Közeleg az év vége, és szerintem nem tévedek, ha azt mondom: a legtöbbünknek van egy listája. Egy szép, hosszú listája, rajta azokkal a feladatokkal, amiket még nagyon el kellene intézni - lehetőleg az ünnepek előtt. Vagy a kettő között. De amint csak lehet. Neked van ilyen listád?

Herendi Kata írása

Azoknak, akik ezt az írást, vagy úgy általában a SlowBlogot olvassák, biztosan nem ismeretlen a túlhajszoltság élménye. Ez nem is csoda, hiszen lassan olyan mértéket ölt ez a jelenség, ami az egész társadalmat érinti: mindenki rohan, és jószerével mindenki görget maga előtt egy feladatlistát, amin egyre csak nő és nő az elvégzendő tételek száma. Nagyon sokat dolgozunk, ráadásul ott vannak a család, a háztartás körüli teendők - mindezek mellett az is lehetetlennek tűnik, hogy valaha jusson időnk egy kis pihenésre.

A túlhajszoltságunk hátterében álló okokat hosszasan lehetne boncolgatni. Ott van például a munka egyre növekvő mennyisége: már az is sok, ha csak azt vesszük, miért nem ér többé véget a napunk akkor, amikor délután ötkor hazaindulunk az irodából. Hiszen mindannyiunk kezében ott van már legalább egy okoseszköz, levelekre válaszolni, munkatársakkal csetelni, még egy projektet gyorsan lezárni otthon, vacsora után is beleférhet... Azt, hogy gyakran éppen emiatt vagyunk képtelenek kikapcsolni, pihenő "üzemmódba" váltani, sokszor nem is vesszük észre, csak annyit élünk meg belőle, hogy egyre jobban elfáradunk, kimerülünk, kiégünk.

De említhetnénk a rengeteg programot is, amin ma egy átlagos embernek részt kell(ene) vennie, vagy egy gyermek nevelése körüli egyre sűrűsödő teendőket. Nagyon sok dolog ez, egyre több, amit meg kell csinálnunk, mégpedig nem is akárhogyan. Nem hibázhatunk a munkában, a gyereknevelésben, a tanulásban, hiszen ha hibázunk, annak megvan a böjtje. Mindenhol a legjobb teljesítményt, a tökéletességet várják el tőlünk - ahogyan mi is saját magunktól.

Napjainkban az életünk során nagyon kevés terünk jut arra, hogy hibázzunk. Nem hozhatunk rossz döntést, sem a pályaválasztásban, sem a párkapcsolatok terén, mert ha mégis, azzal kudarcok egész sorának tesszük ki magunkat, és ami talán még rosszabb, értékes időt veszítünk; időt, amiből a mai kor emberének megélése szerint olyan nagyon kevés van. Ez a "nagybani" maximalizmus aztán szépen átszivárog az életünk minden területére, egészen az olyan apróságokig, hogy nem tudunk addig nyugodtan hátradőlni és pihenni, amíg nincs kipipálva annak a bizonyos feladatlistának minden egyes tétele.

Persze, ezt mindannyian tudjuk már, hiszen a saját bőrünkön tapasztaljuk nap mint nap. Az igazán érdekes kérdés ezek után már csak az: mit tehetünk azért, hogy ez megváltozzon?

Ha megpróbálunk gondolatban kicsit eltávolodni a túlhajszoltság problémájától, és jobban megnézzük, észrevehetjük, hogy miközben a legtöbben erőn felül igyekszünk a lehető legjobban teljesíteni, van három dolog, amiről szinte megfeledkeztünk. Elfelejtettük, hogyan kell nemet mondani, hogyan kell segítséget kérni, és hogyan kell olyan fontossági sorrendet felállítani, ahol nem a legsürgősebb feladatok foglalják el az összes helyet.

Nézzük meg, hogyan segíthet ez a három "varázsszó" a túlhajszoltságunkon!

• Nemet mondani - bizony, mindenkinek lehet!

Biztosan találkoztatok már azokkal az interneten keringő vicces, ám fájóan igaz képekkel, amik szerint "tiszta szerencse", hogy az iskolában töltött évek után álmunkból ébredve is tudjuk Pitagorasz híres tételét, de senki sem tanít meg minket például adóbevallást írni. És ez bizony jogos. Az adóbevallás mellett pedig kimarad az a nagyon fontos dolog a leckék közül, amit nemet mondásnak nevezünk. Sőt, mit kimarad, kifejezetten tilos, hiszen mégsem mondhatjuk a tanároknak, hogy "elnézést, de a határaim védelmében nem készítem el a házi feladatot, mert szükségem van pihenésre". Gyerekként nagyon jól megtanuljuk, hogy ahhoz, hogy szerethető, jó gyerekek lehessünk, együttműködőnek és engedelmesnek kell maradnunk minden körülmények között.

Felnőttként aztán, ha nem vagyunk résen, egy életen át küzdhetünk a túlhajszoltság démonával; mert ha mindenre igent mondunk, bizony ez vár ránk. A lista egyre csak nyúlik majd, a feladatok száma egyre gyarapszik, és ez így is marad, amíg ki nem mondjuk: nem.

Ezt a bűvös szót ideális esetben nem csupán egy különösen rámenős telefonos értékesítő hallhatja tőlünk, hanem a barátaink, a szeretteink vagy akár a főnökünk is. Persze, nem mindegy, hogyan mondjuk ki, mert a későbbi jó viszony érdekében nem célszerű ajtócsapkodással vagy kiabálással kísérni. Szépen csomagolva azonban semmi baj sincs vele, sőt: a kapcsolatnak is hasznára válik, ha megtanuljuk jelezni a határainkat, és képviselni a saját érdekeinket. Mondhatjuk például így: "Ne haragudj, ezt a feladatot most nem tudom vállalni, kérlek, találjunk más megoldást." Vagy akár így: "Sajnálom, nem fér bele az időmbe ez a találkozó. Nem érsz rá esetleg jövő héten?" A lényeg, hogy ha nemet is mondunk, törekedjünk egy olyan megoldás keresésére, ami mindkettőnknek jó.

• A halasztás nem egyenlő a halogatással!

Amit ma megtehetsz... - ugye, mindenki ismeri a mondást? Sokszor ez az örökérvényű aranyköpés áll annak a hátterében is, hogy mindent ma akarunk megtenni, és semmit sem halasztunk későbbi időpontra. Egyrészt, mert szeretnénk letudni, és a jól végzett munka utáni pihenés lebeg a szemünk előtt; másrészt azért, mert nem akarunk halogatni. Ami önmagában szuper, hiszen a halogatás az egyik legnagyobb időtolvajunk. A halasztás azonban nem ugyanaz, mint a halogatás. Valamit későbbre halasztani inkább azt jelenti, hogy a listánkon előrébb kerül valami, ami az adott pillanatban fontosabb. A kulcsszó pedig a "fontos": meg kell tanulnunk különbséget tenni aközött, ami igazán lényeges, és aközött, ami egyszerűen csak sürgős, vagy annak tűnik. A sürgős dolgok többsége, ha jobban megnézzük, halasztható, legalább annyira, hogy nem azonnal kell mindent megoldanunk. A fontos dolgoknak azonban teret és időt kell adnunk, mert erre a listára kerülhet az egészségünk megóvása érdekében történő sport, a pihenés, vagy a szeretteinkkel való együttlét.

• Mikor kértél utoljára segítséget?

Az a rengeteg feladat, ami a listánkra felkerül, nagyrészt biztosan olyan dolgokat jelez, amiket nekünk kell elvégeznünk. De ki mondta, hogy nem kérhetünk ebben segítséget?

Sokszor azért ódzkodunk kimondani: "nem boldogulok egyedül, kérlek, segíts", mert attól tartunk csalódást okozunk magunknak vagy másoknak, ha megmutatjuk a gyengébb, sebezhető oldalunkat. A perfekcionizmus, az állandó tökéletességre való törekvés azonban ezen a fronton is romboló hatással lehet ránk, hiszen a túlhajszoltságunk egyik gyökere az, hogy szilárdan hisszük, csak mi tudunk hibátlanul elvégezni egy adott feladatot, és éppen ezért egyedül kell vele megküzdenünk. Ne féljünk segítséget kérni! Gyakorolhatjuk akár most, az ünnepek alatt is, "kicsiben": ahelyett, hogy összerogyunk a fáradtságtól a többfogásos karácsonyi vacsora elkészítése után, vonjunk be inkább egy barátot vagy családtagot a közös munkába. Ezáltal nem csak az ünnepünk lesz teljesebb, de máris tettünk egy fontos lépést a túlhajszoltságunk csökkentése felé.

Herendi Kata pszichológus, a Pszichoforyou online pszichológiai magazin főszerkesztő-helyettese. A Slow Budapest volt szakmai vezetője 2017-től 2019-ig.