus macsót, aki szuperférfias, és még a füleiből is folyik a tesztoszteron, jó ötletnek tűnik – de nem lesz könnyű összecsiszolni a szerepeket. Férfiként pedig, ha választunk egy modern, asszertív nőt, akinek fontos a saját karrierje, életpályája, és elvárjuk tőle, hogy odahaza várjon minket kicsinosítva, főzze a töltött káposztát – nem fogja.

Ekkor persze mondhatjuk, hogy csalódtunk benne, de az a helyzet, hogy ilyenkor inkább a saját elvárásainkban csalódunk.

Sokan kíséreljük meg a lehetetlent, és próbáljuk összeegyeztetni a hagyományos szerepelvárásokat a modernekkel. Nem lehet, hogy ilyenkor épp magunktól várunk el túl sokat, sőt, lehetetlent?

Szét kell választanunk, mi az, ami nekünk, saját magunknak fontos, és mi az, ami a szomszéd néni, tanár néni, a családtagok számára. Amit más vár el tőlünk, lásd: „kislányom, öltözz föl szépen, mert mit szól a tanár néni” – nem ez a fontos. De az, hogy „öltözz fel szépen, mert a mi családunkban fontos egy ünnep, nézd, anya is kiöltözött, apa is felvette az ünneplő metálos pólóját” - ezeket az elvárásokat tudjuk hitelesen átadni. A saját életünkben is csak azt tudjuk hitelesen megélni, ami nekünk fontos. Az itt-ott összeszedett elvárásokat jobb inkább elhagyni.

Kemény önismereti munka ez - amire talán a leggyakrabban mondjuk, hogy kinek van erre ideje…

Időnk arra van, amire szánunk. Bárhogyan dönthetünk. Dönthetünk úgy, hogy nem szánunk magunkra időt, nem szánunk időt az ételünkre, a pihenésünkre, a barátainkra. Ez a mi felelős döntésünk.

Csak utána ne játsszuk el, hogyan meglepődünk a következményeken. Ha a barátainkra nem szánunk időt, egy idő után nem lesz kire szánni, ha a saját értékeink tisztázására, akkor nem lesznek értékeink.

A mai rohanó világban nincs idő semmire – tényleg nagy kihívás, mert annyi lehetőséget tár elénk az életmódunk, hogy nagyon nehéz válogatni. De ha válogatunk, koherensebb életmódot tudunk élni.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy olyan kultúrában élünk, ami arra biztat minket, hogy vállaljunk felelősséget, gondolkodjunk. Sokkal inkább talán az ellenkezője, felelőtlenségre, gondolattalanságra - de azt szokták mondani, hogy innen szép nyerni. Nem gondolom, hogy lezárult a változás, nem valaminek a végén vagyunk, éppen változóban vannak a szerepeink. Ez azt is lehetővé teszi, hogy ha felelős párbeszédet kezdeményezünk, mi magunk is alakíthatjuk, hogy 50-100 év múlva a gyerekeinknek, unokáinknak milyen minták állnak majd rendelkezésükre, amikor a saját identitásukat meg akarják határozni. Ez lehetőség és felelősség is – olyan lesz a jövő, amilyenné mi most, a jelenben alakítjuk.

Kozma-Vízkeleti Dániel család- és pszichoterapeutaként párokkal és családokkal, vagy kapcsolati kérdésekkel foglalkozó egyéni kliensekkel dolgozik. Munkája elméletét és módszertanát egyetemi kurzusokon, illetve a Magyar Családterápiás Egyesület képzésein oktatja.

Herendi Kata pszichológus, a Pszichoforyou online pszichológiai magazin főszerkesztő-helyettese. A Slow Budapest volt szakmai vezetője 2017-től 2019-ig.

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!