Amikor olvasok, olyan mintha élnék. Mintha én lennék a türelmes figyelő, a gyerek, a varázsló, a megértő, a véleményező, a segítő, a döntőbíró, az együtt érző, a támogató. Pedig az olvasás nem más, mint egy gondoskodó szülő, vagy jóbarát, vagy segítő, aki lelassít,…
Hetek óta nem beszéltem a legjobb barátommal. Tudom, mi van vele, hisz mindent posztol, követem, like-olom, kommentelem… örülök ha örül, és szomorú vagyok, ha bántalom éri. Mégis, hetek óta nem beszéltünk. Pont várok a pénztárnál, eszembe jut, felhívom gyorsan, mi van vele.…
„Mindig ettünk egy fagyit a cukrászdában. Én mindig csokisat kértem, ő meg karamellt. Aztán kiültünk a járdára a fagyizó előtt, és én számoltam a kék kocsikat, ő meg a pirosakat, és akinek a legtöbb jött össze, az nyert. Szeretem azt a járdát. Lehet, hogy unalmas, de azt hiszem, az unalmas dolgokra…
Életemben először akkor fogalmaztam meg magamnak, hogy boldog vagyok, amikor 10 vagy 11 évesen a nyári szünet közepén, egy napsütéses napon az utcában élő barátaimmal együtt mászkáltunk a mezőn, velünk volt a kutya és egy focilabda. Nádason gázoltunk át, cél nélkül mentünk…
Sétálni, beszélgetni, megölelni, elmondani, megkérdezni… A személyes kapcsolatok és közös élmények néhány összetevője, ami sokszor nem igényel pénzt, hanem csak szándékot és jelenlétet, hogy megosszunk egymással a gondolatainkat, szabadidőnket. Viszont annál többet tud…
Három szó: csak úgy lenni. Könnyűnek hangzik, de nem az. Ambivalensen szemléli a semmittevést a ma embere: szüksége van rá – jobban mint eddig bármikor – ugyanakkor gyakran mintha mégis menekülne előle. Miért vágyunk rá és miért esik mégis annyira…
Amikor arról kérdezek valakit, mi a legnagyobb vágya az életben, idén, most, vagy a jövőben, sokszor hallom válaszként a semmittevést. Leginkább fáradt fiatal szülőktől, de tavaly én is sokszor megfogalmaztam ezt magamban. A semmittevés olyan állapotnak tűnik, amire mindenki vágyik, de kevesen érik…