A szikrázó fények, az első hó, a karácsonyi sütik illata - ezek jutnak talán elsőként eszünkbe az adventi időszakról. Ám sokszor felbukkan a feladatlistánk képe is, ami hosszabb a Télapó szakállánál... Hogyan találhatjuk meg az év végi rohanásban az advent békéjét? Záborszky Zsófi pszichológussal beszélgettünk.

Herendi Kata interjúja

Hogyan alakult úgy szerinted, hogy az advent és a karácsony egyre több ember számára a stressz hívószava, olyan időszak, amikor szinte kizárólag elintézni-megfőzni-megvásárolnivalók végtelen listája jut eszébe?

A posztmodern, fogyasztói társadalom térhódításával identitásunk szerveződése is átalakult: e kultúra minden erejével azt üzeni számunkra, hogy azok vagyunk, amit fogyasztunk. Nem véletlen került bele a nemzetközileg elismert diagnózisok tárába a vásárlási kényszer, hisz a vásárlás a feszültségoldás új eszköze lett. Nem csoda, hogy a karácsonyi időszak, az ajándékok – díszítés – ünnepi fogások előkészítése mentén kiemelkedő helyet kap ebben.

A felgyorsult életritmus, a másodpercenként ránk áradó információdömping mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy az adventet stresszként éljük meg.

De ami igazán félrecsúszhat ebben a folyamatban, az az önértékelésünk alapja: ha elhisszük, hogy attól válunk értékessé, hogy mindent jól teljesítünk: tökéletes díszítésben áll a lakásunk, tökéletes csomagolásban várakoznak a legdivatosabb ajándékaink, a legtrendibb ételeket szolgáljuk fel vendégeinknek stb.

Ha a „kell”-ek válnak hangossá a fejünkben, akkor veszítjük el leginkább az advent békéjét.

Az adventi, karácsonyi időszak jellemzően tényleg nagyon "hangos" körülöttünk, az októbertől játszott karácsonyi daloktól kezdve egészen a reklámokig, karácsonyi akciókig. Hogyan tudnánk ekkora zaj mellett befelé figyelni, elcsendesedni ezekben a hetekben?

Valóban több önuralom szükséges, hiszen sokkal több inger ér. Érdemes magunknak olyan kereteket felállítani, amik védenek és segítenek ebben. Például meghatározhatunk magunknak egy olyan fix napi időkeretet (legyen ez akár 15 perc), amikor elcsendesedünk, tudatosan befelé fordítjuk a figyelmünket, ki-ki a nála jól működő eszközök segítségével. Van, aki relaxál és figyeli az érzéseit közben, más naplót ír, sétál a kedvenc kivilágított városrészén, imádkozik vagy olvas. Mindegy, mit csinálunk, csak olyan tevékenység legyen, ami kizökkent a rohanásból, lehetőleg reálisan tervezett, rendszeres időkerettel.

Mi történik, ha szeretnénk, de mégsem sikerül kívül maradni a rohanáson?

Önmagában nem a készülődéssel van baj, nem a vásárokkal, nem a boltokkal, nem a reklámokkal, hanem az előbb említett „kell”-ből fakadó kapkodással. Mindent akarunk, lehetőleg egyszerre, minél tökéletesebben és minél előbb, mivel ettől függ önértékelésünk. Magunkat is így látjuk értékesebbnek, meg persze a számunkra fontos emberek visszajelzéseit is úgy hisszük, hogy ezek mentén kapjuk meg.

A rohanáson tehát igazából úgy maradhatunk kívül, ha az identitásunkat, önértékelésünket erősítjük: megengedjük magunknak azt a gondolatot, hogy lehet, hogy az értékünk független a fogyasztásunktól és a teljesítményünktől.

Így egyre inkább szabaddá válhatunk arra, hogy csak annyit „rohanjunk”, amennyit valóban mi szeretnénk, amennyi jólesik.

Néha úgy tűnik, túlságosan is szeretünk... Szerinted miért rohanunk végig az ünnepen még akkor is, amikor ilyenkor kellene/lehetne igazán lassítani?

Egyrészt nagyon nehéz hirtelen lelassítani – gondoljunk csak bele, előtte hetek óta erre készülünk, hogy „na majd karácsonykor pihenünk/alszunk/boldogok leszünk/lelassulunk stb.” Ezek a „na majd”- ok azonban ritkán működnek. Ha előtte négy hetet végigrohantunk és stresszeltünk, nem fog hirtelen menni a mesterséges nyugalom, megállás.

Egy maratonfutás után sem ülsz le kipihenten és boldogan fellélegezve: vagy összeesel, vagy óvatosan, fokozatosan lassítasz – még kocogsz vagy sétálsz egy darabig a megállás előtt.

Másrészt meg egyszerűen félünk. A rohanás, kapkodás, az időnk 120%-os megtöltése nagyon jól elfedi a valódi félelmeinket, sebezhetőségünket, azokat az érzéseket, amelyekkel igazán dolgunk lenne. Ha megállnánk, ha engednénk, hogy az ünnep lényegéhez, magunkhoz és egymáshoz valóban kapcsolódjunk, az lehet, hogy azzal járna, hogy fájdalmas és nehéz érzésekkel, jól eltemetett sebekkel szembesülünk, melyeket sokkal könnyebb elnyomni, mint feldolgozni. Így inkább rohanunk tovább.

Mire kellene tehát igazán figyelnünk ilyenkor? Milyen legyen az ideális adventi, karácsonyi időszak?

Nem gondolom, hogy létezik egy ideális advent vagy karácsony, erre nincs recept - ha lenne, akkor azon még jobban lehetne stresszelni, hogy vajon idén sikerül-e... Jó irányok azonban vannak. Szerintem fontos a „kell” - ek kiirtása a fejünkből. Mindenki szabadon elképzelheti, hogy mire vágyna, ami megvalósítható, reális alapokon nyugszik. Fontos az őszinteség – magunkkal és egymással is.

Ez az időszak egy remek lehetőség kapcsolataink számbavételére, a valódi találkozásokra. Érdemes már az adventi időszak és az ünnepek alatt is úgy beosztani az időnket, hogy tudatosan keretet adjunk a pihenésünknek és a fontos kapcsolatainknak is. Ne csak egy rokonlátogató körfutam legyen az a három nap, hanem valódi, mély, őszinte érdeklődéssel és szeretettel teli beszélgetések, kapcsolódások ideje.

Záborszky Zsófia pszichológus, tréner, család- és párterapeuta-jelölt. Az elmúlt 5 évben dolgozott migráns tanodában, klinikai- és mentálhigiénés szakpszichológiai szakrendelőben és magánszférában. Az NMHH egyik pszichológus szakértője, s a holisztikus szemléletű Aurum Életműhely egyik alapító tagja. 

Herendi Kata pszichológus, a Pszichoforyou online pszichológiai magazin főszerkesztő-helyettese. A Slow Budapest volt szakmai vezetője 2017-től 2019-ig.

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!