A főzés kétségkívül nagyon alapvető és slow tevékenység. A slow mozgalom is a slow food-tól indult el. Annyit beszéltek és írtak róla már, mi újat lehetne még hozzátenni? Sokáig én is így gondoltam, ezért sem írtam róla. Eddig.

Kocsis Kriszti írása

Mindannyian eszünk, mégsem főz mindenki. Bár a főzés látszólag sosem ment ki a divatból, sőt az utóbbi években a gasztrokultúra fellendülésével egyre népszerűbb téma, az átlag nagyvárosi ember hétköznapjainak mégis ritkán része. Hányszor hallottam már: „Nincs időm főzni.” És hányszor mondtam ezt régen magam is. Egy ideje viszont hetente háromszor főzök és elképesztően pozitív hatással van az életminőségemre. Erről akartam mesélni nektek.

Nem volt ez mindig így. Hosszú út, sok kis lépés vezetett oda, ahol most vagyok és ez még nem a vége. Sorra fedezek fel új, izgalmas fejlődési lehetőségeket.

Gyerekként folyton a konyhában tébláboltam, otthon is és a nagymamáimnál is. Első főzési próbálkozásaimat a húgommal együtt követtem el – játszottunk és nagyon élveztük. Aztán tizenévesen nyaranta az anyám által előkészített egyszerűbb fogásokat fejeztük be, köreteket, feltéteket készítettünk. Egyszer-egyszer szívesen bíbelődtem új receptek elkészítésével – változó sikerrel. Mikor egyetemista lettem, leggyakrabban azért főztem, hogy az otthoni ízeket megidézzem és nem utolsósorban, hogy spóroljak. Szépen lassan rákaptam, elkezdtem igényesebb konyhai eszközöket, szakácskönyveket venni, fűszerekkel kísérleteztem. Később, ahogy dolgozni kezdtem, a főzés szabadidős programmá vált: hétvégente piacoztam, különleges alapanyagokra vadásztam, új receptekkel kísérleteztem. Ekkor már sokat olvastam a témában, külföldön jellegzetes helyi alapanyagokat, fűszereket és szakácskönyveket gyűjtöttem. Követtem az itthoni étteremkritikákat, az izgalmasnak ígérkező helyeket kipróbáltam. Az főzés a hobbimmá vált, szabadidős tevékenységgé. Mégis, egyszer sem fordult a fejemben, hogy a hétköznapjaimba beillesszem, hiszen olyan elfoglalt voltam. Dehát a főzéshez idő kell. Az meg csak hétvégén van, ugye.

Nagy közhely, hogy időnk arra van, amire akarjuk, hogy legyen. Ezt is szem előtt tartva az idei évemet azzal az elhatározással kezdtem, hogy racionalizálom a háztartásom: kevesebbet vásárolok és többet főzök – minőségi alapanyagokból, környezettudatosabb leszek, kevesebb szemetet termelek. És hogy honnan lett időm főzni? Ez tűnt a legnehezebbnek, de végül könnyen megoldottam: hétvégente heti menüt tervezek, az alapanyagokat pedig megrendelem online. Az így felszabaduló időmet bevásárlás helyett főzésre fordítom.

Az eredmény: nagyon jókat eszem, élvezem a konyhában töltött időt, nincs többé boltban holtfáradtan sorbanállás, impulzuskajálás és mindez még gazdaságosabb is. De a legfontosabb, hogy boldogabb ember vagyok, amióta hétköznap is főzök magamra.

Mert a főzés az alkotás és örömszerzés egyik legjobb módja, amit bárki gyakorolhat. Nem kellenek hozzá drága és különleges eszközök, nehezen beszerezhető alapanyagok vagy speciális szaktudás. Főzni jó együtt és egyedül is, magunknak vagy másoknak, újat vagy a szokásost. A főzés összeköti az embereket, nyitottságra és felfedezésre ösztönöz. Minden érzékünket megmozgatja, a jelenben tart, próbára teszi a kreativitásunkat és a végén megjutalmaz. A főzést az teszi különlegessé, hogy hétköznapi, mégis sokrétű, izgalmas tevékenység.

Semmihez nem hasonlít az az eufória, amit legutóbb egy zöldfűszerekkel töltött sült pisztráng, némi pirított napraforgómaggal megszórt párolt spenót és egy pohár jó rozé elfogyasztása közben és után éreztem :) Jó érzés, hogy el tudom látni magam, hogy tudom, mit eszem. Sőt különleges fogásokkal kényeztethetem magam a hétköznapokban.

És valahol itt van a dolog lényege: igazán a mindennapjainkba beépített szokások lassítanak bennünket. Teljesen más egyszer-egyszer főzőcskézni hétvégén, mint rendszeresen, a saját örömünkre és ellátásunkra. Ezelőtt csak értettem a lassítás lényegét. Amióta magamra főzök, azóta érzem is.

Tippek kezdőknek és haladóknak

• Menütervezés és bevásárlólista: válassz egy napot a héten, amikor van időd áttekinteni a következő hetet. Én vasárnap délután szoktam fél órát szánni a menütervezésre és a bevásárlólista készítésére. A tervezés megkönnyítésére van egy „mindig legyen itthon” (tartós élelmiszer) listám és egy másik, a hetente feltöltendő friss alapanyagokról (tej, kenyér, felvágott, zöldek és gyümölcs, stb.). Ezek mellé már csak a tervezett főzéshez valókat kell összeírni.
  
  
• Online rendelés: a háztartás nagyságától függően érdemes heti 2 szállítást rendelni. Az egyiket a hét elején, a másikat a vége felé. A friss alapanyagokat – zöldség, gyümölcs, hús, tojás , tejtermékek és kenyér – igyekszem kistermelők áruit vagy bio termékeket forgalmazó helyekről beszerezni. A többit hagyományos élelmiszerboltokból rendelem, ahol van házhoz szállítás.

• Környezettudatosság: azáltal, hogy jobban átgondolom, mit vásároljak és mennyit főzzek, eleve kevesebb étel romlik meg és kerül a szemétbe. Az alapanyagok körültekintő kiválasztásával sok felesleges csomagolóanyagot is meg lehet spórolni, ami szintén azonnal a kukában landolna. A termelők árui eleve kevesebb és környezetbarátabb csomagolásban érkeznek és ők sok esetben visszaveszik az üvegeket, a tojástartót, a ládákat. Sokat segít a hulladék figyelmes szelektálása, akinek pedig van lehetősége komposztálásra, ne hagyja ki.
  
  
• Termelj sajátot: különleges élmény saját alapanyagból főzni és kert sem kell hozzá. Csíráztatni, fűszernövényt ültetni kis lakásban is lehet és nagyon megéri.
  
  
• Rend a lelke mindennek: egy kézreállóan berendezett konyhában sokkal nagyobb öröm a főzés. Alakítsd az eszközök és az alapanyagok helyét és tárolását úgy, hogy áttekinthetőek és könnyen hozzáférhetőek legyenek. Így tudod a legtöbbet kihozni belőlük.
  
  
• A kevesebb több: a mindenhol kapható tengernyi konyhai kütyük helyett érdemesebb beruházni néhány minőségi eszközre, amikkel jó dolgozni. A tapasztalatom az, hogy a konyhában többet ér néhány jó kés a megfelelő élezővel, 1-2 jó minőségű lábas és serpenyő, mint tucatnyi sosem használt elektromos masina vagy silány, de jópofa műanyagholmi.

(Fotó: Kocsis Kriszti)