Augusztus közepén már két strandolás és a sok játék között a szülők és gyerekek gondolatai is időnként az iskola ügyes-bajos dolgai felé kalandoznak.

Rádó Zsófi írása

Gyerekkoromban ez volt az egyik kedvenc részem a nyárban. Imádtam elrendezni az új tankönyveket a táskámban, berendezni a tolltartóba a szép hegyes ceruzákat és azon merengeni, hogy mennyi mindent fogok ezek segítségével megtanulni az új tanévben. Valamiért a szeptember azóta is fontos fordulópont az életemben, sokkal fontosabb dátumnak élem meg, mint a szilvesztert. Egy új tanév újra és újra elhozta az életemben azt az izgalmat, amit az előttem álló új tananyag jelent. Számomra az életben az egyik legjobb dolog a tanulás: tegnap még nem tudtam valamit, és ma leülök, megtanulom ezt vagy azt a könyvet, és holnap már van a témáról fogalmam. Annyira szeretem ezt az érzést, annyira sok öröm forrása az életemben, hogy már alig várom, hogy újra beiratkozzak valahová a kinézett helyek közül, hogy immár kétdiplomásként és több szakmával a zsebemben is tovább folytathassam a tanulmányaimat. De ugyanígy nyelvtanulás, új hobbi, új sport vagy bármi ami azzal jár, hogy új dolgot tanulok (vagy a meglévő tudásomat bővítem) borzasztó vonzó számomra.

Ez a lelkesedés a lányaimban is megvan. Rajtuk is látom, hogy bárcsak mindent lehetne csinálni egyszerre, amitől többek és jobbak lesznek – az lenne az igazi. Ugyanakkor az élet nem mindig könnyíti meg ezt: nekik a körzetes általános iskolában kötelező egész napos iskola van, melynek keretében tavaly fél ötig volt tanítás; idén csak délután négyig lesz.

De ha délután négyig iskolában vannak, akkor kétszer is meg kell gondolni, hogy mihez kezdünk a délutánokkal, szeretnénk-e, és ha igen hogyan közös időt tölteni. Néha fájdalmas döntéseket kell hozni azzal kapcsolatban, hogy milyen szakkör, hobbi vagy sport, netán mennyi közösen eltöltött idő legyen az áldozat, amelyről le kell mondanunk.

Tapasztalatom szerint az augusztus vége kiváló alkalom arra, hogy eltervezzem, hogy miként képzelem el az előttünk álló időszakot – később mikor már benne vagyunk a sűrűjében nehéz olyan higgadtan átgondolni ezt, mint még a szünidőben.

Mert manapság mintha valami harc is kezdeni kibontakozni a szülők között az időbeosztással kapcsolatban. Vajon az-e a jó szülő, aki minden nap három különórára viszi a gyerekét, vagy az-e a jó szülő, aki csak a helyi rétre megy vele sétálni? Az egyik állítólag „versenylónak képzeli a gyereket és hajtja mint az őrült szegény párát”, a másik meg „még ahhoz is lusta, hogy megmozdítsa magát a gyerek érdekében”.

Borzasztó szomorúan szoktam ezeket a párbeszédeket olvasni.

Én coach-ként is abban hiszek, hogy mindenkiben megvan a számára legmegfelelőbb megoldás, megvan a helyes válasza a ’mit tegyek?’ kérdésre. Abban hiszek, hogy igaza van annak is, aki azt mondja, hogy már háromévesen kezdjen angolul tanulni, és igaza van annak is, aki azt mondja, hogy 13 évesen is ráér idegen nyelvet tanulni. Mégpedig azért, mert minden szülő a lehető legjobbat akarja a gyerekének, ebben biztos vagyok. És mindannyiunknak más az útja a legjobb felé. Ezért nem is érdemes ezeken a kérdéseken vitába bocsátkozni: annyiféle út és annyiféle élet van, miért kellene mindenkinek ugyanazt a megoldást választani? Nekem ez működik, neked meg az, emberek vagyunk, és ez így természetes.

Inkább azt javaslom nézd meg magadban, hogy szerinted miként kellene ennek a tanévnek eltelnie ahhoz, hogy úgy gondolj majd rá vissza, hogy az elégedettséggel tölt el! Mennyi idő telik munkával? Mennyi túlórát vállalsz el? Mennyit muszáj? Mennyi időt szeretnél a gyerekekkel tölteni? Mennyi ebből a reális? Hogyan tudnád az álmaidat a valósághoz közelíteni úgy, hogy nem felrúgod a multis karriered és kézművesnek állsz - hanem a realitások talaján maradsz? Mi az a legkisebb lépés, amit esetleg megléphetnél azért, hogy közelebb kerülj ehhez az álomképhez?

Ha te már tisztában vagy a saját elképzeléseddel a jövőt illetően, akkor üljetek le otthon, és az asztal körül beszéljétek át ezeket a kérdéseket. Mert nem csak mi változunk, hanem a gyerekeink is nagyobbak évről-évre. Megfelel-e nekik az az időbeosztás és azok a különórák, amik eddig voltak? Mi az, amire kérdésen felül állóan szükség van? Nekik mihez van kedvük? Ebből mi az, ami összeegyeztethető a hétköznapjainkkal, pénztárcánkkal és napirendünkkel, és az életről alkotott elképzelésünkkel?

Mediátorként megtanultam, hogy mindig lehet tovább és még tovább folytatni egy beszélgetést, a megoldási stratégiáink mögött megkeresni a valódi szükségletünket és a szükségletek szintjén már közösen lelni meg azokat a megoldásokat, amik mindenki számára elfogadhatók.

Mindehhez először is önfeledt és boldog álmodozást, majd reális tervezést, végül pedig nyitott, életteli és meghitt beszélgetéseket kívánok, hogy az idei évben eddigi életed legjobb szeptemberét tudd köszönteni!

Dr. Rádó Zsófia környezetvédelmi szakjogász, mediátor, life coach. Két gyermek édesanyja, mellette egy hulladékgazdálkodással foglalkozó cég tulajdonosa. Nyolc éve járja az önismeret útját, szakterülete az erőszakmentes kommunikáció, amiről blogot is ír. Egy éve ismerkedik az egyszerűsítéssel és a mindfulness-szel is.

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!